Budapest, 2015. (38. évfolyam)
12. szám december - Gács János: Fénylő találmányok
BUDAPEST 2015 december 25 mányának megalkotásához. Az egykorú szakirodalom, a szabadalmi leírások „izzófényként” emlegetik ezt a megoldást, a köznyelvben azonban „Auer-harisnya”, illetve „harisnyás gáz” néven vált ismertté. Ez azért van így, mert az égőket borító fém-oxid „kupakokat” úgy állították elő, hogy kötőgéppel kicsiny, harisnyafejre emlékeztető textilhálókat készítettek, azokat tórium- és cériumsók oldatának megfelelő arányú keverékével itatták át, majd kiégették. Ennek során a textilszálak elégtek, a sók pedig a megfelelő oxidokká alakultak át. Az egy vagy több Auer-égővel felszerelt gázlámpák az utcákat az intézményeket és a lakásokat egyaránt meghódították. Utóbbiakban gyakran a szép régi porcelán vagy majolika testű petróleumlámpákat alakították át gázüzeműre. Pásztor Mihály A közvilágítás alakulása Budapesten című kitűnő összefoglaló munkájából tudhatjuk, hogy az utcai gázlámpák száma 1910-től 1916-ig szinte egyenletesen emelkedett 21953-ról 29667-re, miközben igen sok lakásban már az időszak kezdetén is villannyal világítottak. A háborús évek alatti majd a háború befejezését követő drámai csökkenés (1920-ban csupán 2872 gázlámpáról szól a statisztika) után ismét növekedett a számuk, 1928-ban már 8664 darabot tartottak nyilván, de ugyanekkor a Gázművek már 9848 utcai elektromos lámpát is üzemeltetett. Érdekes adat, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának nyilvántartásában 1896 és 1942 (!) között több mint száz, a gázvilágításhoz kapcsolódó megadott szabadalmat találhatunk. A bejelentések jó része természetesen külföldiektől származott, akik fontosnak tartották, hogy adott esetben hazánkban is érvényesíteni tudják érdekeiket. Azonban a magyar mérnökök és feltalálók sem pihentek, tizenegynek magyar cég vagy személy a tulajdonosa. A gázvilágítás széles körű elterjedése számos műszaki problémát vetett fel. Mindegyikre találhatunk megoldási javaslatokat a szabadalmi leírásokban, amelyeknek néhány szép, szinte magától értődő ábrájával cikkünket illusztráltuk. Jelentős probléma volt a gázlámpáknak egy központból történő meggyújtása, illetve eloltása. Ennek megoldására is számos eszközt dolgoztak ki. Legtöbbjük azon alapult, hogy az égőfejeken kiáramló gáz nyomását szabályozták. Ha nőtt a nyomás, a gázáram elérte az állandóan égő őrlángot, s a gázlámpa felgyulladt. Más leírásokban elektromosan felhevített izzószál vagy villamos szikra gyújtotta meg a gázáramot, vagy a gázcsapot fordították el elektromechanikusan. Valószínű, hogy bonyolultságuk miatt e szerkezetek legtöbbje csak papíron létezett, a gyakorlatban nem alkalmazták. Az is érdekes, hogy bár számos találmánynál mindegyik lámpatesthez el kellett vezetni az elektromosságot, mégsem merült fel, hogy villamos üzemre állítsák át, nyilván azért, mert a fényük ekkor még jobb és kedveltebb volt a villanyénál. Számos szabadalom ír le különböző szerkezeteket, amelyekkel anélkül lehetett meggyújtani a lámpát, hogy a cég emberének létrát kellett volna magával vinnie: ezek között akad hosszú nyélre szerelt tűzköves öngyújtó, benzingőzzel üzemelő fáklyaszerűség, elektromos izzószállal, illetve a gázáramtól felizzó platinaszivaccsal működő szerkezet egyaránt. Nagy gondot okozott az üzemeltetőknek, hogy a karbantartáshoz, tisztításhoz a magas kandeláberek esetében hatalmas létrákat kellett a helyszínre vinni, ezért azzal kísérleteztek, hogy a lámpatestek legyenek leereszthetők egészen a földig, anélkül, hogy a gázbevezetés biztonsága csökkenne. Számos érdekes és látványos megoldás született ennek a problémának a megoldására, azonban ezekből ma már egyet sem láthatunk, mivel magas oszlopokon már nem égnek gázlámpák fővárosunkban. Az 1970-es években még jártak a városban a lámpagyújtogatók, magam is lefotóztam egyet az Állatkert kerítésén keresztül (sajnos ebben a lapban nem közölhető minőségben), amint kis létráját az oszlopnak támasztva elfordította a csapot. Ebből következik, hogy az előbb ismertetett találmányok közül vélhetőn egyiket sem alkalmazták nálunk. Negyedszázada vált világossá, hogy olcsóbb egész nap működtetni a berendezéseket, mintsem megfizetni valakit este és reggel. Így azóta éjjel-nappal égnek ezek a barátságos fények Budapesten. Térjünk vissza egy búcsúpillanatra Auer báróhoz! Feltétlenül meg kell említeni, hogy nemcsak a gáz, hanem a villanyvilágítás terén is igen fontos találmányai voltak. 1898-ban ő hozta létre az első használható fémszálas izzólámpát, s gyártására megalapította a máig működő OSRAM cég elődjét. Érdemeit hazája azzal is elismerte, hogy egy 25 schillinges ezüstérmén és a 20 schillinges papírpénzen egyaránt az ő arcképét tüntette fel. A villamos világítással kapcsolatos, nem kevésbé érdekes, magyar büszkeségre is okot adó találmányokról egy következő írásunkban fogunk számot adni. ● A cikk megjelenését támogatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
