Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - FÉNYIRDA - Titkos udvarok - Sebestyén László fotósorozata
BUDAPEST 2016 szeptember 16 BUDAPEST 2016 június 16 BUDAPEST 2015 október 16 BUDAPEST 2016 szeptember 16 Divat volt valaha a képes újságoknál, hogy poszterminőségben adtak közre egy-egy felvételt, rendszerint valamely sztárról (akkor még így hívták a celebeket). Ezt a hagyományt újítjuk fel most, a magunk nyelvén fogalmazva persze: Sebestyén László felvé teleivel. Fadobozos, lábon álló, fekete-fehér felvételekre alkalmas „Klösz”-kamerájával a pazar pesti és budai paloták udvarait örökítette meg. VII., Király utca 9. Zártsorú, U alaprajzot formáló kétemeletes lakóház, klasszicizmusba hajló copf homlokzattal. Häussler Sebestyén – a Váci utcai Hét választófeje delem tulajdonosa – 1779-ben vette meg a mainál jóval nagyobb ingatlant, ami 1806-ban bekövetkezett halála után Katalin lá nya és veje, Oberhäuser János (1772–1831) ácsmester, borkereskedő tulajdonába került. Vélhetően ekkor indult az engedély nélküli építkezés, amelynek mestere és tervei nem ismertek. Az építtető rokoni-baráti kapcsolatban állt Pollack Mihállyal (1773–1855), a szomszéd ház tervezőjével, akiről azonban kevéssé feltételezhető a szabályok áthágása. Horler Miklós (1923–2010) az 1953/54. évi helyreállításkor stíluskritikai alapon Brein Fülöp (1742–1823) életművébe sorolta. A varázslat: az épületet 2000-ben megvásárolta Hencsei Kálmán és Verasztó Lajos , akik Tamás Attila tervei alapján mintaszerűen életre keltették. A tulajdonosok csekély pályázati támogatással önerőből végezték el a ház tömegét megtartva az épületszerkezetek és az eredeti nyílászárók felújítását, ami 2006-ban elnyerte az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága Díját. A folyamatos munka eredményeként a földszinti boltozatos üzlethelyiségben reprezentatív virág-, ajándékbolt és kávézó elegye várja a látogatókat, tavasztól őszig kiterjeszkedve a hangulatos udvarra. Az első emelet egy nagyvonalú összenyitással kulturális események befogadója, míg a legfelső szint lakótérként funkcionál. (H. V.) ! ● Főcím Author: L E A D L E A D LEAD. Titkos udvarok Sebestyén László fotósorozata FÉNYIRDA