Budapest, 2017. (40. évfolyam)

3. szám, március - Karacs Andrea: Lüktess még - Murányi Gábor: ÚJSÁGOK, UTCÁK, EMBEREK

BUDAPEST 2017 március 29 KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ A Weiss Manfrédról és vállala­táról szóló monográfia megje­lentetésével Budapest Főváros Levéltára a Budapest történeté­vel kapcsolatos könyvkiadás régi adósságát törleszti. A levéltár Vá­rostörténeti Tanulmányok sorozatában megjelent munka a budapesti és egyben a hazai nagyipar legnagyobb gyáróriásá­nak kialakulását mutatja be az alapító, Weiss Manfréd életével és tevékenységével szoros összefüggésben. A szerző már nem érhette meg a kötet megjelenését, néhány nappal a kézirat nyomdába adása előtt hunyt el. A kötet tisz­telgés emléke előtt. Ára: 2500 Ft Megvásárolható Budapest Főváros Levéltára titkárságán (1139 Budapest, Teve u. 3–5.) VARGA LÁSZLÓ: A CSEPELI CSODA. WEISS MANFRÉD ÉS VÁLLALATA A MONARCHIÁBAN Budapest Főváros Levéltára, Várostörténeti Tanulmányok 15. Húsz éven keresztül je­lent meg a Lelőhely ro­vat a Népszabadságban. Egy fotó, egy levél, egy régi igazolvány vagy egy épü­let adta az apropót, hogy a szerző utánajárjon valamilyen rég feledésbe merült jelen­ségnek. Harminchárom budapesti történet – maga az élet, ahogy azt eleink élték. Ára: 2350 Ft N. KÓSA JUDIT: ELVESZÍTETT NÉVJEGYEK LELŐHELY ÚJRATÖLTVE Városháza Kiadó BARCSAY JENŐ: MŰVÉSZETI ANATÓMIA (20. KIADÁS) Corvina Kiadó Az anatómiai atlasz tudomá­nyos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. Első ízben több mint hatvan évvel ezelőtt jelent meg. Azóta idehaza és külföl­dön egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve lett a művészeti oktatásnak, hasznos segítője a képzőművészeti alkotómun­kának, de élvezettel forgatják lapjait a szép rajzok kedvelői is. Ára: 9900 Ft amíg a forradalmat leverő szovjet csapatok meg nem kezdik a kivonulást Budapestről, illetve Magyarországról, amíg a Kádár-kormány ki nem egé­szül a Nagy Imre-kabinet tagjaival, amíg nem indulnak tárgyalások a Var­sói Szerződésből való kilépésről. Merthogy, szólt az indoklás,csak ezen feltételek teljesülése mellett védhetőek meg az „október 23-i forradalom szocialista vívmányai”. Az utókor olvasója ugyan pontosan tisztában van azzal, mennyire nai­vak voltak a hat évtizeddel ezelőtti, önnön erejükben, elszánásukban bízó zsurnaliszták (is), az egyik résztvevő feljegyzését böngészve mégis magá­val ragadó az egykori hangulat, amely az álmodozó remények és reális kételyek, hősies elszánások és hétköznapi (kicsi meg nagy) megalkuvások sajátos kevercsévé álltak össze. „96 esztendős vagyok, nincsenek már titkaim” – ezzel az előszó-aján­lással adta közre hat évtizede a fiókja mélyére süllyesztett 1956-os naplóját Tatár Imre, akinek cikkeit, tudósításait s egyre elmélyültebb elemzéseit az újságolvasó 1947 óta követhette nyomon, 1956 előtt a Szabad Nép, 1956 után az Esti Hírlap, a Magyar Hírlap, majd (1975-től) a Magyar Nemzet hasábjain, mindaddig, amíg azt a napilapot nem kellett megkülönböztet­ni a „régi” jelzővel. A „pőrén”, vagyis öncenzúra nélkül közreadott naplófeljegyzéseknek jót tett a pihentetés. Merthogy a kádári időkben aligha jelenhetett volna meg ez az „ingadozó”, az „ellenforradalmat” jó néhányszor forradalomnak is nevező feljegyzéssor. Amely a rendszerváltás utáni közbeszédbe épp a fordítottja miatt nem simulhatott volna be: enyhén szólva sem lett volna píszi arról értekezni, hogy a tisztító vihar miféle söpredéket kavar(ha)t fel. A „már nincsenek titkaim” kitétel persze azt is jelzi, hogy a mai Tatár meglehetős távolságból és akár önkritikával tekint egykori önmagára, de tudja, érzi, hogy egykori gondolatai mára történelmi tanúságtétellé váltak. Az utókori olvasó pedig – különösen a mostani ostoba és hazug kerekév­fordulós állami ünnepségsorozat után – megértőbb affinitással viszonyul azokhoz, akik a levert forradalom után nem a hősiességet, s nem az újbóli, még visszataszítóbb pálfordulást választották, hanem az „ahogy lehet” ál­láspontjára helyezkedtek. Mint Tatár, aki nem akart visszazülleni pártszol­gává, de aki azzal is tisztában volt, hogy az úgymond független politikai napilap, az Esti Hírlap munkatársaként többé „nem törhet ki a hámból”, mert már másnap betiltanák őt – a lapjával együtt. ● Tatár Imre: Napló ’56. Újságok, utcák, emberek. ZIMBER-KÖNYVEK, 2016. 2990,-Ft. A BUDAPEST folyóirat lapszámai az alábbi helyeken vásárolhatók meg  Kiadónkban (Summa Artium Nonprofit Kft., 1054 Budapest, V., Honvéd utca 3., V. emelet 13. Tel.: +36-1 318-3938) munkanapokon 9–16 óra között  az Írók Könyvesboltjában (Budapest, VI., Andrássy út 45.)  a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest, V., Petőfi Sándor utca 5.)  a Budapest Antikváriumban (Budapest, IX., Üllői út 11-13.)  a Litea Könyvesbolt és teázóban (Budapest, I., Hess András tér 4.)  a Lipták villában (Budapest, XIV., Hermina út 3.) BUDAPEST 17-03.indd 29 2017.03.08. 15:23:32

Next

/
Thumbnails
Contents