Budapest, 2018. (41. évfolyam)

8. szám, augusztus - Farbaky Péter: HULLÓ FALEVÉL - Moholy Nagy szerelme

15

Levelek Júliához

Ha tanulmányt írnék, s nem oknyomozó históriát, kötelességem lenne minden – alább részletekben s időrendben közölt – levél teljes szövegét publikálni. Kár, hogy nem tehetem.

Nehogy azt mondja – drága Juliska – hogy magára csak és csupán a tánciskolai Berger, vagy Schossberger gondol (vajjon letáncolódott-e a próbabál már?). Küldöm jelen magasztos tanulmányomat egyetemi tartózkodásom eredményeként. Pár nap múlva személyesen fogom üdvözölhetni. Feri (a budai) [valószínű

leg Körmendiről van szó – B. P.] megbukott-e már? Csókolom kezét szeretettel. Laci (Mohol) [1914. január 13.]

Kedves Hölgyeim,

Igazán (s jelenlegesen szívemre helyezem praclijaimat) nagyon sajnálom, hogy vasárnap nem tarthatok magukkal.

T.i. a jövő héten szerdán alapvizsgázom és tekintettel arra, hogy jelen lepergett esztendőben teljes improduktivitásban tölt el, nem merem megkozkáztatni a megbukást. Tegnaptól kezdve erősen tanulok és (ah, még kiszámitani is sulyos teher volna) minden istenáldott napra 200 oldal megtanulni való jut.

Ma például, hogy illusztráljam az idő kevességét vagy nehéz felfogásomat (Úristen, mi mindenre rá nem jő az ember ilyenkor) 1⁄2 7 óra vagyon és egész nap csak 55 oldalt tanultam. (...) Eh, ne beszéljünk ilyen csúnya témákról, szinte látom, hogy Tuki máris elfintorította az arcát, drága Juliska húgunkról még nem merem ezt föltételezni, hiszen ő szorgalmas leány és egyszer történelmet is tanult. Igaz, az e heti Hétben egy versem jelent meg. (...) Csókolom a kezüket Laci [1915? VI. 3.]

Drága Hölgy,

Ne haragudjék, hogy ennyi ideig illetlenkedtem, de nagy oka van ám ennek! Lusta vagyok és voltam sokáig. Sőt 8 napra be is voltam csukva, s mi több Vormeister [tűzmester – B. P.] lettem, amit ugyan egy vizsga előzött meg. (...)

Irigylem magát.

Kitűnő isteni dolga lehet a Balaton partján – civilben, nőként, tenyéren-talpon hordozva a szintén civil urak által. Mi csöndesen éldegélünk a szokott módszer szerint. Ugyan most nagy lovas gyakorlataink vannak. Várjuk a trónörököst, aki szemlét fog tartani a tüzérönkénteseknek Rákoson. (...)

A versírás – tán a nyár miatt – nagyon lassú ütemben halad, bizony még csak nem is ütemben. Mikor találkozunk újra? Akkor már egészen nagy lesz! Előre félek már! Ezt – tudom – büszke mosollyal veszi tudomásul, pedig jobb ám kis fiúnak, kis lánynak maradni, de nem úgy, ahogy most vagyunk (...) hanem hogy minden szabad lenne azoknak is, mint a nagyoknak, kávéházba járni (...) kocsikázni egyedül is (Nemcsak együtt, egymással) (Persze úgy is).

Tudja, hogy még nem írtam senkinek levelet mióta katona vagyok! (...) [1915. augusztus 1.]

„Ha rosszak is a versek: Julia Aranyvirág (bizonyosan ez a verse sincs meg, pedig ez is magához szólt régen) és kedves és nagylelkű. Nehéz sor a poétaság e nehéz időkben, de ha igazán kigyúl ilyenkor az ember, akkor igazán ég! Lobogva, fentartás és akadály nélkül, ha fáj, ha kín, ha kéj. De hát ritkán van. Csókolom.

Tél, háború

Hol vagy kedvesem? // Itt jajongok árva költő / Hóba ágyazott verembe / Önnön ásta vén verembe / Estem rémes télbe én. // Már fölöttem egem ólmos / Ködbe áll a távol erdő / Utamon göröngy hasígat / A szemembe jég poroz. // Szívem, kis Karácsony-csengő, / Vére hullásával csenget / Csengetyűz magában ríva / Csenget kedvesem után. // Mint a zászló fúvó szélbe / Mint a felhő száll a csengés / Az édes nyomán merengve / Szöknek kedves hangjai.

Kedves Julia,

Ugye mondtam még Pesten. Hogy illetlenség lesz, ha egy lapon figyelmeztetem majd arra, hogy még élek (sőt frissen és elevenen, mert tél és hideg vagyon) és lássa a jóslat betelt. Csókolom a kezét, és kedves férje urát üdvözlöm. Most jut eszembe: biztos várja a verseket, csak hogy most nem írok már soha. [1916. december 5.]

Nem tolakodás Nagyságos Asszonyom, de ha egyszer mégis eszébe jutna, hogy fölkeressen kedves soraival, engedje meg, hogy figyelmeztessem megváltozott a címem.

A tél változatlan kegyetlenséggel teríti ránk csendpalástját, a hideg vidám pirosra csípi az orrunkat és a fülünket, és a köd jóakaró fátyollal takar kegyetlen ellenségünk elől, aki éppúgy örvend a csöndnek, békének, mint mi.

Csókolom Asszonyom Kezét Nagy Laci [1917. január 26.]

Drága Juliska, ép jövök Párizsból és itt találom kedves levelét. Nagyon köszönöm. Szóval az ősszel. Most itt dolgozom Amszterdamban. Párizsban Józsival beszéltem. Nagyon kedves volt és nagyon bizakodó. Mindannyiukat szeretettel üdvözli Moholy-Nagy Laci

[Feladta Amsterdamban, 1934. június 30., a levélhez csatolva egy júniusi párizsi vernissage: Position Moholy-Nagy – Abstraction – Creation – a levél arról tanúskodik, hogy Moholy és Kozma tartották egymással a kapcsolatot]

Az egy kézen megszámlálható idehaza alkotott festmények egyike, Juliskával – Juliskának

irodalma. Amely egyébként csak a legutóbbi húsz évben fedezte fel, hogy az ünnepelt alkotó életműve tulajdonképpen szülőhazájában megkezdődött. S az idehaza a tábori levelezőlapok sajátos műfajában gyakorlatilag ki is merült. Mondhatni: véget ért.

Felettébb értékes ezért is mindaz, amivel Moholy Nagy László Austerlitz Juliannához, Kozma József nagynénjéhez fűződő kamasz szerelme nyomán megajándékozott, gazdagított mindnyájunkat. Egy, a Tisza-parton készült festménnyel is, amelyet szintén van szerencsém – Lengyel László közvetítésével – megmutatni.