Budapest, 2015. (38. évfolyam)
11. szám november
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVIII. évfolyam, 11. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A BUDAPEST facebook oldalának szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest Honvéd utca 3. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Press Xpress Felelôs kiadó: Dr. Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577-6300, fax: 323-0103 Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Arnold István Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press® Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Publicisztikánk az ezüst Budapestről (1. oldal) A hátsó borítón: A rendíthetetlen mérnökkatona Zámor Ferenc Krasznojarszkban, szibériai hadifogságban, 1915-ben, az általa hadifogolytársaival berendezett asztalosműhelyben, kezében fűrész (21. oldal) BUDAPEST 2015 november BUDAPEST lett a világ második „ legjobb városa”, a Conde Nast Traveller – a vezető amerikai utazási magazin – internetes szavazásán. A felkínált lista harmincat sorolt fel a választási lehetőségek közül: az elsőnek járó babérral Firenzét koszorúzták meg az utazók, a magyar főváros 86 ezer szavazattal követi, Bécsnek a harmadik hely jutott. Főleg tengeren túliak ezek a voksok, mert hogy – a lap szerint – egyre népszerűbbeknek bizonyulunk ott messze, távol, ezen belül főleg Amerikában. Nyolcadik „küldőpiacunk” – évi hatszázezer vendégéjszakával. (Azt pedig látjuk más idegenforgalmi statisztikákból, hogy ha Magyarországról van szó, a cél a legtöbb esetben Budapestet jelenti.) Címlapunk fotóját nézve is jól látszik, hogy az Egyesült Államok polgárai, negyedszázaddal a rendszerváltás után, akár otthon is érezhetik magukat minálunk. Cégéren, táblákon, tájékoztató szövegekben virít az amerikai angol. Összejáró családok ünneplik együtt a töklámpás Halloweent, Valentin napkor középiskolás szerelmesek cserélik ki egymással ajándékaikat, egészen a legfőbb ajándékig: egymásig. Ha most valaki eddig a pontig érve azzal kapja fel a fejét, hogy a multikulturális, a globalizálódó Magyarország s éppen a világváros Budapest szokásrendjének erős változását készülünk botrányosnak minősíteni, téved. Mert bár kétségtelenül meghökkentünk azon, hogy Budán – a magyar(os) érzelmű polgároknak a (romlott) Pestnél nemzeti-büszkébb otthonában –, egy gyümölcsös-zöldséges kissé hibás feliratán a Halottak napja hazai-klasszikus virágát „Halloween krizantén”-ként hirdeti, pontosan tudjuk, felületesen ítél, aki az üzleti praktikumot összetéveszti az ideológiával. Nem is beszélve arról, hogy az Amerikából Európára vehemensen átterjedő „halálos” vigasság eredetileg az öreg kontinens pogány hagyományainak tovább élése – egy egészen más világban, mint ahol bő ezer éve s még régebben megszületett. Nem. Nem készülünk rút-szibarita-vázasodásunk jeleiként ostorozni lélekváltozásainkat. Szándékunk viszont rámutatni arra, hogy a szavazók Budapestnek milyen értékeit tüntették ki megkülönböztetett figyelmükkel ezene a netes voksoláson. Mivel indokolták ezek a nálunk járt (főleg) ameraikaiak, hogy olyannyira tetszett nekik a mi városunk. Nos, erről is megtudtunk valamit. A gazdag fürdőkultúra meg a gulyásleves mellett a New York kávéház, a Lánchíd, a Vásárcsarnok, a szecessziós építészet emlékei hozták őket eufórikus hangulatba. Egytől-egyig legalább bő száz évvel korábban született épületek, építmények. Máig ezek és társaik Budapest arcvonásainak meghatározó fontosságú, legnagyobb vonzerejű elemei. Amelyeknek sorsával kapcsolatban – még akkor is, ha az állami akarat most éppen arra készül a Ligetben, hogy eredeti stílusában állíttassa helyre a Közlekedési Múzeum palotáját –, évek óta sokkal több a rossz hír, mint a jó. Az építési-engedélyezési szabályok szinte évről-évre törvényesített lazulása, a védelem eszközeinek folyamatos vékonyodása, a hatósági fellépés ellehetetlenülése – párosulva az örökséget gondozó intézmények rendszeres átszervezésével, hatáskörük eljelentéktelenedésével – súlyos következményekkel fenyegetik Budapest épített értékeinek sorsát. Műemlékeinkét is, amelyek közül a városban pusztulókra sem jut elég figyelem. Itt van mindjárt lehangoló példának a magyar szecesszió egyik legjelentősebb remeke, az Iparművészeti Múzeum Lechner-tervezte épülete. Akiknek ezek a kérdések és az azokra adandó – régóta várt – korrekt válaszok még fontosak Budapesten, általában nem hivatalaiban, nem testületeiben tépik a szájukat. Se a politikus, se az egzisztenciális sakkban tartott hivatalnok – más-más okból persze – nem fér hozzá, hogy jobbító meggyőződését, akaratát – már ha van ilyenje – hatásos akcióvá, tetté transzformálja. Budapestnek egyfolytában dörömbölnie kellene a hatalom ajtaján, s nem csak a BKV-ügyekben szolidan kopogtatni: eminens, ha tetszik, súlyosan gazdasági érdeke Magyarországnak s a magyar fővárosnak, hogy rendben tartsa, megőrizze értékeit. Felelősségük közös. Esküjük kötelez. Naivitás? Legyen naiv akkor mielőbb minden polgár, egész BUDAPEST!
