Budapest, 2016. (39. évfolyam)
5. szám, május - Simplicissimus Budapestje
szobrász csak sokadik, már ideges rángatásának engedtek. Ahogy a kozterkep.hu-n olvasható: „A mauthauseni gránitból készült talpazat lépcsőkkel együtt 526 cm magas, a nádor a magyar Szent István-rend díszöltönyében látható az Aranygyapjas rend jelvényével. Bal kezét csípőjére teszi, a jobbjában kalapját tartja. A bronzszobor 443 cm magas.” A szokásosan túlzó újságok húszezer nézőről írtak, amely a tér méretéhez képest teljes képtelenség. A szobor alapvetően megnyerte a közönség tetszését, de volt néhány népszerű vitapont is. Nem túl díszes a ruhája? Nem túl nagy az előre lépő jobb lába? Jó felé néz? (Nem a Belváros felé, hanem nagy alkotása, a Lipótváros irányába.) Az első nem egyházi témájú köztéri szobrot most elvitték restaurálni, a mélygarázs projekt költségén. Visszavárjuk. Egy nagy budapesti veszteség Sokunknak csak lassan esett le a tantusz, bezárt a Király utca 26. alatt található VAM Design, de úgy, hogy soha többé nem nyit ki. Tudják: az igényesen felújított Jálics-ház, a valahai borkereskedőé. Mindez egy nagy tehetségű, álmok bűvöletében élő építész, Vincze Miklós projekt je volt. Barátok révén ismerkedtem meg vele a 90-es évek elején. Jártam csodálatos, maga tervezte budai villájában, akkor mesélte, hogy van egy nagy álma. Akkor még „csak” a kortárs, méregdrága olasz bútorok importőre volt. Már akkor kinézte magának a Király utcai, omladozó műemlék épületet. A VAM rövidítés a V incze Á gnes és M iklós szavak első betűinek összeolva sásából alakult ki. Felesége, gyermekeinek anyja, szakmai harcostársa nem támogatta ezt a tervet. Emlékszem, az akkori látogatás alatt is összekaptak a dolgon. Nem lehet, túl nagy, mindenünk rámegy, Miklós, mondta – a vendégek előtt, és érződött, hogy ezt sokadszor rágják meg. 1999 tavasza volt ekkor. A mai és működő Wikipedia lapon ez olvasható: „VAM Design Center multi kulturális épületkomplexum VI. kerületében, a Király utca 26. alatt. 11500 m2 az épület alapterülete, melyben huszonhét iroda, műterem kap helyet. Igazgatója Vincze Miklós. Az 5000 m2 kiállítótér szakvásároknak, konferenciáknak, gálavacsoráknak, fogadásoknak és művészeti kiállításoknak ad otthont. Egy légtérben akár 600 fő vehet részt a rendezvényeken és ezen kívül akár 12 db 250 fős szekcióterem is kialakítható. Digitális nyomtató központ is segíti a 27 iroda valamelyikében állandó vagy időszakos szervező munkát végző társaságot. A design center egyik állandó tárlata a VAM Design Gyűjtemény, amely több mint 130 remekművet tartalmaz az elmúlt több mint 100 év design-történelméből, köztük a pécsi születésű Breuer Marcell alkotásait is.” VM nem tett le az álmáról – az első áldozat a házassága volt. Hatalmas bankkölcsönt vett fel, a ház már a 2000 és 2007 között zajló építkezés végére a bank kezébe került. De hajlandóak voltak 17 évre bérbeadni a nagy álmodozónak. Meg kell adni, hogy a renoválás elképesztő, kompromisszumot egyáltalán nem ismerő minőségben valósult meg. 2008-ban az epitészforum.hu honlapon gyors értékelést nyújtott Vargha Mihály főszerkesztő. Nem nyerte meg a tetszését, amit látott: „Semmi olyan építészeti plusz, téralakítási továbblépés nincs benne, ami művé avatná. Mérnök-iparos munka, nem sajnálták belőle az anyagot és a pénzt, bár a vakolatlan téglafalak nem minden esetben alkalmasak műtárgyak kiakasztására. A hely sikerüzemelése máris érzékelhető, ami szinte borítékolható volt, hiszen az eklektika iránt megmutatkozó nosztalgiahullámot is meglovagolja, a spektákulum társadalmában ez nem lehet másképp.” Az egész szöveget elolvasva mintha a világ iránt érzett rosszallását vitte volna át a fantaszta hajlamú átépítő-tulajdonosra. Mert az épület maga – el kell ismerni – általános tetszést aratott. Ám a Vargha Mihály jövendölte „sikerüzemelés” sajnos elmaradt. Az első és legnagyobb probléma alighanem a méret. Talán csak egy emeletet kellett volna véglegesen kialakítani... nem az egész épületet? Az ilyen intézmények rákfenéje mindig a bevételkényszer és az értékteremtés egyensúlya. A végsőkig eladósodott bérlőnek nem volt sok választása. Szinte azonnal jöttek a hibák. Itt volt például a „nagyüzemi művészkeltető” abszurd ötlete. Azt állította, hogy 52 fiatal művészt fog egyszerre képviselni, befuttatni... Aztán képes volt perre menni Sugár János képzőművésszel, aki a galériaprogramra reagálva egy apró művet szitázott az épületre: „Wash Your Dirty Money With Art”. Aztán jött a borzalmas nyúzott kí nai embereket bemutató két kiállítás. Az utolsó évek a lecsúszásról szóltak. A 2007-ben nyílt intézmény nem érte meg a 2024-et, amikor VM amúgy is nyugdíjba ment volna. Vajon mi lesz most az épülettel? Közpénz nélkül aligha található új, értelmes, fenntartható funkció. Talán az Építészeti Múzeum költözhetne ide? Vagy a Fotómúzeum? Vagy lehetne egy másik művészeti inkubátorház? A Jurányi központ pesti párja? ● 17
