Budapest, 2017. (40. évfolyam)
9. szám, szeptember - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Búcsú a leszaladt szemektől
BUDAPEST 2017 szeptember 9 olyan szépen dolgoztak, hogy egészen közelről lehetett csak észrevenni a hajdan lecsúszott, aztán helyreráncigált sorokat. De sok fodrászatban és munkahelyen is akadtak, akik összeszedték a rendszabályozásra váró harisnyákat. Kitől tanultak a szemfelszedők? Egymástól. Nem létezett ilyen iskola: – Amikor elő ször találkoztam anyósommal – úgy látom, mintha tegnap lett volna –, becsavart hajjal egy csőszerű alkalmatosság fölé hajolt, az ablak előtt ülve. Ott szedte fel a szemeket, később, amikor már megszűnt az állása az egyik építőipari cégnél, teljesen ráállt erre a munkára. ... A hatvanas években kaptam életem első harisnyanadrágját, ami olasz, ahogy akkor mondták, tőkés importból származó darab volt, a Ferenc körút 9. alatti Aranypókban szerezte be anyám, aranyáron. Vigyáztam is rá, és örültem, hogy nem kell kínlódni a gumis harisnyakötővel, ami szúrt, csípett, nyomott, minden volt, csak nem szexi és kényelmes – emlékezik a rég múltra barátnőm. Kesztyűs kézzel Az idősebb asszonyok később sem dobták el a régi, kiszolgált darabokat – amelyek csizmában, fűzős cipőben, hétköznapokon még igencsak hordhatónak bizonyultak –, amikor már elérhetőbb volt ez az alapdarab. Nem szokták meg, hogy bármit is kidobjanak, és megtanulták, hogyan kell bánni a nylonnal, szó szerint kesztyűs kézzel... Zacskóban mosták, kesztyűben húzták fel magukra és beáztatták, mielőtt először felvették, állítólag rugalmasabb lett a nylon, ha megszívta magát vízzel. Bekenték a kezüket vazelinnel, mielőtt lehúzták, hogy ne akadjon a körmükbe. Igaz, valódi volt a körmük, akárcsak ők maguk... A fekete színűt külön rakták, temetésekre, halottak napjára, templomba tartogatták. A hetvenes évek után a harisnyák már csak nevükben voltak nylonok, különféle műszál-keverékekből állították azokat elő, amelyeket nehezebb volt felszedni, igaz, nem is olyan gyakran szaladtak le. Lehet, hogy legenda, de már régen feltalálták azt a harisnyát, ami szakadásbiztos. Van, aki szerint egy svájci bank széfjében őrzik a titkos szabadalmat... Mert ha nem szaladna le, ki venne mindig újat? Nos, a legenda mondandója maga is jelzi, mikor született: régen. Mára egy olyan korba értünk el, amikor akkor is vásárolnak a nők maguknak új holmikat, ha semmi szükségük nincs rá, hiszen tele van a szekrény a fölös ruhaneműkkel, alig lehet a meglévőket is beszuszakolni. A kényszervásárlók is szültek egy szakmát: a pszichológusét, aki a szenvedélybetegségekkel foglalkozik... Ma természetesen mindenütt lehet harisnyanadrágot kapni, trafiktól szupermarketig, drogériától méregdrága butikig és márkaboltig. Van ahol 150–200 forint – főleg kínai üzletekben – másutt 5–6 ezer is lehet. Csak szemfelszedő nincs, aki gondozásba vegye a szakadásokat. De minek is tenné? A nagy lyukakkal, lefutásokkal tarkított neccharisnyanadrágokat már eleve így árulják, ugyanúgy trendi ez, mint a lyukas térdű farmer. A legutolsó szemfelszedő a Flóriánban dolgozott, halála, az internetnek köszönhetően, percek alatt médiaeseménnyé vált, szinte minden lap átvette a hírt. A furcsa az egészben, hogy akár most is munkába állhatna újból valaki – a Vaterán ma is kínálnak szemfelszedő gépet. Az utolsó szemfelszedővel készített interjúban a hölgy elmondta, sokan kérték, tanítsa meg őket a fortélyokra. De ma már meg gépalkatrészekből nincs utánpótlás, ráadásul a harisnyák alapanyaga is állandóan változik. A többi eltűnő szakmáról és annak képviselőiről alig emlékezik meg valaki. Azt persze tudjuk, hogy régen léteztek pákászok, rákászok, lámpagyújtogatók, drótos meg ablakos tótok, handlék és kintornások – de annyira az idő homályába vész ez a kor, hogy olyan, mintha Mátyás király kortársai lettek volna... Arra még sokan emlékszünk, mennyire megbecsültük hajdan az írógépműszerészeket, de helyüket átvették a rendszergazdák. Csak bohókás költők és írók ütik változatlanul a mechanikus szerkezetet. Ahogy gyorsul a technikai fejlődés, úgy válnak fölössé – mind zaklatottabb ütemben – egyes foglalkozások, és virágoznak fel új szakmák. Kuncsaft lehetne még Ilyen antik mesterségnek hat a műstoppoló, vagy ha úgy tetszik, műszövő is. Emlékszem, az egyik a régi EMKE szálló bejáratával szemben működött. Akadt dolga bőven a mesternek, hiszen sokan égették ki cigarettával a nadrágjukat, vagy szakították el esés közben a kosztümkabát könyökét. Igaz, ahogy a márkás ruhák ma egyre drágábbak lesznek, érdemes lesz egy idő után azokat is megjavíttatni, tisztíttatni, de ez csak egy szűk réteg kiváltsága. Fél Budapest turkálókból öltözik, ahol kilóra lehet kapni blézert, cipőt és táskát, és darabáron már 200 forinttól pólót. Olcsóbb, mintha törlőrongyot vennék. Bizonyos értékesebb antik párnákat, gobelineket, hímzéseket, moketteket, faliszőnyegeket és szőnyegeket még elvisznek stoppoltatni, de a fiatal korosztály már nem törődik az ilyesmivel. Bár... Ha valaki beírja a Google-ba, hogy műszövő, kétségbeesett hangú női levélkékre bukkan: segítség, kiégette valaki a hivatali kosztümöm mandzsettáját! Molyinvázió érte utol a ruhatáram! Akadna tehát kuncsaft. De ki tudja, meddig? ● Kalota Béla fényképe / inaplo.hu
