Budapest, 2015. (38. évfolyam)

11. szám november - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - A rendíthetetlen mérnökkatona

BUDAPEST 2015 november 24 Karrier – a következő háborúig – Igazi alkotói és gyárvezetési karrierje a húszas évek elején kezdődött. Legtöbb szabadalma, mérnöki és kereskedelmi teljesítményének java a két háború kö­zötti időszakhoz kapcsolódik. És abban a szabadulásától a második világháború kitöréséig terjedő bő tizenöt esztendőben beutazta a fél világot. Üzletkötésekkel térve haza a legtöbb útjáról. Pontos be­számolókban számolt el – de csak szi­gorúan magának – kivételes sikereiről: „Első nagy export munkánk 70 villamos kocsival Hollandiába ment (első vasvá­zas kocsi Európában), aminek én sok szép utazást köszönhettem 1922–24-ben. (...) Jártam többször Hágában, Amsterdamban, Harlemben és kapcsolatosan Kölnben és Nürnbergben. A szállított kocsikkal olyan nagy megbecsülést szereztünk a magyar névnek és iparnak, hogy évek múlva, töb­bek között még a háború után is minden lehető alkalommal barátságos üdvözleteket hoztak nekem a kint jártak. Amsterdam kü­lönösen érdekes volt nekem koncentrikus csatornarendszerével, melynek mintájára alapította Nagy Péter cár Szentpétervárt, melyet 1920-ban láttam.” Néhány évvel később: „1926-ban a Beszkárt-tal nagy európai tanulmány­úton vettem részt, hogy eldöntsük, hogy a beszerzendő új villamos kocsik milyenek legyenek (Drezda, Lipcse, Berlin, Amster­dam, Haarlem, Düsseldorf). Középbejára­tú kocsik lettek az én javaslatomra és 15 évig uralkodtak.” Ugyanebben az eszten ­dőben: „A gyár terveim alapján vicinális vasúti szolgálatra motorkocsikat kezdett gyártani. A MÁV-nál az ügy referense Mattyók Géza jó barátom volt, egyesült erővel sikerült a motoros üzemet annyira felfejleszteni, hogy minta lett belőle. Ezzel igyekeztem a gyárnak foglalkozást szerez­ni. Sikerült is néhány kocsit Belgiumban, Yugosláviában, Lengyelországban, Itáliá­ban és Spanyolországban eladni. Az export érdekében végigutaztam sokszor Belgrá­dot, Imolát, Milanot, Torinot, Barcelonát, Madridot, Párist, Krakkót, Varsót, Kau­nast (Litvánia), de nagyobb eredményt csak Romániában, Bucarestben tudtam elérni. A Román Államvasutaknál mo­toros próbaüzemet rendeztünk be, mely meggyőzően hatott, és ebből sokmilliós szállítások származtak.” – 1927–28-ban többszöri svájci tárgya­lásokkal alapozta meg a budai fogaske­rekű vasút villamosításának programját. A húszas évek legvégén kezdett dol­gozni – a világválság évkörében, ami­kor minden kereskedelmi akció az olcsó megoldások preferálására intette volna a konstruktőröket, tervezőket –, a nagyse­bességű luxus motorkocsi prototípusának kidolgozásán. És a harmincas évek első felében meg is született az Árpád-motor­vonat család, jelentős üzleti sikert hozva a Ganznak. 1934 és 37 között jó néhányat eladott a cég ezekből a járművekből el­sősorban Egyiptomnak. Paradox módon nagyapám kivételes kereskedelmi intel­ligenciájának köszönhető, hogy a „szo­cializmust építő” Magyarország sokkal később, az ötvenes években újra szállít­hatott ide Ganz-motorkocsikat. Utolsó nagy üzleti útja a tengeren túlra vezetett: „1938. november végén került sor életünk legnagyobb utazására Délame­rikába. Buenos Aires szépen épült tiszta európai város, melynek utcasöprői fehér köpenyben dolgoznak. (...) Még decem­berben (...) indultunk Patagoniába, ahol Ganz motorvonat vitt minket homoksi­vatagon át, egy gyönyörű fekvésű tóhoz, a San Carlos de Bariloche-nál kezdődő Nahuel Huapi-hoz. [innen] indulhattam Mendoza felé ahol az Andokat átszelő Transandino vasút induló állomása van, ill. volt. Ez a hegyi vasút 3500 m magas hágón vezetett át Chilébe az Andok leg­magasabb hegyei között. Az újra építendő pályára kellett a gyárnak motorvonatokat szállítani. 