Budapest, 2016. (39. évfolyam)
2. szám, február - Csontó Sándor: TERESEDÉS - Mária téri rímtett
BUDAPEST 2016 február 25 ta, vaksi kirakat, meleg hullám, balkon szép kilátással és ánizsillat, nem, inkább tömjén. Nem lehet büntetlenül csak úgy tekintgetni mindenfelé. És nem érdemes hadakozni sem ellene, hiszen ez egy természetes állapot. Csak az egyensúlyra figyeljünk, a kifelé és a befelé nézés harmóniájára. Ez fontos és persze ne feledjük el néha a pozíciót, a nézőpontváltást. A meglepetés borítékolható! Vegyük példának okáért ezt az oszlopot, ami természetesen nem itt állt, hanem 1828-ig a Bomba, azaz Batthány téren. Az istenfélő vízivárosi polgárok emeltették a pestisjárványtól való félelmükben és engesztelésül, hogy a templomok bezárása idején legyen hol és kihez imádkozniuk. Hörger Antal Máriája eredetileg Nepomuki Sz. János és Sienai Sz. Katalin társaságát élvezte. Negyed század után elmállottak, s újra kellett faragtatni 1749-ben. A Szűzanya már magányosan került ide, a valamikori Három balta ház előtti placcra. A háborúban megsérült, és tíz év múltán támadt fel harmadszorra. Most már részben tudható, ami ma nem látható! Szóval akkor régen felmentem a lakásba. A nagypapa a füles fotelba süppedve tévézett, fején egy hatalmas fülhallgató. Teniszt nézett – ez volt a kedvenc műsora –, s közben jobbra-balra ingatta magát, követve a labda ívét és hallgatva suhogását. A lány kedvesen mosolygott és széttárta karjait. Ott piszmogtam az órával – sose láttam ekkorát –, amikor a tata váratlanul felkiáltott: – Out! Abban a pillanatban túlhúztam a rugót. Ez a szolid, ónémet stílben megbújó szerkezet beadta a kulcsot. Leizzadtam rögvest, mint aki három szetten van túl, a javíttatás rám hárul. Hová, hogyan, mennyiért? Hatezer volt a bérem a Közgáz közművelődési titkárságán és egy macskát is el kellett tartanom. De a Jóisten rám mosolygott – nem utoljára az életben –, mert az emlékoszloppal szemben dolgozott Hári Antal órásmester parányi mű helyében. Magamhoz öleltem a termetes jószágot, az ajtón épp kifértünk. Hanem azt az ötven lépést megtenni az utcán lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Ekkor jött a mentő ötlet: a szomszéd masszív, nagykerekű babakocsija a gangon pihent. Gyöngéden ráfektettem, s bár kilógott majd a fele, így már Anti bácsi varázslatos kezei között néhány nap alatt meggyógyult a családi ereklye. A megbecsült szakember már több mint negyven esztendeje, még ma is szolgálja a vízivárosiakat, budai és a Dunán túli kuncsaftokat. Úgy látszik, nála az idő is lassabban telik. (Még jó, ha javítás közben kicsit visszapörgeti a mutatót!) Meséli, még diák korában a testvérének segített szerelni, s mivel egyetemre nem járhatott, így ráragadt a mesterség. Örömmel mutatja be átmenetileg befogadott és meg gyó gyított teremtményeit. És büszke arra, hogy a mellette levő helyiségben gyermekei egyedi ékszerkészítő műhelyt nyitottak. No, és a nemrégiben átadott tüneményes játszóparkra az iskola mellett – ide az unokák járnak –, ami vidámsággal töltötte be az alig 1700 négyzetmétert. Ez politikusnak fűnyírásnál hatalmas, vízszerelőnek gazdálkodás céljára édeskevés. De pont elég Egérvárosnak és főszereplőjének, Rumininek (Berg Judit ) a birodalmához, önfe ledt szórakozást nyújtva az alig tipegők és sulis fecsegők számára. Rossz idő esetén, meg amúgy is, a Pillók cukrászda és a Könyvhalom antikvárium kínál menedéket a családoknak, lelki vigaszt Mária és gyermeke adhat. Csak kérni kell. Még több játszóteret a városba! ● Sebestyén László camera obscura felvétele
