Budapest, 2017. (40. évfolyam)
4. szám, április - Ige-idők - Zappe László: Az üvegcipő Angyallal
31 BUDAPEST 2017 április AZ ÜVEGCIPŐ ANGYALLAL Zappe László Mielőtt a József Attila Színház legújabb kasszatöltő, népszórakoztató produkciójáról elmondom a véleményem, illőnek gondolom néhány szóban megemlíteni mindazt, amivel ezen kívül is próbálkozik a társulat. Főképp természetesen az alagsori stúdióteremben, amely Gaál Er zsébet nevét viseli, aki egykor merészen kísérletező rendezőnek, színésznek számított az Orfeo Együttesben, a Stúdió „K”-ban és Nyíregyházán is: Léner Péter igazgatósága idején. Az ő nyomán került a József Attila Színházba, ahol a stúdióteremben folytatta akkoriban kísérletezőnek mondott rendezői útját 1998-ban, 47 éves korában bekövetkezett halálig. A stúdióban mostanában klasszikusok beavató előadásaival igyekeznek színházra kapatni az ifjabb generációkat, bár nyilvánvalóan nem a saját nagytermük többnyire könnyedebb műsora számára. Ahhoz nem feltétlen szükséges Szophoklész t és Shakespeare -t, Arthur Miller t és Ugo Bettit tanulmányozni, akik mind fellelhe tők a programban. Sőt a nagyszínpadon is megpróbálkoztak például az Othellóval, ami természetesen istenkísértés volt a színház igazgatójától: címszerepben Nemcsák Károly. Bár el kell ismernem, hogy ripacskodásban ezúttal jócskán elmaradt soproni Bánk bánjától. És Sipos úrként is kellemes meglepetéssel szolgált. Merthogy Molnár Ferenc klasszikusa, Az üvegcipő került színre nemrég a József Attilában. Bár életveszélyes fenyegetéssel felérő indítást követően, de a továbbiakban egészen a zárópoénok sorozatáig fegyelmezett mértéktartással osztotta be a csattanókat, az érzéseket, a drámai feszültségeket. Jól áll neki az akkurátus iparos, műbútorasztalos, bútorrajzoló „befelé nedvesedő” lelke. Ebben Huszti Péter rendezése is segítségére van, ami ugyancsak meglepetés. Mintha túljutott volna azon a megpróbáltatáson, amit a nem különösebben igényes közönség kényeztetése jelent, amikor a sztárnak elég kibukkanni a takarásból, hogy bejöjjön a nyíltszíni taps. Pedig nem lehet könnyű elengedni az olcsó sikert. Az üvegcipő mostani előadása fegyelmezett, átgondolt munkáról tanúskodik. Erre legjobb példa a második felvonás ökonomikus megkurtítása. Ez az ára ugyanis annak, hogy megtartsa a darab eredeti tagolását, hogy meghagyja a szünetet a harmadik felvonás előtt. Lemond az esküvői mulatozás szellemes sziporkáinak jó részéről, így nem kell az utolsó részt mintegy függelékként biggyeszteni a másodikhoz. Mindez azonban csak elengedhetetlen előfeltétele a sikeres és többé-kevésbé színvonalas előadásnak. Kell hozzá még legalább két, de inkább három jelentékeny alakítás. Abban nem is volt kétségem, hogy Létay Dóra biztos ízléssel kiegyensúlyozva hozza az élete fordulópontjához érkezett asszony racionális önfegyelmét éppúgy, mint visszakozását tulajdon érzései előtt. Behódolása is ésszerű: belátja, hogy a sorsot nem lehet túlgondolkodni, nem lehet bölcsességgel kicselezni. Mohai Tamás mintasze rű szerelmes szobaúr, elegánsan lángol, ki tudja meddig. Meghagyja a reményt a nézőnek, hogy örökké, hogy nem válik be az asszony okos pesszimizmusa. A legfontosabb persze mégis csak az, hogy legyen egy kiscseléd, egy bohókás lelkű kislány, egy rajongó bakfis, akit szeretni lehet, akinek az ábrándjaival azonosulni kell, akinek a boldogságáért drukkolhat a nézőtér. Fekete Réka Thália éppen ilyen. Kicsit még szebb is, mint ami a szerephez feltétlen szükséges volna. De hát arról nem tehet. Arról viszont igen, hogy felszabadult természetességgel ellensúlyozza adottságait. Elhiteti, hogy nem a külseje, hanem az ártatlan, gyanútlan lélek ragyog rajta. Az előadás mindezen fölül teljesíti egy többé-kevésbé mégis csak külvárosi színház egyik nagyon fontos feladatát is: epizódokban saját nagy öregei és különféle színházakból, filmekről ismerős „régi bútordarabok” felléptetésével ugyancsak kedveskedik törzsközönségének – és önmagának is. Lippai László a házmester, Fabó Görgyi a menyasszony anyja, a hajdani Mikroszkópból ismerős Baranyi László pedig székre mászva szavalja Stettner úr fűzfapoézisét. Újréti László a rendőrtaná csos, Kocsis Judit a házmesterné, a ren dőrorvos szerepében pedig Láng József et láthatjuk, aki több mint fél évszázada, 1962-ben lett a társulat tagja. Bár országos hírnévre Roger Moore , az Angyal magyar hangjaként tett szert. ● 500 esztendeje Luther fellépésével kezdődött a reformáció, amely gyökeresen megváltoztatta Európa arcát. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása az európai kultúra nagy hatású eseménytörténetét idézi meg művelődéstörténeti szempontból. A különleges installációba ágyazott – hazai és határon túli emlékanyagból jól ismert, illetve nagyon ritkán látható – több mint 300 műtárgy, evangélikus, református, unitárius gyűjteményekből és gyülekezetekből érkezik a kiállításra. Amikor az ötszáz éves évforduló alkalmával a megújulás lendületét hirdetve emlékezünk, akkor meggyőződésre, vallásra, felekezetre való tekintet nélkül szeretnénk nem csak megőrzői, de nagyvonalú bemutatói, megosztói is lenni kincseinknek. A kiállításhoz kapcsolódóan a múzeum változatos, minden korosztályt megszólító programsorozatot hirdet. ● További információ: www.mnm.hu, www.facebook.com/nemzetimuzeum IGE-IDŐK A reformáció 500 éve Magyar Nemzeti Múzeum, József nádor-termek, 2016. április 27. – november 5. Fedeles kanna Luther Márton, Philipp Melanchton és Móric szász herceg portréérmeivel. Ismeretlen délnémet mester, 16. század közepe. Magyar Nemzeti Múzeum, Ötvösgyűjtemény