Budapest, 2017. (40. évfolyam)

10. szám, október - Csontó Sándor: Édes élet a Fő utcában

BUDAPEST 2017 október 20 A rómaiak által kitaposott Fő utca mindig is jelentős kereskedelmi útvonalnak, a Vízivá­ros ütőerének számított. Itt minden háznak külön története van, már ha nem bontot­ták le. Így járt Brunner harangöntő a Cor ­vin tér 10 alatt, a Fő utcában Heigl levéltár ­nok, Schwartz halászmester, Müllner kádár és Schönoha pékmester is. Viszont 1720 óta áll Kapisztory József kereskedő copf stílusú, egyemeletes, saroktornyos háza, a legszebb budai épületek egyike. Nemzedékek boltosai Az elmúlt századok során a Fő utca társadal­mi választóvonal is volt: míg nyugati felén a Várhegyig, a kapucinusok zárdájáig módos kőházak épültek, addig a Duna felőli oldalán halászok, fuvarosok, molnárok, mészárosok, bognárok viskói álltak, s közöttük néhány serfőző-ház és beszálló vendéglő, például a mai Halász utcában is. Egyetlen nagyobb épülettömb állt itt: a ferences zárda, majd 1853-tól a Blum féle gőzmalom. Az üzleti élet a két vásártér között, a mai Szilágyi Dezső (egykor Fazekas) és a Batthyány (Bomba) tér környékén zajlott, beleszámítva a mostani Corvin teret is. Az utóbbi 1696-ban négy országos vásár tartására kapott jogot, míg az előbbi 1687-től már piactér volt. Budán nemzedékek vitték tovább az ipart, a kereskedést, és családok generációi vásá­roltak ugyanazokon a helyeken. Gretschl ékszer- és órásboltja már a 18. században megnyitott a Corvin téren, s márkás órákat készített, akárcsak az Apród utcai Hoser . Mi ­nőségi porcelánt és üveget Rubletzky nél, fi ­nom szövetet és vásznat Hauer és Márton nál vett évtizedeken át a budai polgár. Az urak hölgyek számára virágot Nonn Juliská nál, maguknak kalapot Meszanek Teréz nél vá ­sároltak. Az Iskola utcában a színész Bilicsi Tivadar papája nyitott papírboltot, amely ­ben könyveket és kottákat is lehetett kapni. Weninger Mór fűszer és vegyeskereskedése a háziasszonyok nélkülözhetetlen kincsestá­rának bizonyult. Az idilli családi pillanatokat Elbl és Pietsch fényképészmesterek örökítet ­ték meg az utókor számára. Kávéház nem volt sok a környéken, annál inkább cukrászda. Az édes szájú vízivárosi-Édes élet a Fő utcában Csontó Sándor Egy fotólap nyomán kezdtük el kutatásunkat, a kép 1945 nyarán készülhetett. A látható cégér szerint a még lehúzott redőnyű Friedl cukrászda előtt felszabadult fiatalemberek mosolyognak egy Csepel teherautónak támaszkodva. Rejtvényünk feloldásához fontos kapaszkodókat találtunk Rózsa Miklós tanulmányában, amely a Budapest régiségei XXII. kötetében jelent meg. Warschag Jakab: A Friedl cukrászda Flóra cégére (restaurátor: Orosz Tibor és Purnhauser Rozina – Kiscelli Múzeum-Fővárosi Képtár)

Next

/
Thumbnails
Contents