Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: A vak piktor s az örök honleány
Szűcs Lajosné 1863-ban hívja meg házába ingyen bérlőként a megvakult festőt, Mezei Józsefet (nem kizárt, hogy a mecénás hajlamú nagyasszonynál lakott már 1852-ben is). Többet is tesz Asszonynéni: különböző gyógyhelyekre fizeti be, orvosi konzíliumokra rendeli, hátha... Füreden, Jókaival Ilynemű akciókat mások érdekében is finanszíroz. A Vasárnapi Ujság írja meg például, hogy „anyagi segélyezésben részesí té” Szentpéterit, a jeles színészt, befizeti a budai vízgyógyintézetbe. Máskor jelentős összeggel járul hozzá nemzeti célok megvalósulásához.. Kétszáz forintot ad az Akadémia palotájának fölépítésére, hozzájárul az Akadémia „női díjához” (alapítvány, amelynek nők összeadta tőkéje terhére pályázatokat írtak ki), ad tíz forintot a szedőgép-találmányán (sikertelenül) dolgozó Kligel József nek „hangjegyző gépére” – sűrű adományainak negyedszázadon át se szeri, se száma. Ráckeresztúrt eladja, 1867-re épül fel a villája Balatonfüreden. Mint egyik-másik költeménye tanúsítja, a vak festő is töltött itt nyaranta hosszú heteket. (Mezei vakon diktálta verseit szegény Paulinának, Szűcsné két kiadását is kinyomatta, s sokszáz példányban vették meg más pártfogoltjai.) Nyoma van annak is, hogy Szűcsné akkortól fogva erősen kapacitálta unokaöccsét, Jókai Mórt, építtessen ő is itt, a tónál nyaralót (1871-re kész is lett). És Szűcs Zsófia, ahogy Pesten, úgy a Balatonnál is éjjel-nappal intenzíven működtette szalonját, városi és füredi (nyaraló)közönsége művész és gondolkodó elitjét kényeztetve – egymás társaságával. Cséry Lajos jóval Asszonyéni halála után, 1893-ban adta el a villát Blaha Lujzá nak. A szép klasszicista épület homlokzatán ezért hirdeti napjainkban is a felirat: „E ház volt a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke.” Fölötte az ennek negyedszázadát kijelölő évszámok állnak: „1893–1916.” Nincs tábla a kapu alatt „Hiába kereste fel a torjai kénes barlangot és 1864 őszén Budán a dr. Siklósy vízgyógyintézetét – írja Szinnyei József Mezeiről szóló szócikkében. Tíz évig özvegy Szűcs Lajos né házában Pesten talál menedéket nejével együtt, folyton a legjelesebb pesti és bécsi orvosokkal gyógyíttatván magát. Említett nagylelkű jóltevőjének halála után az önfenntartás nehéz gondjaival kellett pár évig küzdenie, neje Guzmán Paulina ez alatt megtanulta a postakezelést és 1877-ben Promontoron lett postamester, hova ő is költözött és itt halt meg 1882. szept 8.” Hét évvel tehát jótevője s pártfogója, baracskai Szűcs Zsófia halála után. Akit a Vasárnapi Ujság így búcsúztat 1875/4. számában: „Özvegy baracskai Szűcs Lajosné, született Szűcs Zsófia asszony jan. 20-án hunyt el Budapesten, 85 éves korában. Buzgó támogatója volt a közintézeteknek s a művészet és irodalom érdekeinek a alig van jótékony czél, melyre tetemesebb összegeket nem adományozott volna. Szegények és szerencsétlenek mindig áldozatkész gyámolítójukat vesztették el benne.” Szűcs Lajosnénak nem volt gyermeke. Klára és Ágnes nevű nővéreinek leszárma zottai örökölték a szép vagyont. Nemzedékeiknek ma élő tagjai, Cséry ék, Meloccó ék, Kandóék semmit nem tudnak Asszonyné niről, aki velük – mint felmenőjük – oly sok gazdagító jót cselekedett. Baracskán se a közemlékezet, se a közösség múltjának emlékeiért is felelős hivatalosság sem tud a világon semmit a hajdan a települést életével beszövő Szűcs családról. A református temetőben sorakozó tucatnyi sírkövükön kívül nincs itt más nyoma több mint százéves jelenlétüknek. Nem maradt fenn Szűcs Zsófiáról egyetlen fotó, portré sem. Írás, levél, dokumentum. Nincs emléktábla a Múzeum körúti házon. Ha volna még „női díj” az Akadémián, talán a jeles testület elkészíttethetne egyet. Hosszú névsorral a kapualj falán. De nincs már ilyen díj. Így hát marad ez a néhány sor emlékjelnek. Mert mindig van remény, hogy kiderüljön: érdemesen éltünk egyszer a világon. ● 5 BUDAPEST 2015 március forrás: Bartos Mihály gyűjteménye Bartos budafoki feladóvevény