Budapest, 2016. (39. évfolyam)
4. szám, április - Stuber Andrea: Késve jött, de sokáig marad
BUDAPEST 2016 április 2 Isten után Shakespeare teremtette a legtöbbet – mondta Dumas. S hakespeare a teremtés fele – licitált rá Petőfi Sándor , amikor már eléggé járatosak voltunk mi magyarok is az avoni hattyú főbb műveinek világában. A délceg testőr és irodalmár, Bessenyei György volt az első magyar, aki papírra vetette a nevét: egy 1777-ben írt irodalmi levelében számolt be arról, hogy olvasott tőle franciául. Ha Bessenyei körültekintőbb (vagy jobban ráér), már láthatta volna színházban is a Hamletet, hiszen Bécsben 1773-ban eljátszották, és tudunk egy 1774. január 8-i pozsonyi előadásról is. Az akkori nézők nem ugyanazzal a drámával találkoztak, amelyet ismerünk, a német fordítók kicsit megszelídítették a művet. Beavatkozásuk nyomán a dán királyfi nem halt meg a végén, és kimaradt a sírásók jelenete is -– bizonyára túl durvának ítéltek. Arról nem is beszélve, milyen sokáig gátja volt Hamlet színrelépésének az, ami jó néhány más Shakespeare-tragédia bemutatását is akadályozta, hogy ugyanis a műben királyi személy esik gyilkosság áldozatául. Nincs az a királyság-császárság, ahol a hivatalosságok kedvelnék az ilyen témájú műveket. 1815: Pesti Színjátszó Társaság Visszatérve a kezdetekre: 1786-ban egy emberünk, Sándor István Londonban jár ván megnézte a Rómeó és Júliát, 1787-ben pedig Széchényi Ferenc váltott jegyet Shef fieldben az Othellóra: tíz schillinget fizetett két páholyülésért. (Nem tudjuk, kivel volt a színházban.) Ugyanez idő tájt Kazinczy Ferenc látta Bécsben a Hamletet, s elhatározta, hogy lefordítja. Legnagyobb nyelvújítónk munkája tehát a Hamlet első magyar változata. Igaz, mire elkészült vele, épp meghalt felvilágosult királyunk, II. József , s az utána következő időszak kíméletlen cenzúrarendelete mellett szóba sem jöhetett a mű bemutatása színházban. (Kazinczy Hamlet-fordítását további tíz követte, a legismertebb Arany Jánosé, a legmaibb pedig Nádasdy Ádám é.) Történetesen a magyar színikritika kezdete is Hamlet-előadáshoz köthető: Dessewffy József számolt be a Magyar Kurír 1815. no vember 21-i számában a Pesti Színjátszó Társaság előadásáról. Benke József adta a címszerepet, akiben a magyar színjátszás és egyben Laborfalvi Róza atyját tisztelhetjük. Dessewffy feljegyezte írásában, amit a nézők beszéltek: Benke úr 34 éves, ilyenképpen túl idős a dán királyfi szerepére. Ez a kritikai megjegyzés megelőlegezi későbbi korok színibírálóinak hasonló jellegű kifogását. Tomori Anasztáz nagy vállalkozása Jó darabig nem tudtunk dűlőre jutni, hogyan kell magyarul leírni a brit költőóriás nevét. Több változatban terjedt: Shakespearus, Sekszpir, Schakespearre, Sexpear, de legalább azt már 1812-ben tisztázta Kántor Gerzson színész, hogy Sekszpírnek ejtjük. A 18. század végén kezdődő Shakespeare-kultuszunkkal egyébként nem voltunk nagyon lemaradva a többi nemzethez képest, csak pár évtizeddel előztek meg bennünket a németek és a franciák, és maguk az angolok is a halála utáni bő egy évszázados csendet követően fedezték fel újra a drámaírót. Késve jött, de sokáig marad Stuber Andrea Négyszáz esztendeje, 1616 áprilisában (vagy májusában?) halt meg az életművét a 16. században kiteljesítő színpadi szerző, a világ mindmáig leghíresebb, legtöbbet játszott drámaírója, William Shakespeare. Szerzőnk írása annak a nagyjából kétszáz esztendőnek a vázlatos kultúrtörténetét tekinti át, amelynek során lépésről-lépésre kialakult a kultusza Magyarországon. Bántó, hogy ennek a két évszázadnak csak egyetlen friss fordulata volt: a mester első köztéri szobrát Nagy Károly nyugalmazott ügyész kezdeményezésére (BUDAPEST 2015/5.) a közelebbi múltban, 2003 áprilisában állították fel Budapesten. Egressy Gábor arcképe a Hazánk és a Külföld 1866-os évfolyamából forrás: FSZEK, Budapest Gyűjtemény
