Budapest, 2016. (39. évfolyam)
7. szám, július - 150 ÉVES A FŐVÁROSI ÁLLAT ÉS NÖVÉNYKERT – MELLÉKLET - Hanga Zoltán: Óriások vállain állunk: …
BUDAPEST 2016 július 18 A megnyitásának 150. évfordulóját idén augusztusban ünneplő Fővárosi Állat- és Növénykert sosem magától működött. Emberek, állatkertészek, állatkertesek, állatkertiek működtették. Közülük viszont, ha e patinás intézmény történetéről esik szó, általában csak az intézmény egykori vezetőinek, igazgatóinak, főigazgatóinak a nevét szokás emlegetni. Köztük is a legnagyobb hatásúakét, Xántus Jáno sét, Serák Károlyét, Lendl Adolfét, Nadler Herbertét vagy Anghi Csabáét . De mi a helyzet azokkal, akik nem a kormánykeréknél álltak, hanem az Állatkert képzeletbeli hajójának evezőit húzták az elmúlt másfél évszázadban? A kezdeti időkben az Állatkertnek viszonylag kevés munkatársa volt. 1866-ban például mindössze tizenkét fő, közülük hárman voltak „állatőrök”, ahogy az állatgondozókat akkoriban nevezték. Akadt még kertész, gépész, jegypénztáros és hivatalszolga is. Az akkori dolgozók közül azonban csak keveseket ismerünk név szerint. Mindenekelőtt a talján származású Angelo Guzzanto érdemes említésre, hiszen már a megnyitás előtt őt alkalmazták a meglévő állatok gondozására, és még harminc évvel később, a millenniumkor is ő vezette rangidősként az ápolókat. Név szerint ismerjük Major István állatőrt is, akiről 1881-ben egy baleset kapcsán írtak a korabeli lapok. Major ugyanis nap mint nap bejárt az egyik medvéhez takarítani, ám egy alkalommal véletlenül annak lábára lépett. A medve éktelen haragra gerjedt, fogaival és karmaival több helyen is megsebesítette a gondozót. Az akkor már tizenöt éve a kertben dolgozó Majort a Rókusba vitték, ahol július 8-án végül belehalt sérüléseibe. Miután az Állatkert üzemeltetését 1907-ben a főváros vette át, egészen más idők kezdődtek, hiszen a dolgozók ettől kezdve székesfővárosi alkalmazottak voltak. Katonás rend, egyenruha, csákó, sőt rendfokozatok kerültek bevezetésre. Volt azonban, akitől nem várták el a mundér viselését. Főként azoktól a munkatársaktól, akik távoli országokból származtak. Köztük volt a Ceylonból származó, szingaléz nemzetiségű Fonzeka Ábrahám (l. keretes írásunkat), s voltak más, Dél-Ázsiából való gondozók is, akik jobbára saját nemzeti viseletükben dolgoztak, szinte mindig az elefántok körül. De ne gondoljuk, hogy magyar ápoló nem is fordult meg a vastagbőrűeknél! A harmincas években például Nimila István volt az a gondozó, aki az emlős részleg akkori felügyelőjével együtt az elefántok mozgásterápiás foglalkoztatását megkezdte. Az olasz származású Celesto Guglielmani az oroszlánok és más nagyragadozók gondozójaként tevékenykedett több évtizeden keresztül. Olyan jellegzetes figurája volt az Állatkertnek, hogy az első világháború alatt, az Isonzó menti harcok idején, amikor a talján emberek idehaza bizony nem örvendtek nagy népszerűségnek, Pesten Óriások vállain állunk: állatkertiek, állatkertesek, állatkertészek Hanga Zoltán Az Emlősosztály dolgozói 1931-ben, élükön Anghi Csaba Az Emlősosztály dolgozói 1991-ben, élükön Fischer Antal és Bogsch Ilma fotó: Hölzel Gyula fotó: Kapocsy György