1939. július 1. az Asturias an­gol hajón elindultunk hazafelé, ahová a Neptunia hajón Triesten át július 27-én érkeztünk meg.” Most az oroszok jöttek el Zámor Fe­renchez, s nem ő kényszerült az orosz Szibériába: „A gyár egy évi határidővel nyugdíjba küldött, de már 1945. máj. 1. felmentett a szolgálat alól, amit nem bántam, mert csak jóvátételi szállítások voltak. Törődhettem lakásunk helyre­állításával. 1939-ben tőkebefektetésnek vettem egy brilliáns fülbevaló párt, ami­ért 600 dollárt kaptam, és ebből helyre állítottuk a mi lakásunkat. Magam ta­vasszal és nyáron időm nagyobb részét Ókúton a gyümölcsös ápolásával töltöt­tem, míg 1948 aug.-ban alacsonyabb el­lenőrző szolgálatra be nem hívtak, ami 1950 aug.-ig tartott. Ekkor az építendő új mély földalatti vasút tervezéséhez hív­tak meg. Mikor ennek építése 1954 elején megszakadt, átkerültem egy egész terve­ző csoporttal a MÁV tervező vállalathoz, ahonnan (...) 1957. jan. 25. véglegesen nyugdíjba kerültem.” A mérnök úr ebben az esztendőben töl­tötte be a nyolcvanadik életévét. Okosan is lehet... – Rendszeresen jártunk kirándulni, vízitú­rákra a Duna-kanyarban, Visegrádon volt nyaralónk. Ez ma is a családé, nagyapám vette 36-ban. Aktív víziéletet éltünk, kiel­boatunk volt kettő, Nagymarosnál kikötöt­tünk, megettük a szendvicseket, úsztunk, ő közben elevezett felfelé a folyón. Bő há­rom óra múlva ért vissza, sose piknikezett velünk. De nem volt az a benyomásom egy pillanatra sem, hogy ilyenkor éppen sanyargatja magát. A Jenyiszejben is biz­tosan a túlélésért úszott. Önkínzásból nem csinált semmit. Ő volt az az ember is, aki úgy gondolta, hogy a hadifogság idejét el lehet hasznosan és értelmesen tölteni, nyelveket tanult, edzette magát, asztalos­műhelyt szervezett, régi és szerzett tudását folyton-folyvást gyakorolta: „...1936-ban előnyös vétel kínálkozott (ma Fő u. 4.) egy igényeinknek megfelelő kertes dunaparti házra, és így ebben az évben laktunk elő­ször saját házunkban. A következő évben bővítettük és tutajt tettünk a Dunára két csónakkal, melyek a megszaporodott család igényeit is kielégítették. A gyerekek korán megtanultak úszni és evezni. (...) Az őszi, téli és tavaszi hónapokban vasárnaponként kirándultunk a budai hegyekbe, a Farkas­völgybe, Sváb-, János-, Hárs- és Hármas­határhegyre, a Hűvösvölgybe, Petneházy rétre, és mindig ebédre betértünk a legkö­zelebbi vendéglőbe.” – Racionális, tiszteletet parancsoló sze­mélyiség volt. Tekintélytartó, de kedves nagyapa. Nem vittek nagy házat. Egy-két családdal összejártak. Több nyelven is ol­vasott, bérletük volt a Nemzeti Színházba, érdekelték az utazások, a kirándulás. Be-Az általános gazdasági-kereskedelmi siker­telenségben, már ami a Ganz üzletmenetét illeti ezekben az esztendőkben, közrejátszott egyrészt a harmincas évek elején uralkodott általános világgazdasági válság, másrészt a cég vicinális motorkocsi típusának szerény adottságai, ami miatt nem feleltek meg az európai igényeknek. Ilyen körülmények kö­zött, mondhatni ezek ellenére, mégis sikerült megalkotni a nagy Árpád gyorsmotorkocsit (sínautóbusz nak nevezte a köznyelv). A MÁV megrendelésére hét épült ebből a büszke járműből. A sorozat az Árpáddal kezdődött, 1940-ig forgalomba állították még az Elődöt, a Hubát, a Tast (ez a jár­mű maradt meg, ma a Vasúttörténeti Park egyik remek látványossága). Ekkortól aztán a vasúti keresztszülők a vezérekről áttértek a királyokra: Szent István, Szent László és – végül – Mátyás következett.

Next

/
Thumbnails
Contents