Budapest, 2017. (40. évfolyam)
1. szám, január - ÖTVEN ÉVE - Lássuk a medvét!
BUDAPEST 2017 január 25 – Milyen gépekkel dolgozott? – Nekem nem voltak szuper ilyen- olyanamolyanok. Keletnémet Prakticával kezdtem, aztán, amikor az MTI lecserélte a gépparkját, én is kaptam egy Canont, aztán egy Nikont. S volt egy Rolleiflex em, amit nagyon szerettem, a testközeli portrézáshoz igen jól lehetett használni: diszkrét hangja volt. A Hasselblad – azzal is dolgoztam – meg akkorát szólt, mint egy ágyú. Munka közben az alanyoddal vagy elfoglalva. Úgy kell vele beszélgetni, olyan kérdéseket feltenni, ami leköti a figyelmét. Ágyúszó mellett ez nem megy. El kell neki is felejtkeznie arról, hogy fényképezik. Ha egyáltalán hagyja. Ottlik Géza... Odamentem hozzá, mondtam, ez és ez vagyok. Akkor már túl voltam a kezdő éveimen. Azt mondja, őt ne fényképezzem. A Magvető Kiadó kért meg! Akkor sem, akkor sem, nem. Fölhívtam a Magvetőnél, akkor már nem tudom, hogy kit, hogy azt üzeni Ottlik, hogy maguknak is megmondta, hogy nem lehet őt fotózni. Én pedig nem fogok letérdelni eléje. Szóval nem tudok mást mondani Ottlikra, mint hogy egy primadonna volt. Ez nem normális, hogy valaki nem engedi magát fényképezni. Mert hogy Szabó Magda pri madonna volt, az rendben. Valaha szép nő, és bizony szembesülni az öregedéssel, nem egyszerű. Engem nem fényképeznek annyiszor, de mindig a tegnapelőtti képet tartom jobbnak, mint ami éppen most készült rólam. Szóval ezt megértem. Nemes Nagy Ágnes nél is megértem, tényleg szép volt, és nagyon rosszul öregedett. Szinte nem akartam elhinni. Szabó Magda tényleg primadonna volt. Voltak neki beállásai, begyakorlott mozdulatai. Százszor becsuktam a fényképezőgépet cselből, hogy most már nem fényképezek, egy kicsit kifújom magamat. De résen volt, egy pillanatra nem engedte el magát. Szóval a fotósnak vagánynak, kitartónak, ügyesnek kell lennie. Ha irodalmat fényképez, ha riportot utcán, üzletben, az életben. Amikor megnyílt a Mézes Mackó – (1955 – a Szerk.) nem tudom miért kellett bezárni! – a Kígyó utcában, megszerveztem, hogy menjünk oda egy csodálatos állatgondozóval, és egy medvével. – Egy igazi medvével!? – Huszár bácsi (Huszár Sándor – a Szerk.) az állatok apja, anyja volt a Budapesti Állatkertben, a nagytestűeket gondozta. Tudta, hogy melyik medve az, amelyikkel ezt meg lehet csinálni. Bementem a Mézes Mackó vezetőjéhez is, és azt mondtam, úgy néz ki, hogy szerdán egy medvével fogok itt megjelenni. Hogyhogy? Mondtam, hogy az MTI-től vagyok, és eszembe jutott, hogy mi volna, ha egy medvés sorozatot készítenék. Akkor kimentünk az Állatkertbe kocsival, elég vagány sofőr volt, nem félt. Huszár bácsi azt mondta, hogy a medvét előre ültessük a sofőr mellé, mert ugye nagy bőrszíj meg lánc lesz a nyakában, amit ő hátulról fog, és hogy ha az állat érzi az ő leheletét, akkor nyugodt. Gondolhatod, hogy bámultak minket az emberek, hogy egy medve ül ott elől Én meg a gondozója mellett ültem a fényképezőgéppel. Amikor megérkeztünk, mondtam, hogy én most bemegyek, és már azt a képet is megcsinálom, ahogy bejön a medvével. Így is lett. Mindenkinek mondta, hogy bocsánat, bocsánat, tessék kicsit félreállni, és kinyílt az ajtó, és ott állt a medve. Akkor jött egy régi vágású üzletember, rögtön ráadtak a medvére egy fehér szalvétát, odacammogott, és a beleszagolt a süteménybe. Senki sem sikítozott, mert mondta Huszár bácsi, hogy nem kell félni, ő a legszelídebb medvék egyike, és már túl van az ifjúsága delén. Tényleg nagyon kedvesen állt ott a medve. Akkor hozták neki tálcán a nagyon finom sütiket. Mindenkinek láttam az arcán, hogy ha én ezt most elmesélem a kolléganőimnek, hogy kivel kávéztam együtt... Szóval csak azt mondom neked, hogy leleményesnek, vagánynak és fáradhatatlannak kell lenni. Meg fiatalnak persze. Így, nyolcvan körül ez természetesen már megoldhatatlan.... ● Illyés Gyula a Pen Club konferenciáján (1964)
