Budapest, 2015. (38. évfolyam)
2. szám február - LIGET PÁLYÁZAT - Minimalista kapuház, fekete-fehér kockák, felhő a fák között
– Az épület áttörtsége két ok miatt is pozitívum. Nagy programja volt a Néprajzi múzeumnak, féltünk, hogy egy nagy ház teljesen kitakarja majd a parkot. Fontos volt, hogy a városból érkező számára már a sarkon engedjük látni a zöld felületet. A Dózsa György útra kifutó Marek József utca szellősségét sem akartuk ledugózni, mert az utca befülled. Ezt a leckét a szakma megtanulta a Millenniumi negyedben lévő nagy házaknál, amelyek keresztbe állnak a Dunához kifutó ferencvárosi kis utcákra, így elzárják azokat nemcsak a látványtól, de az átszellőzéstől is. A Ligetben erre figyeltünk. A terv kapuzat jellege kettős: a keresztutcából beláthatóvá teszi a parkot és a ferdesége miatt a sarokról érkezőket vezeti be a parkba. Ez nagyon szép eleme. De jó-e múzeumnak? Nem okoz-e üzemeltetési gondokat? Nekem is ez volt az első kérdésem a szakértőként ott lévő múzeumigazgatóhoz, aki nagyon határozottan kiállt a terv mellett. Mivel a működtetés szempontja a legfontosabb, esztétikai érveinket építészként hátrébb soroltuk. – Az épület „visszafogott minimalizmusa” különösen a tartalommal összevetve szembetűnő. A néprajzzal kapcsolatban a lokális kultúra, a helyi jelleg érzékeltetését többen remélték, míg mások éppen a direkt utalásban láttak volna veszélyt. Volt-e a zsűriben szándék arra, hogy keresse a tartalom kivetülésének eszközeit? – Voltak olyan tervek, amelyek közvetlenebb kötődést kerestek a néprajzzal. Én ezt ingoványos útnak látom. A posztmodern korban voltam lelkes építészhallgató, és most direkt sarkosan fogalmazok, a „virsli formájú virsliárus” építészeti elképzelés hamar devalválódott a szemünkben. Óvatos vagyok ezért akkor, amikor a funkció nagyon erősen kivetül a házra. Számomra a pozitív minta Jean Nouvelnek a világ népeinek kultúráját bemutató, párizsi Musée du Quai Branly épülete, ami egy hosszú téglatest, áttörve más tömbökkel. Kívülről nem árulkodik semmi a tartalomról, csupán talán az izgalmas, abszolút nem városi kert sejtet valami mást. Ahogyan belépünk, és átlátunk a múzeum egészén, abban a pillanatban tudjuk, hogy hol vagyunk. Építészként tehát nem igénylem, hogy már kívül olvassam a belső tartalmat. – A Magyar Zene Háza, mint felvetés a leglíraibb. A legtöbb pályamű is erre érkezett, a nyertes művek közül is ez a legemlékezetesebb, tervezője egyben a leghíresebb. Gomba, diszkosz, lepény, palacsinta, felhő – számos névvel illetik. Milyen volt az előzetes elvárás ezen a helyen? – Ez a helyszín azért okoz feszültséget, mert a park közepén, zöldben áll, az épület miatt magas fákat kell majd kivágni – ez érzékeny pont. Míg a Dózsa György úton el lehet fogadni masszív, ház-szerű épületeket, addig itt a parkban csak könnyed, pavilon-szerű jöhetett szóba. Amikor az első körben átnéztük a közel ötszáz pályázatot, ez a terv azonnal föltűnt. A pilléreken nyugvó, az egész földszinti részen átlátható terv itt nagyon jó megoldás. Az átlyuggatott diszkosz lefedés nagyon szép, egyben funkcionális is, terek vannak benne. Egy ilyen szokatlan megoldásnál felmerülhet, amit korábban a hullámtetővel összefogott művel kapcsolatban mondtam: technológiailag vajon megoldható? Műszaki részleteiben a tervet nagyon magas színvonalúnak ítéltük. Nagyon örültünk, mondhatni megnyugtató volt, amikor kiderült, hogy egy kiváló, világhírű építésziroda, a Sou Fujimoto Architects tervezte. – Hogyan fejezi ki a mai kort ez a pályázat? – A mai kornak nincsen markáns stiláris karaktere, mint volt a különböző nagy stíluskorszakoknak. Individuális építészek elképzeléseit tudjuk csak összehasonlítani. A korunkra jellemző atomizáltság jelenik meg az építészetben is, ebben a pályázatban is. Visszagondolva az Erzsébet térre kiírt Nemzeti Színház pályázatára (1997), ott még nagyobb volt a sokféleség. Ma különböző szempontok szintézisét érzékelhetjük. A fenntarthatóság, a környezettel való dialógus és a használhatóság előtérbe kerültek. Ennek is vannak ritka, szép együtállásai. Hogy a Zene pavilonra visszautaljak, volt egy másik kiváló, a verbalizálhatóság szintjén Fujimotóékéhoz hasonló terv. Egy másik könnyed pavilon, az is vékony oszlopokon állt, üvegezett volt. Nagyfokú racionalitás jellemezte. A nyertes pályázat viszont le is nyűgözött. Nagyon erős formai gesztus volt. Poétikus. Azon a különleges helyen az a különleges szépség megszólított. Nem voltam, nem leszek ezzel egyedül. ● 27 BUDAPEST 2015 február Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara A Magyar Zene Háza kétféle fontos szakmai nézetben (felülnézet és hosszmetszet)
