Budapest, 2016. (39. évfolyam)

2. szám, február - Buza Péter: Júlia ismeretlen kéziratai

BUDAPEST

2016 február

15

találtunk, egy másik alkalommal és más céllal készülhetett, az íráskép csekély mértékben el is tér a gyűjteményétől, valószínűleg korábbi, mint az. Besorolási szám sincs rajta. Szerepel viszont sorszám a másik két autográf és alá is írt Szendrey Júlia kéziraton – ám ezek egyike sincs benne az MTA-ban őrzött gyűjteményben (ott ugyanezeken a számokon más szövegeket találni). Két magyarázat lehetséges. Talán becserélte ezeket azokra az össze is fűzött másolatsorban, aki összerakta, vagy készült még egy válogatás, összesítés, és ennek 87. és 88. oldalára került (volna?) ez a két szöveg. A korábbit – bár ezen nincsen dátum – Pesten írta. Valószínűleg nem sokkal Attila fia születése (1851) után.

„Attila fiamhoz

Te édes boldogságom,

Egyetlen örömem,

Mindenem e világon,

Kedves jó gyermekem!

Senki, miként te, engem

Ugy senki nem szeret,

Nem téphet ki szivedből,

Nem, semmi engemet!

Nem fáraszt ki szeszélyem,

Rosz kedvem el nem űz,

Sőt minden szorosabban,

Hívebben hozzám fűz.

Hívem maradj halálig,

Hagyjon bár minden el;

Oh legyen áldott érte

E szerető kebel!

(Pest.)”

Legkevesebb 12 évvel későbbi az aforisztikus rövidségű vers, amelyet Csákón írt (ma Geisztcsákó, Kondoros határában), 1866. augusztus 11-én, amikor sógorát, az itt intézősködő Petőfi István

t, Zoltán fia gyámját meglátogatta. A birtok eredetileg Batthyány László

é volt, ő építette ide a ma is álló vadászkastélyt, de ekkor már néhány éve megvette a gyertyagyárosból lett sertéskereskedő Geist Gáspár

. (Pest híres háza volt a három utcára és a Kálvin térre néző hatalmas bérpalotája, amelyet Ybl

tervei alapján építtetett éppen ezekben az években.) Hét gyermeke született, egyik leányát Ilká

nak hív

ták. Azon a nyáron megkérte híres vendéget, írjon pár sort az emlékkönyvébe. Megtörtént: „Ifjuság és szépség, jó szülők, testvérek /Becses adományi a jóságos égnek /Bírod mindezeket. Mit kivánhatnék? / hogy mily szerencsés vagy, ép olly boldog is légy!”

A versikét le is másolta, Tóth József elrejtette, Tóth Bálint megtalálta, én most publikáltam. Ezzel véget is ér ez a fejezete talán tovább terebélyesedő történetünknek. Időközben megtaláltam ugyanis még valamit. Pontosabban: valakit. Szendrey Júlia egyetlen élő leszármazottját: ükunokáját, Mambrini Daisyt. Dortmundban.

Folytatás? Következhet. ●