Budapest, 2016. (39. évfolyam)
7. szám, július - Elek Lenke: ÖTVEN ÉV - Jaj, úgy élvezem én a strandot!
BUDAPEST 2016 július 3 vállpántos frottír mini strandruha dukált. A fiatal fiúk kék-fehér, elöl csíkos fecskében, amelyet oly viccesen idézett fel a Táncdalfesztivál című színdarab. Mindenki milyen alacsony és duci – csodálkozom rá egy régi fotóra. Anorexia nyomaiban sem létezik. 190 centis fiúk és 180 centis lányok sem magasodnak ki a tömegből, a vitamintabletták, táplálék-kiegészítők, műtejes-műgyümölcsös joghurtok és az egzotikus zöldségek-gyümölcsök özöne hiányzik a gyerekkori menüből. És még Bambi is kapható A fagylaltok még nem láttak adalékanyagokat, színezékeket, aromákat, géleket, pasztákat, tartósítókat – ezeket később találták fel. Az ízválaszték szűk, főleg vanília, csoki, citrom meg puncs, de senki nem reklamált. Egy gombóc ötven fillér. Italnak csapolt sör, fröccs és szódavíz, jó bubis. Bőszen utasüdítőztünk meg jaffáztunk, a „kátrányos” Bambi már nem volt nagy szám, de még akadt igazi málnaszörp, nem multi és mű, hanem valódi és házi. Rántott hús vagy fasírt kovi ubival, utóbbi a gangon vagy az erkélyen érett meg, de figyelni kellett, hogy még ropogósan behozzuk a melegről. Mindez két nagy karéj fehér kenyér között – ki gondolta volna akkor, hogy a fehér kenyér árt, mert gyorsan emeli a glikémiás indexet? A napi ételmennyiség hűtőtáskában lapult, amelynek a tetejére hajtogattuk a kockás pokrócot, hogy az is tartsa a hűvöset. A táska oldalzsebében kártya – ki ultizott, ki römizett, ki kanasztázott. Lángos csak úgy simán, a tejfölös-fokhagymás-sajtos kombóknak se híre se hamva. A virslibe szója, ipari szalonna és rózsaszín festék helyett többnyire húst darálnak bele. A debreceni, jó paprikás-zsíros, roppanós, fröccsen, ha beleharapunk – mellé kötelező a hűs kőbányai. Csúszdák – sőt, csúszdapark! – valamint szaunák, jacuzzik nélkül is visongott, sikongatott mindenki, ha jött a hullám, de ha sípolt az úszómester, mindenki lecsendesült. A Duna-parti csónakházak már nem voltak annyira népszerűek, mint az ötvenes években, de a strand még az igazi volt, kellemes, megfizethető, árnyas, otthonos. Akadtak kisebb helyek, mint az albertfalvai meg a csillaghegyi, ahová főleg a helybéliek jártak, itt szinte mindenki ismert mindenkit. A Pala számított a legmenőbbnek, itt volt érdemes bemutatni az új napszemüveget, és egy nap többször is megsétáltatni a böhömnagy táskarádiót. Amelyből nemcsak a Beatles legújabb nagylemeze szólt, hanem focimeccseket közvetített Szepesi , magyar gólokkal... Annyi vicceset látok, hallok Hangosbemondó nélkül strand nem létezett. A gyerekek mintha állandóan elvesztek volna – talán még nem vigyáztak rájuk a papák-mamák annyira, mint ma. Igaz, gyerekrablásról se hallott senki, és a megszeppent bőgőmasinák estefelé azért megkerültek. A strand mindig megmaradt városi szórakozásnak, sőt, nagyvárosinak. Először a tehetősebb polgárok és a művészkörök kezdtek strandra járni, még a harmincas években, amikor nagy merészség volt egyáltalán fürdőruhában mutatkozni, később pedig az irodisták, a kereskedők láttak ebben fantáziát. Az arisztokrácia többnyire lenézte ezt a fajta időtöltést. Az ötvenes években vidékről tízezrével érkező parasztok, a városi munkásnak álló emberek nem jártak strandra, kevéssé értették, mi van ezen élveznivaló. A saját falujuk közelében lévő tóban, patakban, folyóban, de a Balatonban sem mártóztak meg soha. Mi ennek a füvön fekvésnek, napozásnak a haszna, értelme? – kérdezgették a fiataloktól. Hiszen egész életükben a tűző napon kapáltak, kalapban, kendőben, védve magukat a forróságtól. No meg, nem is illett még ingujjra vagy ingvállra se vetkőzni idegen előtt. Fel kellett, hogy nőjön egy új, városban született generáció, amely már ráérzett a strandolás ízére. Szerelmek is szövődtek itt persze, mai fogalmainkhoz képest szolidak és romantikusak. A medencében való fröcsköléssel kezdődött, még tinédzser korban. Később lehetett kérni slágert a szívünk választottjának, ami aztán a megafonból harsogott. Ez már komolyabb kapcsolatot feltételezett, mint ahogy az is, ha valakit meghívtak egy fagylaltra, és el is fogadta. Estefelé mindenki összepakolt, elköszönt, és a következő vasárnap kezdődött minden elölről. Ősszel a strandok bezártak, csak a száraz falevelek zörögtek a kapun túl. A Pala előtt elhúzott a 26-os, mert nem szállt le ott senki. A felfújható, színes labdát meg felraktuk a szekrény tetejére egy dobozba, és vártuk a május végét. ●
