Budapest, 2016. (39. évfolyam)
3. szám, március - Elek Lenke: ÖTVEN ÉV - Sárga telitalpú, piros, kék és zöld pöttyökkel
BUDAPEST 2016 március 10 egy vintage szalonban, ha el akarnám adni, de eszem ágában sincs. A Rákóczi úti műhelybe, mint valami szentélybe látogattak el a nagy beatzenész idolok és énekesnők. Egy Zierer szandál ma is fogalom! Az ilyen emelt talpú cipőhöz illő midi – valamely maszek varrószalon ki tudja, hol, melyik pincéjében varrt – lila (!) bőrszoknya már maga volt a csúcs. Értékeltem is... Mi lett velük? A Patai még megvan, ugyanott, a Városház utcában, de ide fiatal ritkán téved be, hiszen a közeli Váci utcába betelepültek a világmárkák, amelyeket nagyobb presztízs hordani. Ma minden kapható Magyarországon, és ugyanakkor, mint a világ bármely nyugati nagyvárosában. Néha, nosztalgiából benézek abba a Rákóczi úti, jobb sorsra érdemes udvarba, ahol Zierer mester fogadta klienseit. Cipőt nő ma nagyon ritkán csináltat, vagy ha igen, csak valami lábhiba esetén, hiszen óriási a választék konfekcióból. Cipészhez még csak-csak járnánk, de amikor négyezer forintba kerül egy talpalás és ötezerbe egy új pár cipő, akkor minek? Kötödékbe senki be nem lép, kötött holmit művészlelkű, szakegyetemet végzett lánykák terveznek, szűk körnek, olyan árakon, ami egy művészeti alkotást megillet. De ezeket „senki nem ismeri fel”, azaz csak nagyon vékonyka értelmiségi réteg értékeli és képes megvenni. A kilós turkálókban tonnaszámra kapható pulóver, a világ minden színében és fazonjában. De nincs se pénzbeli, se szellemi értéke. Gertinek meg se híre, se hamva... ●
