Budapest, 2017. (40. évfolyam)
10. szám, október - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Távlatok a rézkarcasztal felett
BUDAPEST 2017 október 27 ben történt. Az akkor már világhírű és Herbert Read modern festészetről szóló könyvében is szereplő olasz absztrakt festő és grafikus egy napot Budapesten töltött átutazóban, s a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Dürer-terem, pontosabban akkor már Stúdió Galéria kiállításán meglátta Kéri Imre rézkarcait. Nem akart továbbmenni, míg elő nem kerítik neki az alkotót, mert meg akarta ismerni. Előkerítették. „Ott állt előt tem egy nagy szakállas, kétméteres figura. Éppen a Van Gogh sorozatom volt kiállítva – meséli Kéri. – Húsz rézkarc. Tízet azonnal ki kellett neki venni az üveglap alól. Izgatottan érdeklődött: ezt hogy csináltam, azt hogy. Eladni persze nem volt szabad, de mégis létrejött a vásárlás, valahogy megoldottuk. Vedova márkában fizetett, emlékszem, még egy kicsit alkudott is. Felhívtuk a műtermembe, hogy még több alkotásunkat lássa, utána egy jót vacsoráztunk a Százéves étteremben. Később Velencében, a Galleria il Traghettóban szervezett nekem egy kiállítást. 1978-ban történt, a galéria ma is megvan de Vedova már nincs közöttünk. Egykori házában azóta múzeuma nyílt az Accademia közelében, Renzo Piano tervei szerint.” A himbavas rejtelmei Mindezt a Váci utca 40. ötödik emeleti sarokműtermének közepén meséli nekem Kéri, egy mahagóni furnér körasztalka mellett, amelyet lomtalanításból hozott haza és újított fel évekkel ezelőtt, és egy bulgáriai kiállítás emlékéül maradt rézfindzsából öntjük a csészénkbe a kávét beszélgetés közben. A tárgyaknak ez a fajta tisztelete, tarka sokasága és köztük az alkotás kis zugai a félig kész művekkel és a különös kézműves szerszámokkal egy flamand műhelyre emlékeztetnek. Talán nem is véletlenül, hiszen Kéri Imre a hatvanas évek végétől kezdve rendszeresen tölt rövidebb-hosz szabb időszakokat Hollandiában, és művészetének is meghatározó motívumköre az, amit a régi németalföldi mesterektől látott. Szobája sarkában áll a rézkarcprés, amin nyomatai készülnek. Egyszerre három-négy nyomódúc metszésén is dolgozik. A radiátoron is rézlapok támaszkodnak a falnak. Fölöttük pedig az ablakban egy agyaglovacska, Verocchio lovának máso lata léptet a pesti háztetők látványa felett. A belváros tetőrengetege jól belátható innen. A panorámából kiemelkedik a Párisi udvar, melyet éppen újjáépítenek, s egy óriásdaru nyúlik fölé. Ha órákig ül az ember egy rézlemez fölött, nagyon jól esik ha utána az erkélyről vagy az ablakon át nyíló távlatokon megtornáztathatja a szemét: „Ez a nagy, duplarétegű műterem ablak a házzal egyidős, benne az üveg is, amit onnan lehet tudni, hogy kicsit hullámos. Megúszta a háborút. Viszont a másik ablakkeretben találtam két-három golyót a felújításkor. A lovacska Basilides Sándor ajándéka, aki feleségemet tanította a képzőművészeti gimnáziumban.” Decsi Ilona Luca éppen nincs itthon, de intenzíven jelen van, hisz a műterem egyik sarka letagadhatatlanul az övé, női fertály. Festőállványa körül a vásznakon lágy vonalakkal megformált figurák és csupa táncoló, világos, meleg szín, mintha egy virágos kert lenne. Kéri mester komorabb képeken dolgozik. Most éppen Bosch emlékére készít egy sötét tónusú parafrázist a Bolondok hajójáról. Mégpedig a mostanság már kevesek által művelt mezzotinto technikával. A rézkarcnak ez a válfaja olyan finom árnyalatokra képes, mint semmilyen más metszet. Nem maratással készül, hanem az úgynevezett himbavassal. Elő is vesz egyet az egyik fiókból, kicsomagolja a bőrtokból. Köríves pengéjű szerszám, amelyen azonban az él nem folytonos, hanem parányi hegyek sora. Így aztán, amikor a mester a rézlemezen élére állítva hintáztatja a szerszámot, parányi lyukak sorát viszi az anyagba. Minél inkább „borzolják” vele a lemezt, az annál sötétebb felületet nyom a papírra, ahol pedig világosabb részeket is szeretnének, ott a borzolást vissza kell egyengetni, például achátceruzával. Egy New Yorkban készült, jó himbavas belekerül hatvanezer forintba, bár Kéri Imre egy ügyes pesti esztergályossal megpróbált csináltatni házilag. Meg is oldotta a szaki, finoman menetelt acélcsőből vágott szeletekből, és az is elég jól működik. A jekatyerinburgi vendég Kéri Imre rézkarcoló asztalának kiváló hívei akadnak. Említhetnénk akár Eötvös Péter zeneszerzőt, aki olykor fel is jön egy kis beszélgetésre, vagy Csillaghy András professzort, az udinei egyetem volt rektorát, aki viszont rendszeres látogató itt. Barátságát Hubay Miklós drámaírónak köszönheti a művész házaspár. Hubay ajánlására lettek tagjai a velencei székhelyű Société Européenne de Culture társaságnak. S persze Hubay mester is gyakori vendége volt műtermüknek. A nagy műveltségű író szerette a képzőművészetet és érdeklődéssel szemlélte munkáinkat. Néhány éve e-mailt küldött a jekatyerinburgi múzeum fiatal, ambiciózus igazgatója is, Nyikita Korytin . Mint írta, na gyon szereti a mezzotintót és szervez egy biennálét, ahol szívesen látná Kéri Imréék műveit. Nagy szó ez, mert nyolcszáz embert e-mailezett végig, de csak nyolcvan művész képeit hívta meg. Kéri Imre és felesége azóta már a negyedik mezzotinto biennálén vesznek részt. Amikor pedig tavaly a jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd anyagából nálunk, a Nemzeti Galériában kiállítást nyílt, és Korytin itt járt Budapesten, természetes, hogy útba ejtette a Kéri-műtermet is, hogy lássa hol készülnek azok a finom metszetek, melyeknek Vedova után ő is rajongója lett. Meglepő távlatok nyílnak olykor egy rézkarcasztal felett. ● fotó: Sebestyén László
