Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július - Fodor Béla: Semmelweis Ignác, az „anyák mentője”
szöveg: FODOR BÉLA 7 Semmelweis 1850-ben hazatért, és Pesten dolgozott a magyar egészségügyért. Itt vívta tovább küzdelmes harcát elmélete és gyakorlata igazságáért. A Rókus kórházban 1850–1855 között, főorvosi működése alatt a gyermekágyi láz halálozási arányszáma csak 0,89 % volt, ugyanakkor Bécsben, volt munkahelyén, az I. sz. szülészeti klinikán 1854-ben 400 szülőnő (9,10%) halt meg a prevenció elmulasztása miatt. Semmelweist 1855-ben kinevezték a pesti egyetem orvostudományi fakultásán a szülészet egyetemi tanárává. Már az első oktatási tanévében – 1855/56-ban – 514 szülőnő közül csak kettő halt meg gyermekágyi láz miatt. Az eredmény szinte hihetetlen volt, de szűkebb környezete, tanártársai továbbra sem vették elég komolyan, a nagyvilág pedig nem is ismerte módszerét. Semmelweis időközben ráébredt, hogy felfedezését és módszerét írásban is rögzítenie kell, ezért 1858-ban, az éppen akkor induló Orvosi Hetilapban cikksorozatot tett közzé a gyermekágyi láz megelőzéséről. 1861-ben pedig német nyelvű, vaskos könyvben foglalta össze tapasztalatait és prevenciós módszerét. De már késő volt. Az eredménytelen szélmalomharcban Semmelweis idegei megroppantak, viselkedése megváltozott, agresszívebb lett, orvos kollégáit gyilkosoknak nevezte, tegyük hozzá nem minden ok nélkül. Környezete egyre nehezebben viselte el. Végül a család és barátai, megtévesztve őt, mintha csak látogatóba mennének, 1865-ben a döblingi elmegyógyintézetbe szállították. Abba az intézménybe, ahol öt évvel korábban Széchenyi István főbe lőtte magát. Mikor Semmelweis rájött, hol van, szabadulni próbált, de az ápolók erőszakkal visszatartották. A megkínzott, s bizonyára dührohamokkal tomboló professzor két hét múlva cellájában elhunyt. Halálának körülményeit évtizedek óta vitatják az orvostörténészek. Az egyik álláspont szerint Semmelweisnek a pályája kezdetén, boncolás közben szerzett lueszes (szifiliszes) fertőzés és az ebből kialakult paralysis progressiva (a homloklebenyt legerősebben érintő agysorvadás) okozta korai halálát. A másik elmélet szerint a brutális döblingi ápolószemélyzet egyszerűen agyonverte a szabadulni akaró, megtévesztett tudóst. A kérdésre minden kétséget kizáró magyarázat a mai napig sem született, s lehet, hogy nem is fog soha. A napilapok és a külföldi szaksajtó alig vett tudomást Semmelweis haláláról. A Pesti Napló (1865. augusztus 15.) ennyivel elégszik meg: „Semmelweis tudor, pesti egyetemi tanár, mint magánúton értesültünk, tegnap reggel Bécsben meghalt. Nyugodjanak békén porai.” Ezzel megkezdődik Semmelweis sok talányt rejtő utóélete. Sietős temetésére a család és az ismerős orvoskollégák közül senki nem ment el, szinte titkolták a tragikus eseményt. És ez a „titkolódzás”, vagy nevezzük inkább elhallgatásnak, majd harminc évig tartott. A család szinte menekül az emlékétől: felesége és gyermekei Szemerényire magyarosították nevüket, Béla fia pedig eddig ismeretlen okból öngyilkos lett. Barátai: Markusovszky Lajos, Bókay János mind hallgattak róla, de nem csak róla, hanem felfedezéséről is. Mintha nem tudták volna, hogy ezzel számtalan, elsősorban gyermekágyas nő életét veszélyeztetik. Még a világhírű Joseph Lister, az antiszeptikus sebészet megteremtője is így írt 1883-ban Budapesten járva: „Amikor 1865-ben elsőként alkalmaztam az antiszepszis alapelveit a sebkezelésben, nem hallottam még Semmelweis nevét, s mit sem tudtam munkásságáról. Amikor húsz évvel később Budapesten jártam, ahol az orvosok, s diákok rendkívül barátságosan fogadtak, Semmelweis nevét nem említették, úgy látszik tehát, hogy szülővárosában ugyanúgy tökéletesen megfeledkeztek róla, mint az egész világon.” Semmelweis élete igazi „magyar sors”: életében mellőzik, elhallgatják, halála után viszont a mennybe emelik. Miután külföldön „felfedezik” Semmelweis nagyságát, honi befogadása is elkezdődik. Tetemét 1894-ben hazaszállítják a felszámolás alá kerülő bécsi temetőből, és a Kerepesi temetőben kap méltó sírhelyet. Társaság alakul emlékének ápolására, szoborpályázatot írnak ki. A millenniumi ünnepségekre készülő országnak szüksége van a „nagy emberekre”. A következő évtizedekben könyvek sora születik ellentmondásos életéről. Közintézmények: egyetem, iskolák, utcák kapták-kapják meg nevét, halálának százötvenedik évfordulóján, 2015-ben nemzetközi Semmelweis rendezvénysorozatot tartanak. Szobrát 1954-ben állították fel Chicagóban, a sebészek világszövetségének emlékcsarnokában, a világ tíz legnagyobb orvosa között. Mint annyi más zseniális elmére, Semmelweis re is igaz Szent-Györgyi Albert legendás mondása: „Felfedezni annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, s közben arra gondolni, amire senki.” Semmelweis publikációja. Orvosi Hetilap, 1858. január 10. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény A megkoszorúzott Semmelweisszobor születésének 100. évfordulóján. Erzsébet tér, 1918. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény Semmelweis Ignác, 1861.
