Budapest, 2017. (40. évfolyam)
10. szám, október - Bardóczi Sándor: S. P. Q. R. avagy a Római-part mint értékválasztás
BUDAPEST 2017 október 3 Mindazonáltal a „senatus” – igaz, minden időn túl és gyakorlatilag lehetetlen feltételek mellett – gyakorolt gesztusokat a „populus” felé. Tarlós István főpolgármester egy vá ratlan telefonhívással megkérte Lányi And rást – annak egy, a Római-part témájában született cikke nyomán –, hogy egy hónap alatt készíttessen alternatív tervet a rendezésre, amelyet ő a közgyűlés elé fog vinni. Ha összevetjük ezt azzal, hogy a főváros eddig csak az egymás után elvérző műszaki tervek sorára közel 600 milliót költött, és mindezt négy év tervezési és engedélyeztetési idő kísérte, jól látszik az aszimmetria. Ez volt a lehetetlen küldetés. Lányi engem, a tanulmány egyik későbbi szerzőjét azzal keresett meg, hogy van három sűrű hetem arra, hogy önkéntes alapon részt vegyek ebben a vállalkozásban. Semmivel nem kecsegtetett, csak azzal a reménysugárral, hogy a vízügyi rész kifejtését egy szakmailag megkerülhetetlen szakértő, a BME Víziközmű Tanszékének vezetője, a vízügyi katasztrófahelyzetek elismert kockázatelemzője vállalta. Ha belegondolunk, ez a tény a hagyományosan szembenálló, a Bős-Nagymaros-ügy kapcsán elmérgesedő zöld mozgalom–vízépítőmérnöki ellentét páratlan meghaladása. Egy olyan áttörés ez, ahol a mérnöktársadalom és a humán értelmiségi együtt, egy asztalnál, egyfelé gondolkodik. Egy megkövesedett szembenállás lebontása, szakbarbarizmus helyett érzékeny reflexió egymás szempontjaira. Olyan történet, amiből kár lett volna kimaradni. Amitől az ember továbbra is képes a tükörbe nézni, és azt mondani magának: minden tőlem telhetőt megtettem a jó ügy érdekében. Szakújságíróként és egyetemi docensként tájépítész diákjaimmal jó három éve kutatom a Római-partot, írok róla, ezért az háttéranyagok egy része – közöttük társadalmi igényfelmérések és diák ötletpályázati eredmények is – a rendelkezésemre álltak. Meggyőződésemmé vált az elmúlt évek során, hogy a Római-part sorsa nem pusztán árvízvédelmi, hanem legalább annyira tájhasználati, urbanisztikai, városökológiai, vízgazdálkodási és értékválasztási kérdés, ahol a szemellenzős „szakmai” és fejlesztéspolitikai megközelítéseket elvetve Budapesten valami szokatlanul új, integrált szemléletet lehet meghonosítani a közbeszéd szintjén. Mit tud az alternatíva? A Római part mai állapota kétségtelenül rendezést igényel. A teljes árvízi bevédettség azonban nem egyenlő a rendezéssel. Számos olyan európai nagyvárosról tudunk, ahol jelentős folyóparti közterületi szakaszok vagy egész városrészek maradnak hullámtérben, mégis jóval rendezettebb, s esetenként ugyanolyan természetszerű képet mutatnak, mint a Római-part. Budapesten a Margitsziget vagy Kopaszi-gát technikailag éppen olyan hullámtéri terület, mint a Római-part. A Római-parton ráadásul csak az üdülési illetékekből területarányosan annyi bevétel képződik évente, mint amekkora ösz szegből a jóval nagyobb, 100 hektár területi kiterjedésű Margitszigetet, ezt a fővárosilag kiemelt kezelésű közparkot fenntartják. Nem lehetetlen tehát a hullámtérként rendezett Római-part mint cél elérése, még fővárosi körülmények között sem. Az is rögzíteni érdemes, hogy a kerületi építés-szabályozás betű szerinti betartásával ma egyetlen 2001 után épült vagy átépült ingatlan tulajdonosának sem lenne problémája azzal, ha néha kiönt a folyó. 2013-ban, amikor a Római-parton megdőlt az árvízi rekord, és a legnagyobb vízszint (LNV) 891 cm-re változott, Orbán Viktor kormányfő tett egy kijelentést a Kossuth rádióban, vélhetően a vízügyi és a katasztrófavédelmi szakértőkkel történt többszöri konzultáció után: „Megvédtük a részben engedéllyel, részben engedély nélkül működő üdülőterületeket is. [...] Át kell gondolni, mi az, amit érdemes megvédeni. [...] Ha valaki árterületre épít, árvíz esetén nem számíthat rá, hogy megóvjuk a vagyonát. Az életét igen.” A kormányfő ezen szavaival messzemenően egyet lehet érteni, azok katasztrófavédelmi szakemberek tapasztalatain és az európai vízgazdálkodási irányelveken alapszanak, amelyeket Magyarország is ratifikált. Az új európai szemlélet a folyószabályozásban a „teret a folyónak elv” szellemében alakult ki, amely szerint nem hadakozni akarunk a folyóinkkal, hanem elég helyet biztosíta-Vadkacsa csónakház forrás: Fortepan, fotó: Sándor György, 1958
