Budapest, 2016. (39. évfolyam)
2. szám, február - Elek Lenke: Sokféle, de: puceráj
BUDAPEST 2016 február 9 Herskó filmre, amikor a mama bizalmatlanul méregeti a mára kezdetlegesnek tűnő masinát – kisebb hezitálás után felfut, és ezzel párhuzamosan mennek lassan tönkre a Patyolatok. A rendszerváltás, a privatizáció végleg betesz nekik. (Nem minden országban van ez így: a racionális és szociális érzelmű skandináv országokban minden nagyobb városi házban közös mosószalon működik, energiatakarékossági okokból. A helyiségben kávéznak, olvasnak, tévéznek, amíg megy a gép, de akkor csak egy adott család használja a helyiséget, az előre megbeszélt időtartamban. Ennek a költsége benne van a lakbérben. Nálunk vajon működne?) A rendszerváltás után jelennek meg a „maszek” szalonok, többségük külföldi tőkeháttérrel. Némelyikük tönkre megy, olyan forgalmas helyen is például, mint a Nyugati pályaudvar – igaz, egyre fontosabb szemponttá válik a parkolás. A másik, még lényegesebb ok, a tisztítás költsége. Megjelent újabban Budapesten néhány amerikai típusú önkiszolgáló mosoda is, de ehhez keveseknek van még kedve, bizalma, no meg ezek nem ruhatisztító szalonok. Elindult egy új szolgáltatás is, amikor házhoz jönnek a piszkos holmiért, és vissza is viszik a tiszta ruhát, ez fontos lehet például nehezen mozgó időseknek vagy kismamáknak, akik nem hagyhatják magukra gyerkőcüket. A kórházaknak, idősek otthonainak címzett szolgáltatásra közben egyre nagyobb az igény. Az ilyen természetű üzleteket ma pályázatok kiírásával kötik, amelyekben nem is annyira a vállalási ár, hanem inkább a szolgáltatás tartalma és minősége a döntő – hangzott el a Magyar Textiltisztító Egyesület egyik szakmai összejövetelén. Szintén nagy tételben gondolkodnak a szállodák. A több száz szobás hotelekben többnyire helyben mossák az ágyneműt, de a kisebbek, ahol a szűkös és drága belvárosi terület miatt házon belül nem fér el a mosoda, hozzák-viszik a szennyest, a tisztát. Néhány budapesti ötcsillagos külső ügyfélnek is vállal. A minap aztán a Mariahilferstrasse egyik mellékutcájában sétálva ráakadtam egy kis szalonra, és felpillantottam a feliratára: Putzerei. Mintha csak visszamentünk volna Karinthy korába. Bár a hazai textil tisztító üzemek nyolcvan százaléka ma is kisvállalkozás. Úgy látszik, szennyesünk tisztára varázslása örök érvényű bizalmi teendő maradt... ● Ahány ország, annyiféle respektje van a mosásnak, kelmetisztításnak. Indiában szinte csak férfiak mosnak, kézzel-lábbal, komoly fizikai munkáról lévén szó. A külföldre emigráltak közül a világ számos nagyvárosában dolgoznak a ruhatisztító iparban – a kínaiak mellett – szírek és görögök. A századfordulótól kezdve, Budapesten, akárcsak Bécsben, egymás után nyíltak a pucerájok, a gyáripar, a hivatalnokréteg, a nagyáruházak léte már megkövetelte, hogy hétköznap is jobb és tisztább ruhában dolgozzanak nők és férfiak. Egyre finomabb kelmék jelennek meg, de még mindig természetes alapanyagúak. Ahogy elérhetőbbé válik a hernyóselyem, a batiszt, a muszlin, a tüll, mind rafináltabb vegyszerekre van szükség. A bonyolult szabászati munkát igénylő, sokféle anyagot magukba foglaló öltönyöket, blézereket profi szakemberre kell bízni, számos okos vegyületet bevetve. A gyári munkaruhákat viszont erős mosószerekkel vagy benzinnel varázsolják tisztává. Vidéken ugyanakkor még a módosabb gazdák is szinte rongyos, foltozott gúnyákban járnak ki a földekre – a kifejezetten csak mezőgazdasági munkavégzésre használt ruhanemű fogalma nem ismert –, csak ünnepekre vesznek fel megkímélt holmikat, így azok nem is szorulnak gyakran tisztításra.
