Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július
A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 7. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter E szám szerkesztője: Hidvégi Violetta Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Benn vagyunk a vízben (2. oldal) Fotó: RIC/9s A hátsó borítón: Száz év szebbik arca (8.oldal) BUDAPEST BUDAPEST a mi városunk, de vajon milyennek látjuk mi, budapestiek? Napsütöttének és hólepelbe burkolózónak, rommá bombázottnak és serényen épülőnek, kirakatoktól csillogónak és a vedlett vakolatú hátsólépcsők félhomályába zárkózottnak... Ismerjük a vidám oldalát, amikor mosolygó városlakók néznek a kamerába a szépséges Duna-parti látkép előtt, és láttuk a tragédiáit, a háború szaggatta hídroncsokat és az ötvenhatos harcok halottai fölé sebtében leszúrt fakereszteket a parkok füvében. Láthatjuk mindezt, még ha nem is a saját szemünkkel. Látták helyettünk mások, akik megörökítették az eléjük táruló látványt. Fényképeik aztán útra keltek: volt, akié albumba ragasztva vált a családi múlt gyakran lapozgatott részévé, másé pedig a lomtalanítások szemetében kötött ki. Akár így, akár úgy, hála Tamási Miklós és Szepessy Ákos gyűjtői buzgalmának, ezek a fotók végül a Fortepan honlapján találtak maguknak jó helyet. Elképesztő ismeretanyag: ha beütjük a honlap keresőjébe, az e sorok írásakor éppen 101 ezer 888 képből Budapest nevére 33 ezer 269-et választ ki nekünk a rendszer. Igaz persze, hogy a nagy közgyűjtemények, mint a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Budapest Történeti Múzeum fotótára ennél lényegesen több fényképet őriznek, de van egy óriási különbség e közpénzből fenntartott kollekciók és a magánkezdeményezésnek köszönhetően létező Fortepan között. Míg az előbbiek jobbára nehézkes procedúra után bocsátják az érdeklődők rendelkezésére a kincseiket, az utóbbi – nem vitatjuk: kissé önsorsrontó módon – még nagy méretben is ingyen engedi letölteni a fotográfiákat a honlapjáról. Éppen ezért útmutató a gesztus, hogy az utóbbi időben néhány közgyűjtemény (például Budapest Főváros Levéltára, a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, illetve a Közlekedési Múzeum) már ajtót nyitott a Fortepan felé. A másik nagy különbség, hogy míg a közgyűjtemények esetében a bekerüléskor kapott információk vagy a szakemberek ismeretei társulnak a felvételekhez, a Fortepan honlapján a folyamatosan bővülő közösségi tudás adatolja a látványt és teszi kereshetővé a kollekciót. Önkéntesek tucatjai dolgoznak nemcsak a képek szkennelésén és rendezésén, hanem a helyszín és a készítés időpontjának meghatározásán, a szereplők azonosításán is. A kívülállók valószínűleg elképzelni sem tudják, olykor milyen bravúros nyomozások eredményeképpen írhatják oda a szerkesztők egy-egy fotó alá, melyik ház emeleti ablakából vagy gangján készült valamely tökéletesen azonosíthatatlannak tűnő, szemétből előkotort felvétel. Ez a nem lankadó közösségi buzgalom eredményezte, hogy alig nyolc év alatt a Fortepan a leghasznosabb, legkönnyebben hozzáférhető fotóadatbázissá vált Magyarországon. Az 1900-zal kezdődő és 1990-nel végződő idővonal mentén elhelyezett fényképeket ma is nézegethetjük úgy, mintha csak egy film peregne a szemünk előtt, de ma már a célzott keresés is nagyon gyakran eredményre vezet. Aki csak a bő harmincezer budapesti fotóra kíváncsi, az is elképesztő kincsekre lelhet a két végpont, a Normafánál pihenő kalapos leánykákat (1900) és a Dob utca 47–49-es háznak egy Wartburg és egy öreg Volkswagen Bogár között feltáruló kapualját (1990) megörökítő felvétel között. Tűéles sztereófényképeken láthatjuk a pesti Belváros átalakulását és a nyaralókkal pettyezett Gellérthegyet, beleshetünk a vadonatúj Palatinusra, részt vehetünk munkásgyűléseken, szinte percről percre követhetjük ötvenhat forradalmi eseményeit, és aztán minden létező szögből megfigyelhetjük, hogyan épült újjá az Erzsébet híd, és hogyan bontották le a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat. A Fortepan ugyanis nemcsak pótolhatatlan történelmi dokumentum, hanem a pesti ember lelkének tükre is: az is tökéletesen leolvasható ezekről a fotókról, hogy mi érdekel minket, hogy mit akarunk megörökíteni az utókornak. A gyűjtemény réges régen túl van azon az állapoton, amikor rengeteg Halászbástya és Hősök tere közül kellett kiszálazni az egyedi, történeti értékű felvételeket. Nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a lomtalanításokból mentett képek népszerűsége neves fotósokat, történelmi ismeretekkel bíró magántulajdonosokat és a már említett módon egynémely közgyűjteményt is rábírt az adományozásra, egészen unikális fotók százai lelhetők fel immár a honlapon. A régi idők színész sztárjai, rajongott muzsikusai és ünnepelt írói néznek velünk farkasszemet, beleshetünk olyan polgári otthonokba, amelyeknek enteriőrjeit a szüleink-nagyszüleink sem láthatták, követhetjük a hétköznapi divat változásait, rácsodálkozhatunk az utcakép apróságaira, legyen szó akár járművekről, akár az utcabútorokról, netán a parkőrök, hordárok ruházatáról. A megelevenedett 20. századot köszönhetjük a Fortepannak. Azt az élményt, hogy belakhatjuk, átélhetjük mindazt, ami nélkülünk történt a világban. Az viszont nagy kérdés, hogy a Fortepan majdani továbbvivői mit örökölnek majd a mi telefonnal fotózó, a képeket a digitális világban közreadó korunkból. Talán már most érdemes lenne ezen elgondolkodni: elvégre a mi unokáinkat is érdekelni fogja, nekünk milyen arcát mutatta BUDAPEST
