Budapest, 2015. (38. évfolyam)

3. szám március - Szántó András: Kirakatforradalom a Körúton

Ezzel az írással és illusztrációival azt szeret­ném példázni, hogy a harmincas években milyen korszakalkotónak mondott újítások történtek, akár a Nagykörúton is. A kereske­delmi kiindulópontot bizonyítja az is, hogy néhány napilap pársoros „kishíre” mellett egy – ma már igen kevéssé ismert – szak­lapban jelent meg a tudósítás a jelenséget kiteljesítő első boltról. A Magyar Élelmiszer Újság 1936. április 1-i számában nem kisebb személyiség, mint Lovászy Károly írt cikket az újdonságról. Minőséget olcsón „Kirakat-forradalmat csinált egy cseme ­ge üzlet a Nagykörúton Az Andrássy út és Király utca közti nagy­körúti útszakaszon egy furcsa csemegeüzlet nyílt meg, amelynek egyebe sincs, csak te­tőtől-talpig kirakata. Tea, kávé, hazai és dé­ligyümölcs, befőtt, jam, konzerv, kakaó, bor, pezsgő, keksz, cukorka, finom kolbász, likőr, pálinka parádézik ebben az új kirakatban.Az új delikátesz-boltnak furcsa a neve. Úgy hív­ják, hogy M. O. Ami két szónak: „Minőséget Olcsón” rövidítése. Ahogy itt két szál gyulai kolbász egymásra van téve, ahogy itt a mosolygó császárkörte toronyba van rakva, ahogy itt három dunsz­tos üveg glédában áll, ahogy itt a narancs és a citrom virul, az direkt csoda. Szem, szájnak ingere egy ilyen modern ki­rakat. Az első napokban az volt az impresszi­óm, hogy ilyesmi nem is való ide, a forgalmas Nagykörútra. Ez jobban pászolna a Belváros­ba, a csemegekereskedések, antik-ékszerüzle­tek közé ékelve. Ez a gyönyörű kontraszt csak két napig pom­pázott a nagykörúton – egyedül. Harmadik na­pon már a szomszédban egy kis felvágottakat és sajtféléket árusító bolt hasonlóképpen kicsípte magát. A portálja át volt mázolva, a pultok a kirakatban arany és ezüst drapériával áthúz­va, a pislogó villanykörték izzó ívlámpákra, kirakati felső reflektorokra átcserélve s a saj­tok, kolbászok, oroszhalak és füstöltheringek olyan művészien elrendezve, hogy láttukra kicsordult a szemlélő nyála a gyönyörűségtől. De ez mind semmi. A kis pékfiók, amelynek kirakatában pár nap előtt még csak árva pász­kalevél szomorkodott, most hirtelen szintén megifjodott. Ropogós mákoszsemlyék, neve­tő kiflik, egészségtől duzzadó cipók repültek ki a kirakatba ügyes, szemcsiklandozó elren­dezésben, s ma a kis pékbolt olyan, mint egy ékszerskatulya. S a kirakatlázadás, az „auzlágforradalom” szélvészként száguld végig az egész vonalon. Az ízlés, a tetszetősre való törekvés számuma szánt végig az egész üzleti fronton. Mert van egy csemegeüzlet, amely szinte túlságba vitte az üzleti külső pompát. Ártani semmi esetre sem árt az ilyesmi Pest­nek. Csak használ. Csupán az a kár, hogy kereskedőink sose maguktól eszmélnek rá az ilyesmire, hanem csak akkor, ha erre külső kényszer, a fényes konkurenciától való féle­lem kényszeríti őket. Az M. O. így csinált kirakatforradalmat az élelmiszerkereskedők frontján. Lovászy Károly” Magáról a lapról nem sikerült többet meg­tudnom, a szerző viszont ismert és igencsak vegyes profillal működő újságíró volt. A szá­zadelőn panamákat, botrányokat leplezett le, Vágóhíd című élclapja az irodalmi és művé­szeti élet fonák jelenségeit tűzte tollhegyre. 1912-ben Ugat címmel a Nyugat külsejét is utánzó paródiafüzetet írt. Dalait megzené­sítették a kabarék számára, jeleneteit is be­mutatták. A háború előtti irodalmi kabarét 1922-ben próbálta feltámasztani, de Simpli­cissimus nevű intézménye csak másfél évig működött. (Legmaradandóbb írása számom­ra egy vers, amelyet édesanyámtól sokszor hallottam, mert kedvence volt: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!”.) Szóval a járvány kitört, nagyon sokan kö­vették Horváth Lajos stílusát, a konkurenci­ától való félelem megindította a felfrissülést. A csemegekereskedőt Wertheimer Imré nek hívták, és hogy valóban mennyit használt Pestnek a vállalkozása, arra bizonyíték Tar ­dy Nándor hozzá küldött levele. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal (OMIH) igazgatója 1936. április 29-én írta a következőket: „A t. Cím tulajdonát képező VI. Teréz körút 7. szám alatt lévő »Minőséget olcsón« csemege és gyümölcsáru üzlet úgy modern berendezé­se és külső kiállítása, mint árukínálata által követendő példát mutat a körúti hasonló üz­letkörű kiskereskedelemnek a nagykörút vá­rosképének tetszetősebbé tétele érdekében és 25 BUDAPEST 2015 március forrás: Tér és forma Az M. O. közelében átalakult kirakat Putsay és Glück péküzlete

Next

/
Thumbnails
Contents