Budapest, 2017. (40. évfolyam)
10. szám, október - TERMOSZ – …hogy kapjunk hideget-meleget… - Zappe László: Batang mint hungarikum – szaporodó játszóhelyek
31 BUDAPEST 2017 október BATANG MINT HUNGARIKUM – SZAPORODÓ JÁTSZÓHELYEK Zappe László Az utóbbi évtizedekben föltámadt a vándorszínészet. Nem úgy működik, mint hajdanán, a truppok nem ekhós szekérrel járják a vidéket, hanem autóval, esetleg busszal. Amúgy nem sokban különböznek hőskori elődeiktől. Alacsony költség, és nagyon változó színvonal. Tenki Réka Egy asszonyától és Keresztes Tamás Egy őrült naplójától (mindkettő Orlai produkció) „a Dáma Díva és a Magyar Zenés Színház közös produkciójaként” hirdetett, gagyi Cigánybáróig mindenféle előfordulhat a kínálatban. Ennek a modern vándorszínészetnek természetesen kiindulópontja, de egyáltalán nem elhanyagolható célpontja is a főváros. A Józsefvárosban, a Kálvária-téren van a vidék színházi ellátására szakosodott Turay Ida Színház központja, többnyire a Belvárosi Színházból, de néha a Jurányiból is indulnak az Orlai Produkciós Iroda vándorelőadásai. Ráadásul a fővárosban új játszóhelyek is teremnek, természetesen ezek is befogadó jelleggel. A minap nyílt meg a felnőttek számára a korábban csak gyerekelőadásokat nyújtó, Hatszín Teátrumnak nevezett hely, és színi előadás született a Vörösmarty-téren, a Gerbaud kávéház fölött is. Gondolom ez is dobbantó helye lesz egy országjáró produkciónak. Színjátszó helyként Hungarikum Pódium vagy Hungarikum élményház névre hallgat az intézmény, bár első bemutatója nem mutat különösebb magyar kötöttséget. A Batang felé, Christian Gundlach , 1970-ben született német zeneszerző és librettista műve, némiképp érzelgős és talányos történet egy magányosan élő vén emberről, egykori tengerészről, akinek a hatóság szociális munkást küld a nyakára. Gyakorlott néző számára minden kiszámítható az első öt perc nyomán, de ez nem feltétlen akadálya az élvezetnek. Bele lehet feledkezni az érzelmek villódzásaiba, a párbeszédek csattanásaiba, a lelepleződő hazugságok fordulataiba, a különféleképpen szerencsétlen sorsok lassú kibontakozásába. És a poén is jól esik, mi szerint talán az egész, amit láttunk, csak egy magányos vénember képzelgése volt. (Vagy még az se?) Koltai Róbert éppen csak annyira mo doros a szerepben, amennyire egy színész nem léphet ki sok évtizeden át fölszedett életbeli és színpadi tapasztalatainak keretei közül: egy remek színész mindentudásával hasonítja magához a szerepet és magát a szerephez. Szirtes Balázs pontosan igazodik hozzá, ellen tét és hasonmás, ellenfél és részvevő a szöveg fordulatai szerint. Mucsi Balázs gondoskodott a szegényes helyszínről, és bizonyára a rendező, Gaál Ildikó le leménye, hogy a tengerész múlt emlékeképpen Balogh Zoltán hajós türelem üvegei díszítik a polcokat. A Hatszín Teátrum (a Jókai utca 6-ban) az élsportolók doppingolásával foglalkozó Tagadj Tagadj Tagadj című Orlai-produkcióval nyitott, majd a Gólem Társulat tavalyi kétszemélyesével folytatta. Az előbbiben, Jonathan Maitland 1961-ben született brit drámaíró darabjában, egy élsportoló (sprinter) és edzője küszködik a teljesítményfokozás komplikációival. Lovas Rozi szenvedi érzékletesen a sportoló testi-lelki kínjait, és ha lenne helybenfutó verseny, ott biztosan előkelő helyen végezne, Ulmann Mónika meg éppen a kellő utálatossággal hozza az álságosan jószándékú edzői terrort. Ficzere Béla doppingellenőrként, Nagy Dániel Viktor a futólány élettársaként színezi a Szabó Máté rendezésében élvezetesen folyó játékot. A Gólem, az egyetlen magyar zsidó társulat előadásában, a Halpern és Johnsonban, az 1935-ben született, brit Lionel Goldstein régi jó sikerdarabjában két öreg férfi néz szembe egész életével közös nőjük sírjánál. A halott asz szony egyikük felesége, másikuk szeretője volt, bár utóbbival testi kapcsolatuk a fél századdal korábbi házasságkötéssel megszakadt, de azóta is rendszeresen találkoztak. A szituáció, amelyben kiderül, hogy az elhunyt a két férfinek egészen különböző arcát mutatta, elegendő anyagot szolgáltat a másfél órás bizarr temetői társalgához. Ezt Székhelyi József és Trokán Péter nagy színészi tapasztalattal és szaktudással aknázza ki. A Gólem Társulat a nevét és néhány, a temetőben ténfergő statisztát ad a kellemesen érzelmes-humoros előadáshoz.● Ismét egy praktikus tárgyat mutatunk be a Design Hét alkalmából, egy olyan tárgyat, amely valamennyiünket elkísér egész életünkben, a csecsemőkortól öregségünk szinte utolsó napjáig, hogy fogyaszthatóvá tegye életünket minden körülmények között. A várható tartalom és mennyiség szerint definiált forma nagy változatosságot eredményez. Mivel szeretjük a szépet is, és a designerek sem restek, szemünket is gyönyörködtethetjük a példátlan gazdagságban. ● TERMOSZ – ...HOGY KAPJUNK HIDEGET-MELEGET... Időszaki kiállítás a Design Hét alkalmából Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2017. október 29-ig
