Budapest, 2017. (40. évfolyam)

5. szám, május - Babiczky Tibor: A közép - „Terülj, terülj asztalkám!” - Debreczeni-Droppán Béla: Bagolyröpte Pest felett

BUDAPEST 2017 május 28 VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB A ROVATOT SZERKESZTI: KIRSCHNER PÉTER Babiczky Tibor A közép Akkor már napok óta egyfolytában ömlött az eső. Két koporsó feküdt egymás mellett a felázott talajon. Feltöretlen mező, oldalt a fűzfák lombja, akár a női haj, hullámzott a szélben. A sírásó szemüveges volt, vékony, ősz hajú. A háta görbe. Csak a mozdulataiból derült ki, hogy fiatal még. Hogy kiássa, de nem néz bele a sírgödörbe. Mire vég­zett, a két koporsó – saját súlyától – félig besüppedt a földbe. Az ásó feje tömör, sötét ragyogás a híg éjszakában. Ha nem is látható most, kerül még fölénk ég. Újhold van, felhők, hideg álom. Találkozunk ott, ahol nincsen sötétség. − − BAGOLYRÖPTE PEST FELETT Debreczeni-Droppán Béla Petőfi Sándor rövidre szabott életének majd’ minden korszakáról könyvek szólnak, utolsó éveinek szinte minden percéről tudunk, és ahol csak egy napra is megszállt, márványtábla örökíti meg az emlékét. Feleségének nevét minden diák ismeri, de Petőfi halála utáni sorsáról alig tud valamit a közvélemény. Pedig Szendrey Júlia „az özvegyi fátyol eldobása” után még 18 évet élt, s négy gyerme­ket szült második férjének, Horvát Árpád (1820–1894) történész ­nek, egyetemi tanárnak. Buza Péter egy piarista öregdiákhoz, Mambriny Ödön höz kapcso ­lódó adatok nyomán kutatva jutott el 2015-ben az egyetlen még élő Szendrey-leszármazotthoz, Júlia ükunokájához (Ödön leányá­hoz) a németországi Dortmundban. Szendrey Júlia megtalált családjának története egy regényes ház­ból, a Képíró és a Bástya utca sarkán álló Hét Bagolyból indul. A Krúdy Gyula egyik regényének címet is adó régi pesti házról sok minden kiderül azon kívül is, amit már korábban tudhattunk, és a történet szempontjából kulcsfontosságú: s az is, hogy a házat 1863-ban Szendrey Ignác , Júlia édesapja vásárolta meg. Itt élt ké ­A múzeum idén is várja a 7–14 éves korú gyer­mekeket nyári tematikus napközis gasztrotáborai­ba, júniustól augusztusig hat időpontban. A Világkonyha tábor­ban a résztvevők megismerkedhetnek az öt földrész különböző kultúráival, az ott élő emberek szokásaival és ételeivel, a Korok konyhája tábor a római kortól egészen a boldog békeidőkig járja végig a gasztronómia fejlődését. Finomságtáborunkban csuda ízeket varázsolunk, a Mesés ételek táborában pedig a mesebe­li ételek mellett mesehősökről is beszélgetünk. A szakértő mú­zeumpedagógusok segítségével a gyerekek maguk is szakács­sapkát húzhatnak, és belekóstolhatnak a főzés rejtelmeibe. ● Bővebb információ, a táborok részletes leírása és a jelentke­zés módja: www.mkvm.hu „TERÜLJ, TERÜLJ ASZTALKÁM!” Nyári napközis gasztrotáborok a múzeumban Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2017. június 19 – augusztus 25.

Next

/
Thumbnails
Contents