Budapest, 2016. (39. évfolyam)
8. szám, augusztus
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIX. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter E szám szerkesztője: Csontó Sándor Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. E-mail: budapestfolyoirat@summa-artium.hu Honlap: www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press® Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda! (6. oldal) A hátsó borítón: Képeslap reklám 1929-ből. BUDAPEST 2016 augusztus BUDAPEST, mint minden nagyváros: bonyolult organizmus. Lapunk első oldalán hagyományosan a problémákat szoktuk sorolni. Most néhány kedvező tendenciáról, jó hírről osztunk meg néhány gondolatot. Örülni is kell néha, nem csak folyton aggódni! Nyilvánvaló például, hogy Budapest lopakodó ázsió-növekedése folytatódik a világ jómódú, sokat utazó polgárai között. A mi városunkról egyre-másra jelennek meg any nyira túlzó vélemények a világlapok utazási rovataiban, hogy egy realista budapesti patrióta nem tehet mást, mint hogy belepirul a dologba. Óvjuk attól olvasóinkat, hogy az internet ilyen-olyan zugaiban szerkesztett listákat túlontúl komolyan vegyék – különösen akkor nem, ha Budapest dobogós helyet ér el a legélhetőbb, legszebb, stb. városok listáján. Mert az élmezőnyhöz még aligha tartozunk. A világ figyelmét mindenesetre felkeltettük. A külföldiek előtti népszerűség és a budapestiek városszeretete között valószínűleg erős a korreláció. A minap Simplicissimus azt említette a Törzsasztalnál (a Spinoza Házban, minden hónap első keddjén fél hétkor, ahol egyébként minden kedves olvasót szívesen látunk) hogy amikor ő gyerek volt, a bélyeggyűjtés, a sakk és a rádióamatőrség volt a legmenőbb hobby. Aztán azon kezdtünk vitatkozni, hogy lehet-e, hogy az egyik új, ezek helyére lépő mánia a város tüzetesebb ismerete. A városi séták rohamos terjedése az egyetemisták és más fiatal felnőttek közötti keresletre épül. E fiatalok jelentős része nem Budapesten született – ők valósággal szomjazzák a régi Budapestről szóló tudást. Elég csak Térey János, a Debrecenből elszármazott író összes műveit és a Magyar Narancsban megjelenő szakcikkeit említeni. A Fortepan csodálatos budapesti képeit pikk-pakk megfejtő fórumozók között sem mindenki Budapesten született. Az őshonos városlakók becsületére legyen mondva, hogy többségük befogadó hajlamú. Elmúltak már azok az idők, amikor a hatvanas évek közepén Complicatus megmosolyogta vidékről frissen felkerült évfolyamtársát, aki nem értette, hogy mi az a Gerbeaud és hol van az Andrássy út – hiszen Vörösmarty és Népköztársaság útja van kiírva... Ha valaki többet tud Budapest múltjáról, akkor nagy valószínűséggel jobban is fogja szeretni. A Facebookon egyre szaporodnak a „Csak a szépre emlékezem”, az „Ez vagy az a negyed régi képeken” típusú oldalak. Egyre népszerűbbek, egyre többen szólnak hozzá, egyre többen veszik elő és posztolják saját képeiket. Kialakult az a helyzet, hogy Budapest fényképekben rögzített múltjának feltárásában a közpénzen fenntartott közgyűjtemények helyett a civilek és az amatőrök járnak elöl. Egyre kevésbé volt tartható az a helyzet, hogy a nagy múzeumok fényképkincsei alig kerülnek ki az internetre. Július elején Veszprémben a könyvtáros vándorgyűlésen robbant a bomba: ezentúl nem így lesz... A Hungaricana portál már egy éve indult, de, gondolom, nem tetszettek hallani róla. A főváros energikus, nyilvánossághívő levéltár-igazgatója és – ahogy a bemutatón elhangzott – „állandó tettestársa”, az Országgyűlési Könyvtár menedzser-típusú igazgatója szemlátomást megelégelték azt, hogy az utóbbi évtizedben az állami intézményekbe digitalizálás céljára beleöntött milliárdoknak szinte semmi eredménye nem lett. Ezért, összefogva az Arcanum nevű digitalizáló cég nagy képzelőerejű tulajdonos-igazgatójával, alulról építkezve, szinte hónapok alatt létrehoztak egy új platformot, a Közgyűjteményi portált. A „közgyűjtemény”, ugye, a múzeumok, könyvtárak és levéltárak együttes neve. Ahogy a bemutatón is elhangzott, a felhasználót igencsak kevéssé érdekli, hogy egy írásos dokumentum, tárgy vagy kép hol, milyen gyűjteményben található meg. Ő csak meg akarja találni, lehetőleg azonnal és nagy felbontásban. Sőt, le is akarja tölteni. Sőt-sőt mindezt ingyen akarja. Na, mármost, a Hungaricana minderre nem képes, de mégis igen sokra használható. Talán a Strukturált Szénakazal lehetne a jó megnevezése. Összegereblyézték a már létező digitalizált tartalmakat, amelyeket nagyrészt az NKA finanszírozott. A most bejelentett Képcsarnok-modulban az érdeklődő képes egyetlen felületen, villámgyorsan keresni, rálelhet a vágyott kincsre. Ha a kép a Fővárosi Levéltár tulajdona, akkor azonnal le lehet tölteni, a program azonban többnyire az illető gyűjtemény honlapjára irányítja a keresgélőt. Például a Fortepan oldalára, ahonnan ingyen le lehet tölteni bármit. A honlap jól áttekinthető. A „maradibb” közgyűjteményeknek levelet kell írni, engedélyt kell írni, fizetni kell, de meg lehet találni kincseiket – és ez óriási előrelépés. Néhány nappal később a legnagyobb általános portálon megjelent egy ismertető, amely akkora kedvet csinált a Hungaricana Képcsarnokához, hogy alig bírták a szerverek, akadozni kezdett a működés. „Még hogy az embereket nem érdekli a múlt!” – kommentálta a jelenséget a Nagy Budapest Törzsasztal levelezőlistáján egy fővárosi főkönyvtáros, a Hungaricana-együttműködés szürke eminenciása. Mindez örvendetes, de csak az étvágyunkat növeli. Még többet akarunk tudni a múltadról, BUDAPEST
