Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Csontó Sándor: TERESEDÉS - Kockamodell
BUDAPEST 2016 szeptember 8 Na, pont ezért kellett kicsit mozogni akkortájt. Okosnak mondott, göndör hajú, saját pecóval? Főnyeremény! Igaz, hogy Kőbányán, és ezzel buktam néhány százalékot, de akkor is! A Favorittal 15–20 kilométert tekertem alkalmanként, s egy héten legalább háromszor a közeli sportpályákra – vagy a Mély-tóhoz – jártam futni műszak után, mindig csak háromezer méternyit, de azt időre. Akkor még nem építették be őket a mohó ingatlanpanamisták. Az Újhegyi uszodában is legyűrtem néhány hosszt. De badizás helyett agyra gyúrtam, és leginkább olvastam. Könyveket, sokat. Akkor kaptam például a Nagy Évi től a teljes Krúdy Szindbádot, a Latinovits nak azzal az ellenállhatatlan mosolyával a borítón. Belefeledkeztem a regénybe, a lányba. A betondzsungel egyszerre volt megváltás és börtön, az elviselhető létminimum, az elviselhetetlen kockamodell. Miként nézett ki harminc éve az önmagában funkcionális egységként megjelenő házgyári elemekből legózott kutrica? Békás-Budafok-Centenáriumi-Füredi-Gazdagrét-Havanna-Káposztás-Kaszás-Vizafogó-újpalotai-újhegyi-óhegyi-kispesti-keresztúri-óbudai-Kelenföld-Lágymányos-Csepel, s valahány kerület a fővárosban, szinte mind büszkélkedhetett egy lakcsi-telcsivel. A környékünkön a kopott, kutyaszaros gyepet csak elvétve tarkította néhány csenevész fa. A hosszan elnyúló betontömbök mindenkire rávetették az árnyékukat. A bejárati ajtó drótos üvegét ütés- és rúgásálló fémlemezre cserélték. A lépcsőházban nem működött a világítás, az izzó törött csonkja fenyegetően meredt a belépőre. A gyűrött sarkú levelesládák üresen ásítottak, alattuk papírgalacsinok gurultak a fekete padlón. A TERESEDÉS Kockamodell Csontó Sándor Tényleg soha nem akartam magamnak kidolgozott izmokat. Képtelen lettem volna megfelelő intenzitással hosszú hónapokig a hasprés, lábemelés, felülés triót gyakorolni. Éppen ezért nem is dolgoztam tudatosan a testemen – csak amennyit muszáj volt –, tudtam, nem csak ez vonzza a lányokat. Persze igazán örültem, amikor 1985-ben a Gvadányi utcai családi panelből a Gőzmozdonyos privát kockába költözhettem. Várt a mennyország kalitka.
