Budapest, 2015. (38. évfolyam)
12. szám december - Elek Lenke: Igazából karácsony?
BUDAPEST 2015 december 4 kerületi csicsás, többszintes palota. Egyes villák lassan olyan fénylő-pulzáló giccshalmazzá válnak, mint az amerikai családi filmeken látottak. A jólét – amely persze mindig viszonylagos – idején talán fölösnek tűnik nosztalgiázni a boldogság, az öröm és a tárgyak birtoklása kapcsolatán, de e téma írása közben került a kezembe egy kölcsönkötet, amelyben az alábbi idézetet olvastam, még a II. világháború előtti évekről. (A békeidők lehet, hogy békések voltak, de korántsem egyformán boldogak és bőségesek mindenki számára): „Honnét, honnét nem, az uram összeszedett vagy hat-nyolc fenyőgallyat, egy fára rádrótozta a fenyőgallyakat, még a végin én is azt hittem, hogy igazi karácsonyfa. Annak előtte való napokban olyan magamfőzte szaloncukrot csináltam, selyempapírt vettem, megvagdostam a szélit, belecsomagoltam a cukrot, s úgy tettem a fára. Megaranyoztam a diót, legyen aranydió is, hozott az uram mogyorót, piros almát, azokat is fölaggattuk a fára, ilyen volt az akkori karácsonyfa. Egyszerű viaszgyertyát aggattunk reája, csillagszóró eszünkbe se jutott.” Aztán jöttek a háborús karácsonyok, amelyekről külön regényt lehetne írni. Több fővárosi család fájára kerültek fel olyan sztaniolcsíkok, melyeket az angolszász bombázók dobtak le korábban. A jó minőségű ejtőernyő-selyemből ünnepi blúzokat varrtak ügyes kezű asszonyok a pincék mélyén. Az éjféli misét az egyház rendeletére már délután megtartották, s a karácsonyi látogatások helyett az ünneplők telefonon hívták fel rokonaikat, barátaikat. Egyes családokban a seprűnyélbe fúrt lyukakba illesztettek erdőben szedett fenyőágakat az apák, és beleállították egy súllyal rögzített vödörbe, pattogatott kukoricából, csipkebogyókból fűzött láncokkal díszítették. Másutt a fikuszt díszítették fel. Akkor ez is megtette. A háborús években természetesen a fényfüzéreket el kellett felejteni, hiszen elsötétítés járta, a szobákban sem volt szabad gyertyát gyújtani, meg spórolni is kellett vele, gyakran elment az áram. Fenyőünneptől a fénypremierig A parlamenti, illetve a parlament előtti fenyő felállításának és feldíszítésének ötlete – talán ezt kevesen tudják – az ötvenes évek elején született meg, amikor Rákosi orosz mintára fenyőünneppé kiáltotta ki a karácsonyt. Hogy megfossza vallásos jellegétől, bevitte az országházba, megteremtve a sajátos úttörőkarácsony fogalmát. A parlamenti ünnepség hagyománya máig megmaradt. Az ötvenes évek első felében a Corvin áruház hópehelyszerű fényekkel hívogatta a vásárlót, ahogy azt régi fotókon látni. 1956 karácsonya néma volt és rideg. A szaloncukrok megint otthon készültek, mint a háború idején. Volt ahol csomagolás nélkül mérték ki, kilóra. Ma már szinte mindegyik kerület és hazai város büszkélkedhet a főterén óriási fenyővel és karácsonyi, sok helyütt jótékonysági vásárokkal, kulturális és néprajzi programokkal. A forralt bor méregdrága, a lángos ezer forint – de a külföldi turistát ez nem zavarja, neki olcsó. Az árusok mentsége, hogy a területbérleti díj se kevés. Az adventi készülődés a szállodákban is verseny: szinte mindegyik halljában megcsodálhatunk egy (mű)fenyőt, valamint a különtermekben művészeti szintű dekorációkat. Az egyik Blaha Lujza téri szálloda szeptemberben hívogatott karácsonyi partira, feldíszített asztalokkal, csillagszóróval. A vállalati rendezvényszervezők ugyanis már ekkor eldöntik, hol fognak az alkalmazottak ünnepelni, és lefoglalják a termet. Az adventi koszorúval kezdődik Az ötcsillagos hotelek ma már külön partit rendeznek az ünnepi fények bekapcsolása alkalmából. A Four Seasons kezdte ezt a hagyományt, de ma már több helyütt bevezették, legutóbb a Sofitel meghívottai koccintottak az ünnepi dekoráció premierjén, a fények felkapcsolásán. Ezek a karácsonyi fényárba öltöztetett magas épületek természetesen nem csupán az ott lakó vendégeket gyönyörködtetik, hanem meghatározzák a budapesti belváros képét is. A rendszerváltás óta – a fogyasztói társadalom eluralkodásával, a nyugati példák olykor fölös majmolásával (lásd Halloween és Valentin-nap) a multinacionális vállalatok beözönlésével – elkerülhetetlenné vált (legalábbis úgy tűnik) a 40 fokos karácsonyi láz. Nincs olyan iroda, múzeum, kórház, börtön, temető, iskola, ahol ne éreznénk ennek a (túl)hangsúlyozását. Az adventi koszorúval kezdődik, amelynek házi barkácsolását és a gyertyák időbeni meggyújtását a tömegkommunikációs eszközök szinte kikényszerítik, majd következik az ajándék- és mécses-vásárlási őrület, no meg a magas szintű csomagolási műhelymunka és a fadíszítés. Hajcihő, szeretet és ajándék Lehetne persze most azon nosztalgiázni, hogy 35–40 éve sem volt kisebb a szeretet, csak kisebb a hajcihő, és kevesebb az ajándék, csak éppen ennek nincs értelme. Ma már nem azt kérdezik a gyerektől sok családban, hogy mit kérsz karácsonyra, hanem hogy miket – egy egész listából választ a gyerkőc, mint ahogy a menyasz szony pipálja ki a nászajándékokat. Egy piros almába szúrt kis fehér gyertya, pár szem dió, néhány fenyőág is ugyanolyan szép és kifejező lehet, mint a legdrágább csillogó-villogó gömb és égőcsoda. Ezt megmagyarázni és elhitetni azonban „visz szafelé” szinte lehetetlen. Így vagyunk a fényekkel is. Egy idő után már nem lehet kevesebbet felkapcsolni, sötétnek tűnne a város a tavalyihoz képest... ●
