Budapest, 2017. (40. évfolyam)
1. szám, január - Széman Richárd: Újévi mesék a Nagyiccéről
BUDAPEST 2017 január 3 Az első magyar változat „A Tzinkotai mester A Tzinkotaiak templomjokat akarták újra építeni. A’ mint a’ fundamentomát ásták, találtak egy olyan kőre, mellyen egy fellyülírás azt mutatta, hogy régenten a’ Tzinkotai Plébánia Apáturság vólt, és Apátursághoz illendő jövedelemmel bírt. A’ helybéli Plébánus nem annyira a’ maga szíve indulatjából, mint mások unszolására eltökéllette magát, hogy a Királyi Felséghez folyamodjék, ’s (...) régi elavúlt jusainak megujitatásáért ’s hellyre állitatásáért esedezzék. Elment hát Budára Mátyás Királyhoz’ a’ kitől is azt a’ választ vette, hogy igen is megnyeri kivánságát, ha három kérdésekre, mellyeket ő fog eleibe tenni, illendőképpen megfelel, ’s az által az Apátúri Méltóságra való érdemes voltát megbizonyítja. A kérdéseket a’ Király azonnal feladta, mellyek a következendők voltak: Mit gondol a’ király? Hol kél fel a’ nap? és Mennyit ér a’ Király? Egyszersmind a’ nap is meghatároztatott, mellyen az ezen kérdésekre való felelettel a Király előtt meg kellett jelenni. Elszomorodva tért vissza Budáról a’ pap, látván, hogy a’ kérdések olyanok, a’ mellyekre akarmennyi fejtöréssel sem tud helyes feleleteket adni. Mennél tovább gondolkodott, a’ dologrol, annál méllyebben merült a’ szomorúságba, mert mind jobban megaladott az esze, ’s elkerülhetetlennek látta a’ Király előtt való megszégyenítést. A’ Mester észre vévén Printzipálisának nagy aggodalmát és hosszas buslakodását, mindenképpen igyekezett annak igaz okát töle kitanulni. Sokáig haszontalan volt minden tudakozódása és kérdezösködése. Végre a sok unszolásnak és szép móddal ’s elmesen való nyomozódásnak nem állhatván ellent a’ plébánus, megbeszéllette az egész dolgot a’ mesternek; tudtára adta mind a kérdéseket,, mind a’ felelet adásra rendelt időt, ’s lerajzolta előtte szivrehatóképpen azon való nyugtalankodását, hogy majd a’ reménylett megtiszteltetés helyett kissebbség és szégyenség fog reá következni, ’s a’ tudatlanság gyanúja örökösen rajta fog maradni. A mindenkor jó kedvű és elmés mester elmosolyodott ’s igy szólott a’ Plébánushoz: Oh ha egyéb oka nints Tisztelendő Uramnak a’ szomorúságra, egészen nyugodt elmével lehet. megfelelek én a’ fel tett kérdésekre Tisztelendö uram helyett, tsak a’ rendelt napon a’ maga papi öltözetében botsátson engem a’ Király eleibe (...) Lássuk hát, mondta a Király, mire mehetünk egymással; mi lesz a’ felelet az első kérdésre: mit gondolok én most? Felséged biztosan azt gondolja, felele a mester, hogy a’ Tzinkotai Plébánussal beszél; pedig tsak Felséged legkissebb szolgája a’ Tzinkotai mester teszi udvarlását. Nem kevéssé tsudálkozván a’ Király a’ váratlan feleleten, de tsudálkozását eltitkolván, tüstént a második kérdésre ment által ’s azt tudakozta töle, hol kél fel a nap? Erre a fontos kérdésre, Felséges Uram, így szóla a’ mester, leghelyesebbnek tartom azt felelni, hogy Felségednek Budán, nekem pedig Tzinkotán kél fel. Ez is jó felele a Király; még egy van hátra: mennyit érek én? Ez a legnehezebb kérdés monda a’ mester; azonban még is hoztam reá próbáúl egy feleletet. Én senkit a világon annyira nem betsülök, mint felségedet; az Isten után legelsőnek tartom ’s ugy tisztelem mint annak kép viselőjét. Mint hogy már az Isten fia harmintz ezüst pénzre betsültetett: úgy gondolom hogy felséged meg ér huszonkilencet. A Király elmosolyodott ezeknek hallására, megditsérte a mestert ’s annyira meg szerette annak elmésségét, hogy az Apátursággal megkinálta. De ő megköszönte ezt a grátziát, ’s Pintzipálisa számára kérte azt ki; magára nézve pedig tsak azért az egyért könyörgött, hogy Tzin kotán nagyobb légyen az itze. A legkorábbi fotó a régi vendéglőről
