Budapest, 2015. (38. évfolyam)
12. szám december - Horváth Júlia Borbála: ÉJJEL, NAPPAL - Szerencsecsináló
BUDAPEST 2015 december 21 ötös ugyanis. Teljesen mindegy melyik, csak kihúzzák... – röpke realizmus az ál mok mezején, majd folytatódik a mese: egyszer már majdnem... – De a mondat végét se hanyagoljuk el: nem egy szelvé nyen... nem a megfelelő időben... és nem nekem... – Efféle töredékek mesélődnek a város hasonló barlangjaiban; játék a szavakkal, örök menedék. A westernhős, hogy a személyzetnek is juttasson valamit, élénken érdeklődik a lehetőségek felől: ötvenmillióig helyben fizetünk, afölött hívja a kifüggesztett telefonszámot, a többi a maga dolga... – a pénz tárosnő gyanakodva nézi, de miután kap egy ügyes dicséretet kiemelkedően gyors pénzszámolási képességéről, olvadó mosollyal ereszkedik a közönség közé: hogy mekkora volt a legnagyobb nyeremény ebben az egységben? Hát... – töredék pil lanat alatt rendezi, mit szabad mondania és mit nem: egy távoli ismerősék, négyen, havi szelvénnyel nyertek... kétszázhetvennégymilliót... – súgja, mire a játékosok rez zennek össze, bunda... tódítanák, ha nem éppen ők is ilyesmire áhítoznának. Végül a díszőr (ezúttal Kossuth-téri egyenruha nélkül) megkockáztatja: és... és... mi lett velük? – Értsd: lecsúsztak, elherdálták, élősdi rokonokat és haláli ellenségeket szereztek maguknak, végül elátkozták a napot, amikor betértek a szerencsebarlangba? Persze, vannak olyanok is... – mesé li a férj (akit a Margit-híd budai hídfőjé ről ismerünk, és már nem keresi Marikát) – egyik rokonunk az ötös lottó ötös után nyert egy hatos hatost is... mára egyikből sem maradt semmi... Magába száll a hallgatóság, a csöndből újabb versenytárs lép előtérbe, aki szintén nyerés ügyében érkezett, a hatodik kerületből. Nézzék, én egyszerű közmunkás va gyok, ennél lejjebb... nyereménnyel, vagy anélkül... teljesen mindegy... – ilyenfor mán nem mindenki vall színt, de egybehangzó álláspont, hogy: patak viszi el a mi pénzünket... – bárcsak vinné, és a játéko sok munkához látnak. A tanárnő, miután alaposan bevásárolt mézescsókból, iskolai gyakorlottságát kamatoztatva ikszelget, amikor kész, tizenkilencre lapot húz, vesz még két sorsjegyet, dzsókert, kaparóst, s szinte egy totószelvényt. Végül újraértelmezve feminin mivoltát, úrinőként fizet egy kör Tipmixet az odakint lebzselő hajléktalannak. Az Isten áldja meg érte... előlegként megkaphatnám az aprót? – a nagyvonalúság nem általános jellemvonás a teremben, a többiek a fal felé fordulnak, és a kirakatüvegen át bámulják, ahogyan a nyár óta töretlenül szerelmes pár átturbékolja magát a csúcsforgalmon. Van, amit nem lehet pénzen megvenni... – vigasztalja önmagát és a megjelenteket egy öltönyös úr. Kilétét nem fedi fel azonnal, de filozófiai mélységbe taszítja élet és halál kérdését (gombaszakértő a csarnok oldalában). Mire megerednek a nyelvek: hallottam... hogy az eddigi legnagyobb összeg nyertese, aki rögtön ötmilliárdos lett, villákat vett Budán... Ferrarit... helikoptert... jachtot ... végül pár év múlva egy német klinikán meghalt rákban... – a szerencsecsinálók önmagukra találnak: olvastam... hogy egy tizenhat éves fiú két milliót nyert, csakhogy fontban. Ő is luxusozásra költötte a pénzt, kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, és huszonéves korára egy fillérje sem maradt; ma takarít, és a szüleinél lakik... – Edző és tanítványa egymásra kacsint: dehogy lennék öngyil kos, akkor élnék csak igazán... – Az óva tosabbja viszont megfontolja a hallottakat és levonja a tanulságot: villát, helikoptert, jachtot venni nem szabad! Hallgatni viszont arany... a nyereményről... A pénztárosnő és a bliccelő közben szépen összebarátkozik, és a kölcsönös szimpátia jegyében együtt töltenek ki egy gépi skandinávot (hét szám játszik egyszerre): ha nyerek, megveszem magának ezt a lottózót, Edina... – majd a további ismerke dés jegyében felkészítik egymást arra, ha esetleg mégsem a megfelelő számokat húznák: a szakemberek szerint... a sok pénz irtózatos teher... trauma... kockázatvállalás... depresszió... üresség... stressz... – Brrr... Imre bácsi és Irénke néni szintén nem dől be az ijesztgetésnek. Ők józan őstermelői ésszel eddig is pontosan tudták, hogyan osszák be a pénzt, s hogy három-négy nullával több vagy kevesebb, az mindössze számszaki problémát okozhat. Végül elcsendesedik a tér, a zselés tollak percegését se hallani, az árufeltöltő kézfejével gondosan eltakarja dolgozatát: a végén még osztozni kell a nyereményen... Edina elégedetten néz végig a jól formált társaságon, látott ő már ilyet is, olyat is hallott, tervezgetést, bosszankodást, felhőtlen elégedettséget ritkán. Étel, ital, álom, szük séges e három... – és továbbra is bátorít ja a vendégkört, hogy miután megtették, amit megtehettek, látogassanak át a szomszédos zónaétterembe: korábban Szicíliai volt a neve, de a tulajdonos alkalmazkodva a körülményekhez, pár éve a saját kezével átjavította Szocíliára... állandó játékosaink ők is... – A szerencse mostohagyerme kei ezúttal sem fogadják meg a tanácsot, inkább kivárják, amíg igazán rájuk süt a nap, amikor majd három utcával följebb beülhetnek az első osztályra, narancsos fácánt és tengeri hallét rendelnek majd, és életük hátralévő részében kizárólag vintage pezsgőt isznak. Addig viszont óvatosan araszolgatnak a realitás mezején: ha ezen a héten sem jön be a hetes... a hatos... az ötös... a négyes... irány a lóverseny: viszontlátásra a boldog újévi ügetőn! ●
