Budapest, 2017. (40. évfolyam)
4. szám, április - Simplicissimus Budapestje
3.) Kétszeresen is rossz országban kezdték el az ígéretesnek tűnő projektet. Magyarországon viszonylag kevés az üzleti angyal, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy tízből (húszból) egy startup lesz sikeres, az viszont annyira, hogy bőven visszahozza a termőre sose fordult vállalkozások költségeit. Pont az ellenkezője történt annak, mint amire szükség lett volna. Ahelyett, hogy a magyar államgépezet előre rohant volna a sharing economy jelentőségének felismerésével, elüldözte az Ubert. Nem dolgoztak ki speciális adózási konstrukciót a Yummbernek sem, bár volt róla szó. 4.) Az egyszerre felkerült ajánlatok száma soha nem haladta meg a tízet. Ez jóval alatta maradt a kritikus tömegnek. Az ötven körül lehetett volna, ha a földrajzi eloszlást is figyelembe vesz szük. Ráadásul a napi negyven-ötven adagból jó ha hatot-nyolcat ettek meg a vendégek, a többinek a költségét a Yummber állta. 5.) Nagyon messze volt az egész projekt attól, hogy kiderüljön: működőképes az ötlet vagy sem, fenntartható-e az egész modell, kitermeli-e a folyó költséget, (nem beszélve a befektetett ösz szesen 60 millió forintról), és exportálható-e a világ más pontjaira. 6.) A kudarc érdekes mellékszála, hogy kezdettől volt néhány hangos ellendrukker, akiket Kalmár trolloknak nevez. Az egyiket nevén is nevezi, itt elég lesz az Sz. B. monogramm. Így jelentkezett be a Yummber színrelépésekor: „Naponta fo gom rátok küldeni az állategészségügyet és a NAV-ot. Tisztességtelen azokkal szemben, akik hivatalosan, a szabályokat betartva próbálnak a vendéglátásban boldogulni, erre az ilyen ügyeskedők az egzisztenciájukra törnek... Játsszatok ti is a szabályok szerint! Jaaa, hogy ahhoz senkik vagytok?!” Kalmár Péter, „korunk hőse” Tanulságos végigolvasni az End Down című blogbejegyzésben közzétett önvallomást. Műfaja: exhibicionista pojáca modorában előadott rémdráma. Ebben a projektben az égvilágon minden folytonosan változott. Például a célközönség. „A kezdetekben úgy gondoltuk, hogy a Yummber elsősorban a házias ízekről, a nagyi főztje iránti nosztalgiáról, és a különleges élményről fog szólni; és büszkén lovagoltuk meg az Uber magyarországi trendi és ellentmondásos hullámait. ...Az elképzelést magáévá tette a menedzsment, és az irányítás is olyan laza lett, amilyenre a szolgáltatást szerettem volna hangolni – de ez startup esetében végzetes hiba lett. Ráadásul a feltételezéseink nagy részét nem igazolta az élet. Nem laza nagyik, hanem elfoglalt, tudatos wanna-be-chef fiatal szakácsok töltöttek föl ajánlatokat, és trendi, elkényeztetett belvárosi foodybloggerek próbálták kipróbálni az alkalmazást, ami nem nagyon jött össze nekik.” Aztán egyre változott a tulajdonosi kör, a folyton széthúzó menedzsment, a fejlesztői csapat – csak az örökmozgó ötletgazda nem. Elkövették az üzleti életben létező összes hibát. „Mikor épp még nem volt pénz, akkor bezzeg volt nagy hírverés, de még szinte használhatatlanul rossz volt az informatikai rendszer, és nem volt csapat sem. Eredmény: elégedetlen felhasználók mindkét oldalon. Amikor lett pénz, hülyeségekre szórtuk, és nem hangoltuk össze a marketing tevékenységet a promóciókkal; amikor jobb lett a rendszer, nem költöttünk marketingre. Amikor költöttünk marketingre, a csapat széthúzott. Amire lett használható koncepció, elfogyott a pénz is és a csapat is.” Vajon mit gondolt ez az ember? Az üzlet startup válfaja mentesít az üzletépítés vastörvényeinek hatálya alól? Ha igen, akkor a sikeres startupok tanulmányozásából megtanulhatták volna, hogy a technológiát megfelelő ideig érlelni és tesztelni kell, máskülönben biztos a bukás, a többi tényezőtől függetlenül. „A fejlesztés sem ortodox módon történt, hanem miközben még a munkások a pincében alapoztak, én már a kéményen akartam a szélkakast fényesíteni. Ettől viszont egy kicsit idegesek lettek a fejlesztők, és minden lassabban ment. Én meg nagyon. Mármint attól, hogy miért nem akarja senki a szélkakasomat fényesíteni. A nagy sietség egyik legfőbb oka az volt, hogy attól féltem, valaki előbb csinálja meg az ötletet, nagyobb csapattal, több pénzzel, és baromira nem szerettem volna – ismét – lemaradni a világhírről és a dollár milliárdokról.” Évente sok tucat ilyen kudarc következik be, de annak résztvevői eltűnnek a világ színe elől – sebeket nyalogatni. Nem így Kalmár. Így fejezi be a vallomását: „Nem savanyú a szőlő, higgyétek el, hiszen én tényleg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a bukásaimból mindig föl tudtam állni, és mindig tanultam belőlük valamit. Azt ugyan még nem tudom, hogy ezt a mérhetetlen tudásomat hol fogom hasznosítani; helyettes államtitkárként, esetleg mint senior advisor Silicon Valley-ben, de az biztos, hogy operarendezőtől filmszínészig, mulatótulajdonostól régiségkereskedőig, ingatlanfejlesztőtől a rendezvényszervezésig, producertől az informatikai startup vállalkozóig, reklámügynökségtől a színdarab-, és forgatókönyvírásig terjedő színesen mozgalmas életemben annyi tapasztalatot halmoztam föl, amivel akár még vándorcirkusz-igazgató is lehetnék Sri Lankán... annak ellenére, hogy egy árva aranyhörcsögöt se idomítottam be még.” Nyugodj békében, Yummber. A mi családunk nem vesztett sokat, csak 20 ezer forintot, a NAV büntetés összegét. Meg a sok szaladgálást. ● 15 forrás: Yummber
