Budapest, 2015. (38. évfolyam)
11. szám november - Buza Péter: A NAGY HÁBORÚ - A rendíthetetlen mérnökkatona
BUDAPEST 2015 november 21 Zimányi Magdolna kezében a nagyapja, Zámor Ferenc által szibériai hadifogságban készített, onnan hazahozott képkeret. A fényképen Zámor Ferenc leánya, Magda látható A rendíthetetlen mérnökkatona Szöveg: Buza Péter, fotó: Sebestyén László „Első dolog volt gondoskodni az egészségről: ha szabad volt nyáron a Jeniszeire lemenni, azt sohasem mulasztottam el. A szellemi foglalkozást az orosz nyelvvel kezdtem, de megfelelő tankönyvek hiányában abba kellett hagyni, és áttérni a franciára. Tömegekben gyártottam tiszttársaimmal kép- ill. tükörkereteket és dominójátékokat. Az értékesítésről hadifogoly-ügynökök gondoskodtak. A túlhajtott munka helyébe a rendszeres 8 órai munkaidő lépett, a hivatalos gyenge ebédek mellett bőséges vacsorákat ettünk: hétvezértokányt és hasonlókat, tortákat, stb.” Idézet ez a néhány sor Zámor Ferenc visszaemlékezéséből. Amelyből bőven citálunk még, hogy unokájára, Zimányi Magdolnára is hallgatva, elmeséljünk egy példás történetet. A NAGY HÁBORÚ – Nagyapám családjából az első ismert ős, az ő nagyapja, a talán lengyel elszármazású Zsabokrszky Antal . A csehországi Reichenauban élt, zsellérként. Vencel nevű fia húszévesen, 1827-ben került Bazinba, vándorló suszterlegényként. Ott ragadt Barts Kristóf cipész műhelyében, elvette a mester leányát, Katalin t, itt született 1843-ban Ferenc fiuk, akinek személyé ben elindul a família a városi polgárrá válás útján. S mindjárt egy csúcsteljesítménnyel. A Pozsonyban, a jogakadémián diplomát szerző ügyvéd már Bazinban is magas hivatali tisztségeket tölt be, s mire 1914-ben, a pécsi ítélőtábla bírájaként, nyugdíjba vonul, nagy tekintélyű tanács elnökként búcsúztatják. Szűk három évtizeddel később a verandáról egy nehéz fotelt cipelne be a nappaliba. Elbotlik. Combnyaktörés. Kilencvenkilenc évesen, 1942-ben kísérik utolsó útjára a dél-dunántúli nagyváros temetőjébe. – Így foglalja össze anyai felmenőinek történetét Zimányi Magdolna . Fegyvergyakorlattól a fogságig „Nem voltam még 6 éves, mikor az első elemibe beírtak. Éretlen voltam, ami végighúzódott mind a négy osztályon úgy, hogy a 4. osztályt meg kellett ismételnem, ami helyes volt. (...) 1888-89-ben Pozsonyban végeztem az első reáliskolát, nem gymnasiumot, mert Apám már kis koromtól kezdve mérnöknek szánt. 1889-ben Apám táblai kisegítő bíró Budapesten, a család Budán a Jégverem-utcában, a Duna partján talál lakást. (A Fő utca 8. szám alatti Reutter-házról van szó, ahol Divald Károly fényírdájának pesti irodája is működött - B. P.) A II. ker. reál ba jártam a 2. és 3. osztályt, a fizikatanár laboratóriuma erkélyén minden nap délben egy kis ágyú elsütésével jelezte a budaiak-
