Budapest, 2017. (40. évfolyam)
9. szám, szeptember - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Minden bunkernek vészkijáratot!
BUDAPEST 2017 szeptember 7 valamint, Salak, Földgáz, Hőerőmű, meg Dézsa és Kert utca; s hogy könnyebb legyen a tájékozódás: a Duna lejáró, a Perem és a Terelő utcanevek tűnnek fel. A társaság a központi főút majdnem végén bekanyarodik. Mintha filmbéli díszletek között járnának, angolos iparházak, az ablakokban ruha szárad, az újdonsült tulajdonos éppen lomtalanít vadonat régi üzemcsarnoka kapujában, a következő sarkon élelmiszerbolt (stílusosan: közért), patika és egy vadkeleti pizzázó. Néhányan akkor érkeznek, s rendelnek, mások éppen távoznak, egy nő kinéz ablakon, a háttérben puccos gyerekek süvöltenek. A szomszéd, egy francia-magyar pár, gondozott pázsit mögött őrzi a családi tradíciót, s marad életfogytig a gyárterületen, ahol ősei annak idején megtelepedtek. Mintha kastély volna... Elfogadnám én is... – csettint egy nosztalgikus úr, asszonya leinti: Ne bolon dozz, apu, beleszületned kellett volna... Végül új izgalom keletkezik, a híres – értsd: a máig fennmaradt egyetlen – bunker bejárata. Jelentéktelen, vaskos fémkapu, tekintélyes zárakkal, tán még nyikorog is, amikor kitárják. Újabb eligazítás után a huszonegy fős csapat belép, mögöttük baljósan döng a lemez. Kicsike, eredeti festésű olajzöld helyiségek, gondosan felsöpörve, mintha csak szemle után lennénk. Meggondoltan lépegetnek a vendégek, gondolják, egyenesen a föld alá vezet az út. És fölé, mert egy bunker nemcsak lefelé terjeszkedhet... Ez itt háromszintes... A túravezető és egyben helytörténész korlátozott kedvességgel, de maximális elkötelezettséggel magyaráz, s kiemeli az általános elnevezések jelentőségét. Szeretném, ha hallanátok arról, hogy mi a különbség a légoltalom és a légvédelem között, hogy milyen védekezési módszerek léteznek, és hogy szakmailag milyen betűk használatával különböztetjük meg a védekezési lehetőségeket... Ekkor már jócskán együtt lélegez a társaság, hiszen egy nagyjából tíz nézetméternyi helyiségbe zsúfolódtak. Az ülőhelyeket lelátószerűen egymás mögé szerkesztették, hogy mindenki egyformán részesüljön a tudásból. Legelöl, az előadói katedrán fekete palatábla, rajta idő-koszlott térképen, fakó piros krétanyomok. A sétavezető lendületbe jön, s az ígért tanítást közel egy órán keresztül tölti a megjelentek fejébe. A társaság feszülten figyel, s fokozatosan elhasználja a rendelkezésre álló oxigént. A légvédelem, aktív tevékenység, amelyet a repülők végeznek. A légoltalom, passzív tevékenység, és a civil lakosság védelmére szolgál. Módszerek, egy: egyéni eszközök, például sisak... Kettő: kitelepítés. Három: óvóhelyek kialakítása... Annak típusai: eS, vagyis szilánkvédő, Gé, vagyis gázbiztos terület, Té mint törmelék-biztos, vagyis összeomlást tűrő objektum – sajnos utóbbiak nem mindig bírták ki... Hú... Megjelennek az első verejtékcsep pek, s ritkul a levegő a társaság körül, de az érdekességek hallatán észre sem veszik. Vetítés következik; interjú idős férfiakkal és nőkkel. Ezek az emberek hiteles, civil sze replők, olyanok, akik túlélték a támadásokat, sőt az ostromot is... Jelen és múlt tűnik fel a képkockákon; ünneplőbe öltözött lakosok mesélnek a borzalomról, ahogy legyőzték önmagukat és túlélték a túlélhetetlent. Ismerek olyat, aki még ma is sokkot kap, amikor tűzijátékot lőnek fel... – meséli egyikük, és a turista elszégyelli magát, amikor egy kis meleg miatt, háromnegyed óra múltán már kényelmetlenül érzi magát. Igazán nem a világ, bírd ki... – csitítgatják magukat, s valóban nem, majd következik a beígért szabadfoglalkozás. Ki bent, ki odakint hasznosítja a szellős perceket, a fiatalság gázálarcpróbát tart, jó néhány szelfi is napvilágot lát, s pár pillanat múlva már az otthon ülő, s az úton lévő barátok, de idegenek is háborús készültséget vizionálnak a közösségi oldalon megjelenő játékfotók láttán. Végül stílusosan megszólal a sziréna. Igyekezzünk vissza, kezdődik a második rész... Ez a helyiség kisebb, mint az előző, s ha ránéztek a hőmérőre, láthatjátok, hogy négy perc alatt, huszonkét ember két Celsius fokkal emelte a hőmérsékletet. Nagyobb helyiségeket nyilván nem építhettek; a légoltalom irtózatos költségeket emészt fel. A gyárban átlagosan 24–25000 ember dolgozott, de a vezetőség nem vette komolyan a háborút, és már javában folytak a harcok, amikor nekiláttak a bunkerépítésnek... A békebeli turisták óvatosan körülnéznek, hogyan is férhetne be ide négy-ötszáz ember. Szükség esetén ezerötszáz... Azt már jobb el sem képzelni, de hogy még plasztikusabb legyen az élmény, a túravezető-parancsnok szakszerűen tájékoztat a kirándulás várható fénypontjáról: Most pedig, hogy elképzelhessük, milyen volt egy igazi légitámadás, lekapcsolom villanyt, és megszüntetem a légkondicionálást. A hangszórón keresztül, felvételről bejátszom a bombarobbanások hangját. Az egész három percig, vagyis száznyolcvan másodpercig fog tartani. Ha valaki úgy ítéli meg, hogy ebben a programpontban nem venne részt, most szóljon. Semmi baj, nyugodtan kimehet, és utána újból csatlakozhat hozzánk... A részvevők izegnek-mozognak, és a lehetőségekhez képest nagy levegőt vesznek; ha eleink kibírták, igazán nem tűnik soknak három perc szolidaritás. Mindenki strammul állja a próbát, sötétségbe borul a kamra, csak talpak neszezése, és néhány sóhajtás hallatszódik, veríték édeskés szaga keveredik a reggeli arcvízzel. Lassan kotyognak a másodpercek, még százhatvan van hátra. Egyre nehezül a süket csönd, a feketeség összeszűkíti a gondolkodást, nincs tér, és nincsenek társak, a kilátástalan feszültség beburkolja a testet, ami összetapad a másokéval, hideg veríték csorog végig a hátakon, a távolból repülőgép-morajlás hangja közeledik. Közelebb-egyre közelebb, szinte már berepül az agyakba, amikor megszólal egy kétségbeesett, fojtott hang: – Én mégis kimennék... ●
