Budapest, 2016. (39. évfolyam)

3. szám, március - Vasarely - Zappe László: És a hullaszag

31 BUDAPEST 2016 március A 2016 tavaszán megrendezésre kerülő Frankofón Fesztiválon a budapesti Vasarely Múzeum Victor Vasarely (1906–1997) művészetének egyik legjellemzőbb műfajára, a sokszorosított eljárásokkal készült szerigráfiák és multiplikák bemutatására fókuszál. Victor Vasarely a huszadik század meghatározó művészegyénisége volt, az op art, a kine­tikus és a nemzetközi geometrikus absztrakt művészet kulcsfigurája. Munkájának alapja el­sősorban a grafikai tervezés, a reklámgrafika, a plakatív művészet volt, attól kezdve, hogy Bortnyik Sándor bauhausi alkotói alapokra épített budapesti magániskolájában, a Műhely ­ben reklámgrafikai képzésben részesült. Vasarely munkáival igyekezett a művészetet meg­szabadítani „elitista” hagyományaitól. Jelmondata volt, hogy a művészet legyen elérhető mindenki számára. A „művészet demokratizálása”, a sokszorosított grafika és multiplika vált művészeti produkciójának paradigmájává. ● VASARELY Szerigráfiák, multiplikák Francia Intézet, 2016. március 18 – június 18. ÉS A HULLASZAG Zappe László Az Arzén és levendula egy dologban alighanem egyedül áll a világ szín­műirodalmában. A cselekmény egyet­len ép elméjű főszereplője színházi kritikus. Szakmájában ugyan elfogu­latlansággal nem vádolható, de a da­rab sztorijában kétség kívül övé kell legyen a néző rokonszenve, minthogy egyedül ő normális. Csakhogy ő erről nem tud. Színházi emberként strind­bergi módon gondolkodik, úgy hiszi, a családi terheltségtől ő sem szabadul­hat. Legalábbis erre a felismerésre jut, amikor kiderül, hogy nemcsak köztu­dottan elmebeteg bátyja viselkedik fur­csán, az Egyesült Államok elnökének képzeli magát, miközben a pincében a Panama-csatornát ássa, az emeletet rohamozva meg hangos trombitaszó­val riogatja a környéket, de bűbájos, aranyos, jótékonykodó nagynénjei is különös módon segítenek magányos, szomorú életű férfiakon. Szoba kiadá­sa ürügyén csábítják őket házukba, és bodzaborba kevert arzénnal szabadítják meg őket bánatos sorsuktól. A hullá­kat pedig a bátyja temeti el a Panama csatorna árkában, úgy tudva, hogy a munkaterületen pusztító sárgaláz ál­dozatai. Éppen tizenkettőnél tartanak, bár ezen vitatkoznak, minthogy az el­sővel, az ötletadóval föltehetőleg még természetes halál végzett. Már ebből is bőségesen támadhatna bonyodalom, a szerző, Joseph Kessel ­ring azonban nem éri be ennyivel. A színházi kritikus éppen akkor fedezi föl a hullákat, amikor másik testvé­re, világgá kóborolt bűnöző, hazatér, mégpedig bűntársával, egy plaszti­kai sebésszel és egy további hullával együtt. Ezzel akár készen is lehetne az a vígjátéki háló, amelybe a szerep­lők minél jobban nyüzsögnek, annál jobban belebonyolódnak. Az írónak azonban még ez sem elég, rájuk küld egy hibbant rendőrt, aki drámaírónak képzeli magát, és egy éjszakán át me­séli készülő művének szüzséjét, ame­lyet a kritikus segítségével szeretne formába önteni. Szörnyen vidám játék tehát, a komi­kus szituációknak, a nevetséges figu­ráknak különös aromát ad a halál fo­lyamatos jelenléte. Morbid vígjáték. És látszólag magától működik. Bizonyára Böhm György rendező is így gondolja. Elég a technikai lebonyolítás, a nem túl összetett jellemű figurákat bármely színész képes színpadra tenni, az már direkt bónusz, hogy a két néni szere­pére olyan minőségi színésznők állnak rendelkezésre, mint Fehér Anna és Molnár Zsuzsa, a bűnöző bátyot pedig Zöld Csaba nyilván remekül hozza. A testes, kicsit görbe hátú Fila Balázs nál elképzelni sem lehet alkalmasabbat a jámboran háborodott testvér megje­lenítéséhez, Chajnóczki Balázs meg nagy ügybuzgalommal hajszolja végig magát, illetve a szerencsétlen kritikust a szerepen és az egyre vadabb bonyo­dalmakon. Az ezekből kimaradó, de folyton beléjük botló menyasszonyát Létay Dóra masszív egészséggel, szi ­gorú józansággal ajándékozza meg. Újréti László nagymagánszám-soro ­zatot ad elő, mint drámaíró őrmester. Kár, hogy túlfontoskodja a fontosko­dót. Máskor sokkal jobb szokott lenni. A hátborzongatáshoz azonban nem elég folyton hullákat emlegetni. Ahhoz légkör is kellene. Mégpedig kettős lég­kör. A bájos idős hölgyek levendula- és uzsonnaillata meg a pince dohos hulla­szaga. Az előbbiről nagyjából gondos­kodik Fehér Anna és Molnár Zsuzsa. Dermesztően természetes eleganciá­val teszik és mondják a rémségeket. Nagyrészt azt is pótolják, ami Bátonyi György díszletében hiányzik – nem tud ­ható, hogy ízlés, hozzáértés vagy egy­szerűen pénz hiányában. Túri Erzsébet találóan kigondolt ruhái viszont sokat segítenek az alakok jellemzésében. A nénik eleganciája, a bolond testvér tró­pusi öltözéke, a bűnöző báty kinőtt, ócska öltönye hozzánő a figurához. A hullaszagot azonban elfújja a bo­hózati mechanizmus könyörtelenül működtetett gépezete. Valami hiány­zik ahhoz, hogy a kommersz mulatság túllépjen önmagán. Talán egy csöppnyi szakmai komolyság. ● Victor Vasarely: La-Mi, 1973 © Szépművészeti Múzeum – Vasarely Múzeum

Next

/
Thumbnails
Contents