Budapest, 2016. (39. évfolyam)

4. szám, április - Simplicissimus Budapestje

Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Kaland a Green taxival Nem sikerült jól az első elektromosta­xi-utazásom. Másfél órával hamarabb megrendeltem, hogy a reptérre me­gyek. 10-kor sehol sem volt a jármű, 3 perc múlva én telefonáltam. Megné­zik, visszaszólnak... . Kiderült, „leállt a kocsi”, „a sofőr nem tudott kommu­nikálni” (???). Küldtek egy hagyomá­nyos, cigifüstös kocsit, egy sértődött sofőrrel. Azt hiszem várok, amíg job­ban kiforr a technológia. Hogy miért nem az Ubert használom, amiről ódákat zengtem e hasábokon néhány hónapja? Hát mert kétszer le­mondtam, és letiltott a rendszer. Vagy csak az új kártyám miatt kellett volna újra regisztrálnom? Már nem tudom. Az új repülőtéri kisbuszról azt olvas­tam a Facebookon, hogy a díjszabását nem lehet érthetően kiolvasni a hon­lapról. Egyébként se szeretem, ha más utasokra kell várnom. Leginkább a tömegközlekedést szere­tem. A FUTÁR program a telefonomon pontosan megmutatja, hol jár a buszom vagy a villamosom. Mindig megné­zem – ez sokkal komfortosabbá teszi az utazást. Be lehet ugrani egy újságos­hoz, meg lehet inni egy kávét a sarkon, mégse kési le az ember a következőt. Talán mindenki tudja, de szögezzük le, a FUTÁR és a BKV menetrendi okoste­lefon alkalmazás között az a különb­ség, hogy az utóbbi azt mutatja, hogy mikor KELLENE hogy jöjjön a követ­kező, az előbbi viszont azt, hogy va­lójában mikor jön. De a BKV (pontos nevén BpMenetrend) alkalmazás is sokat fejlődött. Minden héten frissül, néha annál is gyakrabban. Azaz min­den huzamosabb elterelés benne van. Ha kis csomagom van, gond nélkül be­jövök a 200-as autóbusszal és a rozzant 3-as metróval. Ez jót tesz a pénztárcám­nak (plusz), viszont azonnal nagy dó­zist kapok a rozzant metrókocsik bol­dogtalan népéből (mínusz). Amsterdamban jártam, megosztott autót láttam Március közepén Amsterdamban jár­tam, barátaimnál szálltam meg. Gyer­mektelen, hatvanas éveik elején járó értelmiségi házaspár, akik megnézik, mire költenek. Nincs sok pénzük, de igyekeznek értelmesen élni. Skoda Fa­bia autójuk van, most más színű, mint legutóbb. Elmondták, hogy amikor le kellett cserélni a régit, egy ideig pró­bát tettek a közösségi autóbérléssel. Meg is mutatták a ház előtt parkoló kis, piros Volkswagen Polo autót, a feltűnő greenwheels felirattal. A csinos és ért ­hető honlap (www.greenwheels.com) mindent pofonegyszerűen megmagya­ráz. Az alapüzenet az, hogy aki 10.000 kilométernél kevesebbet autózik, an­nak kevesebb pénzbe kerül ezeket a bérautókat használni. Háromféle tag­ság van: havi 5, 15 vagy 25 euró: havi egy, max. 3 vagy korlátlan számú igény­be vételhez. Ehhez van még óránkénti és kilométerenkénti díj, de az utóbbi­ban a benzin is benne van. Van kis- és nagyautó, van éjszakai bérlet, ami sok­kal olcsóbb. És itt van még a fix, más által el nem foglalható parkolóhely. Vagyis nem csak a kiadás kevesebb, de nincs szer­viz, nincs benzinkút, nincs autólecse­rélés, átíratás, parkolóhely-keresés, stb. Persze ez bizonyos fokú tervezést igé­nyel, ha hirtelen akarunk kirándulni menni, nem biztos hogy lesz szabad kocsi. Ezért az élelmesebbek rengete­get foglalnak, és – mert nem büntetik – inkább lemondják. Bírja a rendszer. Miért vettetek akkor mégis új Skodát? – kérdeztem Carel barátomat. „Mert mégis jobban szeretem, ha enyém a kocsi... Egész életemben volt... És egyre kényelme­sebb leszek, néha már a villamosmegállóig is lusta vagyok elmenni. Rendszeresen szé­gyelltem magam, amikor villamos helyett autót béreltem, néha még olyankor is, ami­kor moziba mentünk. A protestáns nevel­tetésem ellentétbe került a kényelem-sze­retetemmel. Ezt muszáj volt feloldanom.” Vagyis ez a fajta autóbérlés olyanok­nak való, akik szeretnek tömegköz­lekedéssel járni, szeretnek gyalogol­ni, mert tudják, hogy ez is a testedzés egy formája, és hosszú távon ez meg­térül, mert egészségesebb öregembe­rek lesznek. Számos holland és német nagy- és kis­városban működik már a rendszer. De jó lenne, ha Magyarországra is el­jönne... Mit gondoljunk a József nádor téri mélygarázsról? Március elején több ezer ember osz­totta meg a letarolt József nádor tér fényképét a Facebookon. Simplicissi­mus azt szokta mondani, hogy ő egy „indirekt zöld”, vagyis nem zsigerből háborodik fel. Igyekszik mindig a dol­gok mögé nézni: ha van engedély, ha a fákat ugyanott (esetleg máshol) pó­tolják, akkor el tud fogadni változást, még ha az újraültetés csak évek múlva következik is be. A normális, európai hozzáállás az lehetett volna, hogy köz­hírré teszik: mélygarázs épül, ismerte­tik az érveket és a terveket, nem csak a lakókkal, hanem a szélesebb nagykö­zönséggel. Aztán körülkerítik az egé­szet (à la Kossuth tér), a ponyvákon be-18 A Grenwheeels honlapja mindig pontosan megmutatja, hogy a közelünkben hol van szabad autó.

Next

/
Thumbnails
Contents