Budapest, 2015. (38. évfolyam)
11. szám november - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - A rendíthetetlen mérnökkatona
BUDAPEST 2015 november 22 nak a pontos időt. (...) sikerült (...) 1901. júniusban (...) a gépészmérnöki oklevelet megszereznem. Tanulmányaim mellett a labdarúgásban is élénkebb részt vehettem. Amikor valamennyire belejöttem, a Műegyetemi F.C. II. csapatának a kapitánya voltam, az utolsó időben pedig az I. csapat hátvédje. 1901 tavaszán két osztrák csapatot 3:1, ill. 3:0-ra megvertünk. De 10:0-ra kikaptunk az első, Magyarországon járt angol csapattól, a Richmond F. C. csapatától. Ez a mérkőzés annyira kimerített, hogy a félidőben egy egész citromot mindenestől megettem. (...) Az önkéntes év alatt nagy gyakorlaton vettem részt, melyben Pécsről a Balaton és Székesfehérvár érintésével gyalog jöttünk fel Budapestre. Útközben a fehérmegyei Sóskút előtt áthaladtunk Puszta-Zámor nevű településen. Innen a magyarosított nevünk. (...) 1908 aug. fegyvergyakorlaton voltam Hercegovinában. Bilekben kezdtük, Nevesinjében folytattuk. Az utolsó 3 napon táborozással egybekötött harci gyakorlat volt. (...) Éjjelre előőrsre voltam kirendelve, ahol az „ellenség” ugyancsak korán felzavart a kevés alvásból. (...) Az előőrs velem volt katonái a kétnapos harctól elfáradva leheveredtek, és példájukat követve néhány lépéssel előbbre magam is lefeküdtem. Elaludtam, és egy pásztor tilinkójának hangjára ébredtem fel. Körülnéztem. Nem látok senkit! (...) az egész dandárral parancsnokokkal együtt ugyanaz történt, ami velünk.” – Nagyapám sorsában a huszadik század első évei hoztak döntő fordulatot hoztak. 1904-ben egy farsangi bálon kérte meg Rédey Erzsébet kezét. 1905. május 6-án megtartották az esküvőt is. S miután május végén a Ganz Vagon véglegesítette alkalmazotti kinevezését, minden feltétel adott volt, hogy első, Baross utcai közös lakásukban berendezkedjenek. 1907-ben megszületett édesanyám, Zámor Magda . Akkor már mint a vagonszerkesztési részleg főnöke dolgozott a vállalatnál, de se akkor, se később nem érdekelte a rang. Le is írja memoárjában: arra gyanakodott, hogy a család barátja, az ország egyik főerdésze, Tribus Gusztáv járta ki neki ezt a hivatalt, mert hogy együtt vadászott Asbóth Emil lel, a gyár vezérigazgatójával. Főmérnök volt 1910-től, a háború után már igazgató-helyettes, 1928-tól igazgató. 1943-ban kormányfőtanácsos is – aminek főleg a nagymama örült. Nagyságos asszonyból méltóságos asszony lett. Gyerekkoromban egyszer valamelyikünknek szeget ütött a fejébe persze, hogy a nagypapa gyárigazgató. Rá is kérdeztünk. Mesével válaszolt: a Ganzba beköltözött egy oroszlán. Az első héten felfalt egy igazgatót. A másodikon egy másikat. Jutott egy a harmadik hétre is. Senkinek nem tűnt fel semmi. De amikor a negyedik héten az üzemi konyha szakácsnőjét ette meg, mindenki észrevette, hogy nagy a baj. Le is lőtték a fenevadat. Egyszer, kamaszlányként, arra is rákérdeztem, miért nem vállalt soha semmiféle szakmai-közéleti szerepet? Miért tartott olyan kevés előadást? És műszaki alkotásairól, mondjuk például az e tekintetben is a csúcsot jelentő Árpád motorvonat-család körüli szerkesztői-tervezői bravúrjairól miért nem publikált sokkal többet, mint ameny nyit? Sohasem akartam a saját személyemet előtérbe tolni – válaszolta. Nem én vagyok az, a munka a fontos. 1914 augusztusában elérte őt is a mozgósítás. Népfelkelő csapatok mellé beosztott mérnökként vonult be a kaszárnyába, Pozsonyban. Przemysl felé indult a csapatával. A várat a védők 1915 márciusában feladni kényszerültek. Orosz fogságba esett. „...szekérkaravánnal indultunk a Volgának Tetjusi nevű kikötőjéig. Fél napig vártunk, amíg sötét éjjel lett, akkor jelent meg a folyón egy, a mi folyami fogalmaink szerint óriás kivilágított hajó. (...) Szizránnál (...) kihajóztak (...) Itt személykocsikba raktak, és vittek két hétig Krasznojarszkba. (...) Ebben a kényszerű szibériai tartózkodásban foglalkozásról kellett gondoskodni, ami elterelje az ember gondolatait a vigasztalan állapotról. (...) Első dolog volt gondoskodni az egészségről: mindennap reggel körülsétáltam a tábort, ami kb. egy óra hosszat tartott, és mindenféle időjárás-A Ganz Waggongyárban gyártott, Zámor Ferenc és munkatársai által Egyiptom számára tervezett motorvonat próbaúton a sivatagban, 1937-ben Zámor Ferenc feleségével és leányával, Magdával 1910 körül
