Budapest, 2016. (39. évfolyam)
4. szám, április - Horváth Júlia Borbála: DÉLUTÁN - Híd – bridge
BUDAPEST 2016 április 15 Strike, strike... – próbálkoznak forrófejű ifjak; translate, translate... – nyugtatnak higgadtfejű aggak. Nagyjából e két szélsőséges korosztálynak jut ideje a hétköznap délutánokat nyelvtanulással tölteni. Szóval aggok lennénk... – a középső padsor szó vivője a szünetre időzíti bemutatkozását a szomszédos talponállóban. Tudom, ciki a cigi, le kellene szokni, de mellé csakis kóla, ígérem, sőt: I promise... – és összekacsint a fiatalsággal, akik a továbbiakban atyai meghívásra számítanak. De addig még sok a dolog, a jelenlévőknek meg kell hallgatniuk felvételről Susie problémáit (az ötös lecke hanganyaga), aki az álmok és a valóság határait feszegeti, majd oxfordi angolsággal buzdítja a népet: be yourself! Oké... – Irma néni és Pali bácsi pillanat alatt magukévá teszik a gondolatot, már épp a csizmát húznák lefelé, hogy amúgy westernesre véve a figurát, a pad tetején kényelembe helyezzék a csülküket, amikor kicsengetnek. Már nem jut idő annak taglalására, hogy milyen is az a you , aki legyen self , a diskurzus a folyosón folyta tódik; Yvett és Norbi végre összebújhatnak a nyelvvizsga-követelmények tartalmú körlevél fölött. A második óra is hamar elszáll, mint a... mint a... bird... the early bird catches the worm... – Lulu a fukszai hoz kap, Edu a bukszájához, tanár úr pedig továbbra is minden pillanatot megragad a csiszolatlan gyémántok fényesítésére. A szertelen hátsó sor viszont minduntalan az üvegajtón túlra tekintget, ahonnan speciális vezényszavak szűrődnek át: Open lead... play one... premium points... trick points... follow suit... east- west... yes/no trump... – megindul a találgatás: Tán egy párhuzamos csoport tartana órát? Esetleg politikai gyűlést? – de nemigen jut idő talál gatásra, mert Smithék éppen új házba költöznek, s további belelátást engedélyezve életükbe, a hitelfelvétel körülményeit kívánják megosztani a nagyérdemű tanulóközösséggel (hatos olvasmány). Ejnye, hát agent férkőzött közénk? – tekintget hátra támogatók után kutatva az örökké kételkedő középső sor, de a tanár úr fejlett diplomáciai érzékkel nem enged teret konspirációnak, és kikezdhetetlen magyarázattal lehűti a kedélyeket: ez egy tíz évvel ezelőtt íródott tankönyv, muszáj valamiből tanítani... – Egy emberként felsóhajt a banda, ennél rosszabb már csak a beszervezősdi lett volna, majd az egyéni élmények következnek; kulcsszavak: kisebb, olcsóbb, lejjebb, távolabb – már ami a saját lakhatási körülményeket illeti. A külső hangok azonban nem tágítanak, újból és újból beférkőznek a gondolatok közé, ezúttal közérthetőbb nyelven: indító kijátszás... színre színt... kontra... mecs cspont... passz... – a nyelvtanulók ismét fellélegeznek, és a megfejtés új irányt vesz. Ágika és Ferenc szemébe különös fény költözik: megismerkedésük egy kártyaklubban történt, annak idején játékpartnerei voltak egymásnak, ami rövidesen szerelembe fordult. Velük már alig lehet bírni, minduntalan ez irányba fonják a társalgás fonalát, amihez csatlakoznak a többiek: tanár úrnak van-e családja, és how many? – a választ kimunkált nyelvtanisággal őröli évek óta, a lényeg mindenki számára érthető: négy gyerek, három válás, két infarktus és egy blöff. Csendesednek a kedélyek, az első padsor megértőn bólogat, amikor pattogós koppantással nyílik az ajtó: az egyik kana dai bridzs-játékosunknak nyelvi segítségre lenne szüksége, mi csak angolul... mondjuk úgy, beszélgetünk... Szóval bridge... – a tanfolyamosok együttérzésükről biztosítják a jövevényt, végül egyhangú szavazással a tanár urat jelölik segítségnyújtónak, aki ruganyos léptekkel átsiklik a másik világba: no prob lem... A teremben zöld posztóval bevont, négyszögletes asztaloknál ülnek a játékosok, nyakkendős, kosztümös társaság, futólag felpillantanak a lapjaikból, majd ismerős-ismeretlen szavakkal bemondják a magukét: old trick (hatnál több ütés), amely nek elviseléséhez dummy whist , vagyis színlelt nyugalom szükséges. A tanár úr buzgón fordítaná ezt is, de megjelenik a kanadai, elegáns, galambszürke úr, mintha csak a hetes olvasmányból lépett volna elő: What’s the problem? – pár mondat után tisztázódik a helyzet (pénzváltási félreértés), végül kölcsönösen megegyeznek a veri nájsz kantriban, és mindenki mehet vissza az övéihez. Kifelé menet a tanár úr végigtekint a kedélyes társaságon, a bal négyes asztalnál Mr. Smithéket véli felfedezni, futólag odaint nekik, és ők széles mosollyal viszonozzák a gesztust. A nyelvcsoport tagjai közben szünetet rendeltek maguknak, és a folyosóról leskelődnek a kártyaterembe. Máris hasznosít hatnánk a nyelvtanulást... vajon mennyit lehet havonta összeszedni vele? – A tanár úr biztosítja a kérdezőket, hogy pénzt nem látott forogni a kártyabarlangban tett kirándulás alatt, sőt friss értesüléseit is megosztja velük: a játékosok sem tudják, nyertek-e... a játékmester összesíti az eredményeket, és este az Interneten lehet értesülni róla, ki milyen helyezést ért el aznap... a dicsőség a lényeg... – A hír hallatán szontyolodás lesz úrrá a tanulókon, egyesek hidat véltek épülni a boldogulatlanság és a boldogulás között. Végül rendeződnek a sorok, a röpdolgozat ilyenformán a következő órára csúszott át; Tomi helye azonban üres maradt. ●
