Budapest, 2016. (39. évfolyam)
7. szám, július - Horváth Júlia Borbála: DÉL - Vibróvirtuóz
BUDAPEST 2016 július 9 füsttől... – a józan hang végül letöri a lelke sedést, és a lány marad ott, ahová született: az asszonyok csoportjában: a tyúkok, a mosás, a piac. Annyit megkeresnek a nők is, mint mi... szívesen cserélnék velük, de hogy venné az ki magát... – A fizetés nem túl pazar, vi szont biztos pénz, egész nyáron folyamatos a munka. Májustól novemberig ingázunk, té len és kora tavasszal utalják az alapfizetést... – Átlagban, mondjuk úgy százharminc-ezret bruttóban. Városban... plusz jutalom vagy nyolc-tízezer Erzsi... – Télen otthon marad a munkás, és végzi az elmaradt házi teendőket; hacsak nagy ritkán be nem csúszik valami téli meló; kátyúzás vagy gyorsjavítás. Volt rá példa, hogy hóesésben aszfaltoztunk... olyan is lett... az emberek meg szentségeltek, hogy Karácsonykor nincs jobb dolgunk... A munkaadó nem szereti leállást, mert a hideg hónapokban a dolgozónak több ideje jut kinézegetni az ablakon, és hajlamos elábrándozni a jövőjén. Elgondolja, hogyan változtatna, netán kiugrana a verkliből, mert elege van, ha meleg van, mert elege van, ha hideg van, és akkor is, ha esik, és ha fúj; a munkaidőt tisztán mérik: ha rossz az idő, megvárják, amíg az időjárás engedélyt ad a folytatásra, azt pedig senki sem fizeti ki. Vagy el kén’ szegődni egy vállalko zóhoz – tervezgetnek a legények, de félő, hogy a vállalkozó szellem időközben tönkremegy, és nem fizet, és nem-bejelent , s a végén majd csikorgó derékkal átvehető a soványka nyugdíj; oszt szevasz... – A meg váltó tervek is télvíz idején kovácsolódnak: nyitni egy kocsmát a falu szélén? És jön nének a haverok, hogy: adj két sört hitelbe? Vagy nyitni egy kifőzdét? Az asszonnyal... De ahhoz tőke is kell... – vagyis kellene. Vé gül összegződnek a lehetőségek, és marad, ami volt: rigófüttyös hajnalon beülni a mikrobuszba, lapátot, gépet adnak, javítanak, tébé befizetve, védősisak kicserélve, a nyári hónapok végén kissé földuzzad a számla. Bejelentett, rendszeres munka, izzadjon az építésvezető, ő szaladgál utána. Rendes ember egyébként, néha a lapátot is megfogja, tegeződik a munkásokkal, kivéve, amikor fizetésemelést kérnek tőle... – olyankor azt válaszolja: emberek, gondolják meg, el lehet menni innét, de nem érdemes... – Több kolléga megkísérelte a kiugrást, de fél év próbálkozás után visszatért, és a szabadúszás helyett mégis az útépítéssel járó stresszt választotta. Olyan is létezik? Hogyne létezne! Az autósok néha leanyázzák a dolgozót, mert képtelenek felfogni, hogy az út nekik épül... hajtanak ezerrel, elsodorják a szerszámokat, az ember könyöke se számít... – Közben talicska érkezik, a bitumen forró lehelete összemosódik a napi párával, muszáj kiengedni a gőzt: Múltkor kiugrott egy arc a merciből, szamuráj kard volt a kezében... a fiúk azonnal lapátot fogtak, hogy bemutassák, merre-meddig hány méter... rögtön eltűnt a szamuráj ... Az útépítésnél mindenkinek megvan a maga dolga. Egyik ember folyamatosan figyeli a forgalmat, de közben ő is húzogatja a hóblit, a fél szemét állandóan az autósokon tartja. A többiek húzzák a slusszt, simítanak, ketten az aszfalt-finisert kezelik, a többiek hordják az anyagot. Nálunk Öcsi a vibróvirtuóz, a járdaszegélyeknél és a kényes helyeken egyenget... nélküle nem tudom, mit csinálnánk... – Simítás közben nem állhat meg a munka, mert tönkremegy a felület, és jön a kiabálás: nem pazarolunk... sem anya got, sem időt... – A munkafázisokat ponto san kell elvégezni, mert ha kicsi a lejtés, a víz megáll az aszfalt tetején, a réseken beszivárog a hólé, ami után jön a reklamáció, és ugrik a prémium... Öcsi több mint tíz éve kezdte a szakmát, akkor még valóban öcsi volt (a bátyja delegálta a céghez, őt az apjuk, akit a testvér, az unokatestvér, a sógor... és így tovább), azóta a többiek kiszálltak, Öcsi viszont alaposan kiképezte magát. Meglátják, a gu mibitumené lesz a jövő... újrahasznosított abroncsból... tartós... könnyen kezelhető... mint Hollandiában... világító úttestek... – Öcsi szeme is kifényesedik, majd javít: na, jó, derengő... – a brigádvezető bólogat, ilyen emberek kellenek neki. A nagyobb cégeknél nemcsak a munka, hanem az ember is érdekli a vezetőséget... jelentést, vagyis elemzést írunk hogyan, kikkel dolgozunk és haladunk előre... – az ötletnek nem örül felhőtlenül a munkaerő: idejövök, elvégzem, adják a lóvét, ne lelkizzenek annyit... Az építésvezető azonban nemcsak hivatalból, hanem magánemberként is a barátkozás híve. Rendszeresen kilátogat a terepre, szépen beszél a munkásemberekkel, védőitalt hoz, megkérdezi, mi újság, kipihenték-e magukat a gyors hétvégén, mert személyes sikere rajtuk múlik. Közben már a következő pályázaton töri a fejét, melynek elnyerését normál esetben három dolog dönthet el: ár, minőség és határidő, a negyedik hatalmi ágról (kapcsolatok) senki nem beszél. Elbeszélgetnek a lehetőségeken, azután a főnök bedobja a kis túlóra nagy prémium szöveget, az emberek beleegyeznek, és elhatározzák: ha lemegy a szezon, ezen a télen már tényleg lépni kell... ●
