Budapest, 2017. (40. évfolyam)

4. szám, április - Simplicissimus Budapestje

3.) Kétszeresen is rossz országban kezd­ték el az ígéretesnek tűnő projektet. Magyarországon viszonylag kevés az üzleti angyal, aki hozzá van szokva ah­hoz, hogy tízből (húszból) egy startup lesz sikeres, az viszont annyira, hogy bőven visszahozza a termőre sose for­dult vállalkozások költségeit. Pont az ellenkezője történt annak, mint amire szükség lett volna. Ahelyett, hogy a magyar államgépezet előre rohant volna a sharing economy jelentőségé­nek felismerésével, elüldözte az Ubert. Nem dolgoztak ki speciális adózási konstrukciót a Yummbernek sem, bár volt róla szó. 4.) Az egyszerre felkerült ajánlatok szá­ma soha nem haladta meg a tízet. Ez jóval alatta maradt a kritikus tömeg­nek. Az ötven körül lehetett volna, ha a földrajzi eloszlást is figyelembe vesz ­szük. Ráadásul a napi negyven-ötven adagból jó ha hatot-nyolcat ettek meg a vendégek, a többinek a költségét a Yummber állta. 5.) Nagyon messze volt az egész pro­jekt attól, hogy kiderüljön: működőké­pes az ötlet vagy sem, fenntartható-e az egész modell, kitermeli-e a folyó költ­séget, (nem beszélve a befektetett ösz ­szesen 60 millió forintról), és exportál­ható-e a világ más pontjaira. 6.) A kudarc érdekes mellékszála, hogy kezdettől volt néhány hangos ellendruk­ker, akiket Kalmár trolloknak nevez. Az egyiket nevén is nevezi, itt elég lesz az Sz. B. monogramm. Így jelentkezett be a Yummber színrelépésekor: „Naponta fo ­gom rátok küldeni az állategészségügyet és a NAV-ot. Tisztességtelen azokkal szemben, akik hivatalosan, a szabályokat betartva pró­bálnak a vendéglátásban boldogulni, erre az ilyen ügyeskedők az egzisztenciájukra tör­nek... Játsszatok ti is a szabályok szerint! Jaaa, hogy ahhoz senkik vagytok?!” Kalmár Péter, „korunk hőse” Tanulságos végigolvasni az End Down című blogbejegyzésben közzétett ön­vallomást. Műfaja: exhibicionista po­jáca modorában előadott rémdráma. Ebben a projektben az égvilágon min­den folytonosan változott. Például a célközönség. „A kezdetekben úgy gondoltuk, hogy a Yummber elsősorban a házias ízekről, a nagyi főztje iránti nosztalgiáról, és a kü­lönleges élményről fog szólni; és büszkén lovagoltuk meg az Uber magyarországi trendi és ellentmondásos hullámait. ...Az elképzelést magáévá tette a menedzsment, és az irányítás is olyan laza lett, amilyen­re a szolgáltatást szerettem volna hangol­ni – de ez startup esetében végzetes hiba lett. Ráadásul a feltételezéseink nagy részét nem igazolta az élet. Nem laza nagyik, ha­nem elfoglalt, tudatos wanna-be-chef fiatal szakácsok töltöttek föl ajánlatokat, és tren­di, elkényeztetett belvárosi foodybloggerek próbálták kipróbálni az alkalmazást, ami nem nagyon jött össze nekik.” Aztán egyre változott a tulajdonosi kör, a folyton széthúzó menedzsment, a fejlesztői csapat – csak az örökmoz­gó ötletgazda nem. Elkövették az üz­leti életben létező összes hibát. „Mikor épp még nem volt pénz, akkor bezzeg volt nagy hírverés, de még szinte használ­hatatlanul rossz volt az informatikai rend­szer, és nem volt csapat sem. Eredmény: elégedetlen felhasználók mindkét oldalon. Amikor lett pénz, hülyeségekre szórtuk, és nem hangoltuk össze a marketing tevé­kenységet a promóciókkal; amikor jobb lett a rendszer, nem költöttünk marketingre. Amikor költöttünk marketingre, a csapat széthúzott. Amire lett használható kon­cepció, elfogyott a pénz is és a csapat is.” Vajon mit gondolt ez az ember? Az üz­let startup válfaja mentesít az üzletépítés vastörvényeinek hatálya alól? Ha igen, akkor a sikeres startupok tanulmányo­zásából megtanulhatták volna, hogy a technológiát megfelelő ideig érlelni és tesztelni kell, máskülönben biztos a bu­kás, a többi tényezőtől függetlenül. „A fejlesztés sem ortodox módon történt, hanem miközben még a munkások a pincében ala­poztak, én már a kéményen akartam a szél­kakast fényesíteni. Ettől viszont egy kicsit idegesek lettek a fejlesztők, és minden lassab­ban ment. Én meg nagyon. Mármint attól, hogy miért nem akarja senki a szélkakaso­mat fényesíteni. A nagy sietség egyik legfőbb oka az volt, hogy attól féltem, valaki előbb csinálja meg az öt­letet, nagyobb csapattal, több pénzzel, és ba­romira nem szerettem volna – ismét – lema­radni a világhírről és a dollár milliárdokról.” Évente sok tucat ilyen kudarc követ­kezik be, de annak résztvevői eltűn­nek a világ színe elől – sebeket nyalo­gatni. Nem így Kalmár. Így fejezi be a vallomását: „Nem savanyú a szőlő, higgyétek el, hi­szen én tényleg abban a szerencsés hely­zetben vagyok, hogy a bukásaimból min­dig föl tudtam állni, és mindig tanultam belőlük valamit. Azt ugyan még nem tu­dom, hogy ezt a mérhetetlen tudásomat hol fogom hasznosítani; helyettes államtitkár­ként, esetleg mint senior advisor Silicon Valley-ben, de az biztos, hogy operaren­dezőtől filmszínészig, mulatótulajdonos­tól régiségkereskedőig, ingatlanfejlesztő­től a rendezvényszervezésig, producertől az informatikai startup vállalkozóig, rek­lámügynökségtől a színdarab-, és forgató­könyvírásig terjedő színesen mozgalmas életemben annyi tapasztalatot halmoztam föl, amivel akár még vándorcirkusz-igaz­gató is lehetnék Sri Lankán... annak elle­nére, hogy egy árva aranyhörcsögöt se ido­mítottam be még.” Nyugodj békében, Yummber. A mi csa­ládunk nem vesztett sokat, csak 20 ezer forintot, a NAV büntetés összegét. Meg a sok szaladgálást. ● 15 forrás: Yummber

Next

/
Thumbnails
Contents