Budapest, 2017. (40. évfolyam)

6. szám, június - Szántó András: Kilencet egy dobásra!

BUDAPEST 2017 június 5 dobták, azokat egy „ketrecbe” zárták és egy rundó italt kellet fizetniük. Egy 1938-as meghívó került a kezembe, amelyet a Magyar Iparművészek Országos Egyesülete küldött a híveinek: „Meghívjuk Önt és kedves hozzátartozóit a BRUCK­BAUER vendéglőben tartandó TEKÉZÉS­RE!” Majd részletes útmutató a megkö ­zelíthetőségről és az időpontokról (havi 2 alkalom). A Meghívó levelezőlap címzettje Hodina Adolf, aki a IX. kerületi Kinizsi ut ­cában lakott. Hodina úr vasműves, kovács iparművész volt, ő készítette például a Győr egyik szimbólumát jelentő Vaskakas kutat. Öregurak mulatsága Ahogyan minden sportágról, a kugliról is számos vers, prózai mű, de rajz és festmény is készült. Most csak egyről néhány infor­máció: Rippl-Rónai József művéről, amely a ködös vasárnapi délutánon a bábukra gurító – francia – polgárokat örökítette meg: 1892-ben készült ez a kép, amikor Neuilly-ben élt. Keletkezéstörténetével – mint Révész Eme­se remek írásából kiderül – emlékirataiban is foglalkozott: „Hosszú sétáink alkalmával – tél idején – Neuilly mellett, Levallois-ban, elha­gyott kertekben gyakran láttunk csendes mula­tozókat, nyugalomba vonult öreg úriembereket tekézni: karakterisztikus nyárspolgár-alakokat, amint ebben az öreges, szürke hangulatban szó­rakoznak, podagrás tagjaikat ezzel az erősebb mozgással járó játékkal igyekeznek egészsége­sebbé fiatalítani. Az öregebb embereknek ez az »erősebb« mozgása, mely tulajdonképpen csak rájuk nézve »erős«, a néző, kivált a fiatal sze­mében azonban közelebb áll a nyugalomhoz: ez a jellegzetes mozgás, úgy az egyes alakoké, mint az összes alakok tömegmozgása, festői szempontokból nagyon érdekelt.” ● (Illusztrációk forrása a szerző gyűjteménye.) Tekéző katonák a piliscsabai táborban (képeslap, 1905) Rippl-Rónai József: Kuglizók

Next

/
Thumbnails
Contents