Budapest, 2018. (41. évfolyam)
6. szám, június - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Céklafagyi, céklafagyi hű, de finom!
BUDAPEST 2018 / 06 26MÁS kor – másként – Zöldségekből? Nem az igazi. Legyen édesség! Egyébként is azon lehet lemérni, ki milyen szakember, ha megkóstoljuk, a csokoládéját, vaníliáját, eprjét – mondja Auguszt József, Magyarország egyik leghíresebb cukrászdinasztiájának feje, aki már hajnali fél hattól serénykedik a Fény utcai patinás üzletben. – A mai menüben látok sült banánt, rizst, joghurtos szedret és mangót is. Ezek sem a régiek... – Hol kapott mangót akkor? A sztracsit is sokan keresik, azért találtuk ki ezt a becéző-rövidítő formát, mert az eredeti olasz stracciatella szót nem tudta a vevők többsége helyesen kiejteni. A rizsfagyi nem új, már vagy hatvan éve szerepel nálunk a kínálatban. Por vagy nem por? Nos, a félkész alapanyagokból is lehet jó minőségű fagylaltot varázsolni, csak akkor nem, ha kispóroljuk a termékből a szükséges alapanyagokat. – Hupikék törpikék, Bountys, Snickers, vattacukor – a rajzfilmek és a vurstli színes világa köszön vissza mostanában a cukrászdák tégelyeiben.. – Ilyet sosem vennék a gyerekemnek vagy az unokámnak, tele vannak műanyag festékkel, mesterséges aromákkal. Azt se nagyon ajánlom, amelyik magasra fel van púpozva, és giccsesen túldíszítve. – Hol kóstolta élete legjobb fagylaltját? – Olaszországban. De ott is találni rossz minőségűt. Gombóc helyett rózsaszirom Már látom rajta, hogy fészkelődik a széken – nincs még fél 9, nyitás előtt másfél órával vagyunk, de már bent serénykedik mindenki, pedig egyszerű koranyári hétköznapról van szó. A legelső, kifejezetten csak a fagylaltra – és az olasz kapcsolatra – építő, még a 20. század vége felé megnyitott budapesti üzlet az Artigiana Gelato volt, a Csaba utcában. Aztán jött a Levendula, amolyan startupként, mint két fiatalember és családjaik lelkes kezdeményezése. A külföldi turistáknak sokszor a Bazilika környékén található rózsafagyik tűnnek fel hungaricumként, kattognak is az okostelefonok szaporán, és viszik hírét a gyönyörűen formázott, gombóc helyett rózsaszirmok formájában csábító finomságnak. Az olaszok az alapanyagokban szinte verhetetlenek, s a fél világot ellátják porokkal, festékekkel, fagyimártásokkal, pasztákkal. Ennek a trendnek a híve a legtöbb magyar üzlet, hiszen könnyebb ezekkel a segédanyagokkal dolgozni. A másik tábor céklafagyi, hû, de finom! Céklafagyi, Eperfagyi, eperfagyi, jaj de finom! Annak idején nem firtatta senki, hogy mi rejtőzik e hideg nyári édességben, hány százalék benne az eper, és ahogy a szakemberek mondják, mekkora a szárazanyag-tartalma – csak vettük, társítva a csokihoz meg a vaníliához. Sokat változott azóta a világ, ma már zöldségeket beszélünk, akarom mondani adunk a hideg nyalathoz... viszont a valódi, friss alapanyagokból készülő, tényleg kézműves termékekre voksol, amelyeket a tiszta ízek, nem „photoshopolt” színek és természetes anyagok jellemeznek. A hajdan ötvenfilléres gombóc mára 250 forint, jobb helyeken 300-350. Főleg a Belvárosban. De az egyik plázában lehet kapni olyan fagylaltot is – igaz, Észak-Amerikából hozzák –, amiből 900 forint egy gombóc... A szakma nagy „ellenségei” manapság a hazánkban nagyon ügyesen karriert építő albán pékségek és fagylaltosok. Furfangos marketing, filléres alapanyag, nagy adagok, olcsó ár, extrém nyitvatartási idő. Elsősorban ott alapítanak üzletet Budapesten, ahol van már mellette műkö-
