Budapest, 2016. (39. évfolyam)

6. szám, június - Somogyi Krisztina: LAKÓTELEP - Az építészet által újra megszólítva

BUDAPEST 2016 június 10 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara magas a színvonal. A pályázóktól a Közösségi Ház megtervezé­sén túl a Fő tér hasznosításában tavaszi-nyári, őszi-téli kültéri programjavaslatokat is vártunk. 63 terv és 126 programkoncepció született, így indulhattunk neki a továbbtervezésének. A nyer­tes tervet lelkes fiatalok, Láris Barnabás és Vesztergom Ádám készítették. Itt jegyzem meg, hogy a lakótelepet is a legkiválóbb építészek tervezték, az adottságok és a lehetőségek azonban na­gyon nehezek voltak: gúzsba kötve próbáltak táncolni. A silány építéstechnológia lebutította az elképzeléseket, és sok tervezett elem, így a közösséget szolgáló létesítmények sem épültek meg. A 2011-es főtér-pályázat nagy kérdése volt az is, hogy mi­ként lehet egy művelődési ház és egy tér identitásképző erő? A tervpályázat tanulságát összegezve hoztuk létre a szabályozási tervet, aminek újszerű eleme, hogy a Fő tér maga és a téren fo­lyó minden aktivitás a közösségi házhoz tartozik, azaz nem kell közterület-foglalást kérni az eseményekhez. Ezután, 2014-ben egy építészeti tervpályázatot írtunk ki a Közösségi Ház bővíté­sére. Harminc pályamű érkezett, a nyertesek ismét fiatalok: Bődi Imre és Flicker Zsolt . A közösségi házakat általában alacsony, elnyúló lepényépületként képzelik el a toronyházak környeze­tében. A nyertes terv viszont egy üvegtoronyba helyezte el a kisebb közösségeket (a negyven-hatvan fős társaságokat) szol­gáló tereket. Transzparens világítótornyot képzeltek el, amely hasonlít is a paneles magasházak struktúrájára, de ellenpontja is annak. Transzparenciájával a közösségi élet nyitottságáról hor­doz komoly üzenetet a tömör tornyok mögött lakó embereknek. – A közösségi élet újragondolása kapcsán szociális közin­tézményeket is felújítottak? – Szociális városrehabilitációnk fontos eleme a Spirál-ház, amely negyven éve kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épületként létesült, azonban a 90-es években a lakótelep szomszédságában felépült Pólus Center minden működtető erejét kiszívta. Az ere­deti épületet Callmeyer Ferenc tervezte 1974-ben. Az acélvázas szerkezetű, egyemeletes épület fokozatosan ellép a Nyírpalota utca síkjától, így a Zsókavár utcai kereszteződésben kialakul egy kis teresedés, amelyen a helyiek által csak spirálnak neve­zett, kör alakú acél és vasbeton rámpa található. Ennek az lett volna a fontos funkciója, hogy a Zsókavár utca fölött átvezesse a járókelőket a Fő tér és az ott lévő kulturális intézmények irá­nyába, de a 70-es években sem ezek, sem az átvezető híd nem épült meg. Ott maradt tehát egy üres héj a lakótelep közepén, amelynek a fizikai állapota igen leromlott. Ez persze vonzza a bajt, az emeletre beköltöztetett Szabó Ervin Könyvtárba a könyv­tárosok csak nehézségek árán tudtak bejutni, féltek is. Az eme­leten lévő OTP-t rendszeresen kirabolták, a fiók leköltözött a földszintre. Mit tegyünk a Spirál-házzal? Próbáltuk megérteni, hogy a lakótelepnek mik a fő bajai. Központi kérdés a szociális probléma. A szociális intézmények azonban eldugott helyen vannak, mintha szégyen lenne. Elhatároztuk, hogy előtérbe hozzuk őket, ezeket költöztetjük a Spirál-házba. Családsegítő szolgálat, önkéntes iroda, munkanélküli fiatalok irodája, a haj­dan volt Pajtás közösségi étteremként való megnyitása és egy közösségi mosoda adta a programot, az épület és a rámpa át­építését Golda János Ybl-díjas és Varga Bence építészek (Team ­pannon) tervezték. Egyetértettünk abban, hogy rettenetes álla­pota ellenére magát a névadó spirált meg kell őrizni. Ikonikus, a helyiek számára fontos elem. De a tartószerkezete nem volt jó, az alatta lévő rész zugai gondot okoztak, a rámpa lejtésszöge csak a gördeszkásoknak volt ideális. Tulajdonképpen egy for­dított szerkezeti rend lett a megoldás. Az eredeti alátámasztó gerendákat és a rámpát elbontották, de megmaradt a nyolcvan centiméter átmérőjű vasbetonpillér és az eredeti rámpa tetején lévő körgyűrű alaprajzú vasbeton födémszerkezet, a pilléreivel együtt. Az új, ívesen haladó olaszlépcső légies megjelenésű füg­gesztett szerkezet, aminek köszönhetően a spirál alatti tér átjár­ható. A mozgássérültek és a babakocsisok számára lift létesült. A szolgáltató ház felső szintjén újranyitott a Pajtás étterem, és ott vannak az említett szociális intézmények. Talán a mosodá­ról érdemes még szólni: a lakótelepeken rettenetesen picikék a fürdőszobák. Vannak olyan textilneműk, függönyök, lepedők, amiket otthon nem, csak ott lehet jól kimosni, szárítani. Ez a mosoda hatalmas siker. – A Spirál-házzal együtt megújult a hozzá tartozó to­ronyház, így a bejárat és a homlokzat is. Manapság sok­felé tapasztalható, hogy a külső hőszigeteléssel együtt színek és mintázatok teszik egyedivé a házakat. Ezeket azonban sokszor nem tervezi építész, inkább csak úgy alakulnak, miközben hatalmas felületeket alkotnak, és messziről látszanak. A felújított Sprirál-ház közösségi szolgáltatásokkal, megújított épített környe­zettel új vonzerő. Már csak a növényeknek kell megnőniük Az új közösségi központtal együtt a toronyház is megújult: diszkrét festéssel, új bejárati zónával lett karakteres. Terv: Golda János, Varga Bence

Next

/
Thumbnails
Contents