Budapest, 2018. (41. évfolyam)
5. szám, május - Kiss Bori: EMANCIPÁCIÓ - Laci báró magyarsága
25 SZÖVEG: KISS BORI amely Cs. Szabó László vissza emlékezése szerint megszégyeníthetett volna egy egzotikus állatkerti madárházat is. Többen, köztük Ignotus, emlegetik a házigazda „embergyűjtő szenvedélyét”. Olyan fontos eseményeknek, találkozóknak adott otthont, melyekből később például a Szép Szó köre megalakult (amely folyóiratot egyébként egy másik Hatvany, Lajos unokatestvére, Bertalan finanszírozott), megfordult itt Bartók Béla, Kerényi Károly, Sárközi György és F éja Géza , itt talál kozott Thomas Mann -nal József Attila és Márai , ide járt Reinitz Béla és Tamási Áron , Devecseri Gábor és Szomo ry Dezső, Szép Ernő és Fejtő Ferenc, Cs. Szabó László és megfordult itt a fiatal Weöres Sándor is. És akkor még nem említettük a Nyugat nagy nemzedékét, Kosztolányit, Karinthy t, Ignotus t. Hatvany Lajosnál egyetlen mérce volt: a tehetség. „Hatvany barátom házában tudtam meg, hogy léte zik ilyesmi. Értelmiségiek hatalom nélkül – írók, tudósok, bohémek és arisztokraták kis köre szembe mert szállni egy mindenható rezsimmel” – emlékezett Klaus Mann a Bécsi kapu téri ház körére. 1940-ben Hatvany eladta a kis palotát, úgy érezte, soha többet nem szeretne saját lakást Budapesten, „hotelszobák lakója leszek” – tervezte eljövendő éveit. Tudjuk, hogy ez nem így történt, 1947-es hazatérése után még következett pályájának egy nyugodt és sikeres szakasza. Mint azt már említettük, az emigrációból visszatérő Hatvany egyik legmaradandóbb munkája, az Így élt Petőfimár itthon jelent meg. Ez a hatalmas munka, mely tekintélyes dokumentum anyagot dolgoz fel, tulajdonképpen a filológus visszatérése indulásához. A munkához számos visszaemlékezést, memoárt is elolvasott, valósággal a korszak és Pest-Buda szakértőjévé vált. Ennek a kutatómunkának, és a fővároshoz fűződő vonzalmának eredménye az 1957-ben szerkesztésében megjelent Beszélő házak című kötet. Az első kiadás előszavában így ír céljáról: „Ezért gyűjtöt tem össze az elmúlt nagy idők téglába foglalt tanúit, képben és írásban az eljövendő nemzedékek számára, melyek ez önmagát egyre újra szülő városban, alighanem már csak ebből a könyvből ismerhetik meg a magyar történelem és irodalom két aranykorának Budapestjét.” Pályája végén, úgy tűnik, sok mindent elért abból, amit mindig is szeretett volna. Tanított, műveit egyre többen ismerték és elismerték, Kossuth-díjat kapott, az Akadémia levelező tagjává választották. Életének utolsó tíz évében a Pozsonyi út 40. szám alatt élt – lakása ismét szellemi központ, irodalmi találkozóhely lett. Hajdani élete relikviái között (már amennyit sikerült megmenteni belőlük), igazi (új)lipótvárosi polgári életet élhetett. Pár évvel halála előtt így írt unokatestvérének, Máli nak, azaz Lesz nai Annának: „Viharvert életem valami olyan happy-end-be fut be, hogy sohasem képzeltem. Pillanatnyilag – ki tudja meddig – én vagyok a Gyulai Pál, a Lessing, a Sainte-Beuve és a Macaulay együttvéve. Ha időben meghalok, az is maradok tán. Azután cáfoljon rám az utókor”. A Nádor utcából induló életútja, nem is olyan messze a családi szülőháztól, egész Európára kiterjedő csavargások után, visszaérkezett a Duna partjához, ahol 1961-ben véget ért. Az illusztrációk forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum Az úr ír A sorozat a MAZSÖK támogatásából valósult meg.
