Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Somogyi Krisztina: BETON - Szilárd alkalmazkodás
BUDAPEST 2015 szeptember 21 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara szer önfenntartó, mi csak egy katalizátort raknánk be, egy gólyalábat vagy edényt, amelyben a növény elkezd nőni. Az ötlet egyszerű, az odavezető út, a gondolkodás módszertana volt nehéz és izgalmas. A tenger témában nem voltam kompetens, ezért biológusokat, környezet-mérnököket kerestünk. Heti rendszerességgel szabadon beszélgettünk a témáról, és sokáig úgy éreztük, hogy a felvetés nem léptékhelyes, nem is design kérdés. Majdnem lemondtunk róla. Aztán egyik pillanatról a másikra fogalmazódott meg a jó irány, a megoldás pedig olyan egyértelmű és gyors volt, mintha készen állt volna a könyvespolcon. Ez a terv is érzékelteti, hogy már a konceptuális fázisban benne van a hibriditás. Az asszociációs folyamatot a tudások és nézőpontok különbözősége indította be. Az erő a hivatkozásrendszerek összességében van. Sugár Péter építész, akivel a Lánchíd Hotel kapcsán dolgoztatok együtt, nemrég bevont titeket a Budapesti Gettó Emlékfal tervezésébe, amely a Holokauszt 70. évfordulója kapcsán készült el a Dohány utcában. Mi volt számodra ennek a munkának a lényege? Nagyon boldog voltam, hogy megkeresett. Tetszett a hozzáállása. Egy olyan helyet képzelt el, ahol az emberek akarva-akaratlanul megállnak. Ez az emlékhely úgy szól a múltról, hogy a jelenben szívesen töltök el ott időt. Az alkotás egy fal, egy utcaszakasz, a volt gettó határa. Senkiben sem akartunk lelkiismeret furdalást ébreszteni, nem akartunk nehéz élményt. Otthonos helyet képzeltünk el, komfortos emlékezést, ahol a tényre koncentrálhatunk. Azt kívántuk elérni, hogy minél közelebb tartsuk az embereket a falhoz. Legyen a taktilis élmény az, ami miatt az arra sétáló önkéntelenül is áldoz a helynek azzal, hogy időt szán rá az életéből. Időáldozatot hozni – nincs ennél értékesebb gesztus egy emlékhelynél. Ennek az eszközeit kerestük. Az információ ingergazdag módon jelenik meg. Öntömörödő betonnal dolgoztunk, hogy a finom részletek kirajzolódjanak. Árpás Renátó designer a Rumbach utcai zsinagógáról „leszedett” ornamenseket, betűket, kalligrafikus motívumokat, Kara László építész és Szántó Erika tipográfus pedig a szövegeket helyezte el a felületen. Már az is sok idő, amíg a szemével valaki végigpásztázza. A falhoz kapcsolódó személyes viszonyt fokoztuk azzal, hogy kihasználtuk a fal 20 centiméteres vastagságát: információt rejtettünk el a mélységében. Sugár Péter egy térképet és fotográfiákat akart elhelyezni itt, azon gondolkodtunk, hogy ez hogyan jelenjen meg. Az archív képeket, a konkrét helyhez köthető fotókat, kukucskáló pontokon keresztül lehet megtekinteni. A kukucskálás effektje, hogy szabad szemmel is látható dolgokat nagyít fel, hoz egészen közel az emberhez. Mi a múltról gondolkodtunk így. Természetünk a kíváncsiságra épül, így fókuszáltuk az emlékezést a hely különböző pontjaira. Közben a nézőnek meg is kell érintenie a falat, ami szintén áldozati gesztus. Az érintésnek ereje van. Fontos, hogy van egy lyuk 2,5 méteren, az ember számára nem elérhető magasságban is. A mögötte, benne látható nézet lényeges, és mi megörültünk, hogy egy óriás léptéke is megjelent így. Mert bár a dráma a hétköznapokban történt meg, valójában mégsem felfogható az ember számára a maga teljességében. És van kukucskáló nyílás egészen kicsi gyerekeknek is, mert mi úgy gondoljuk, az emlékezés ne csak a felnőttek számára legyen adott, mert nem azoknak a privilégiuma, akik megérthetik az esemény lényegét. Az emlékmű működése még nem teljes, a beépített led fal, egy kommunikációs adottság, még nem működik. Az ornamentikába bele van rejtve egy screen, arra várunk, hogy hozzá legyen kapcsolva a programozás. A fal meglátja majd az embert és jelez neki, beindulhat a párbeszéd, egy egyszerű inger-válasz helyzet. De ez még a jővő. És mi a beton jövője? Mi az innováció iránya? A következő fázis a nyomtatott beton lesz. Fellövünk majd valamit a Holdra vagy a Marsra, a gép összesöpri maga körül a homokot, valahonnan lecsapol kötőanyagot, és kinyomja magából, felépíti maga körül a bázist. A beton csodálatos tulajdonsága, hogy a komponensek kicserélésével mindig új fizikai tulajdonsága lesz, és ez egyben a megmunkálásában, megjelenésében is újdonságot hoz. Ezért tud mindig megújulni a római idők óta. Kínában már nyomtattak házat. Az új technológia azonnal visszahat a formaképzésre is, így az az asszociáció is, hogy a beton szögletes, átíródik. A korábban fix panel helyett, szappanbuborék-szerű lesz, vagy hasonlít majd egy római dongaboltozatra. Nem a felület lesz az érdekes. Manapság a látszóbeton kifejezést sokszor használják, azt hangsúlyozandó, hogy érzékelhető, szándékos esztétikai elemként kell tekinteni rá. Ennek van éppen divatja, de nem ez a beton lényege. Nagyon egyetértek Reinhard János beton-technológus barátommal, aki azt szokta mondani, hogy minden beton látszó beton. Csak az a kérdés, hogy elburkolják-e a végén. A fő attrakciója, hogy hatalmas mérműveket lehet belőle csinálni, hogy képes plasztikusan viselkedni, közben kő és kerámia minőségben létezni, hogy időtálló és alkalmazkodó anyag – ezek sokkal, de sokkal fontosabbak, mint az esztétikuma. Hogy most ezt éppen szépnek ítélik meg, az egy aktuális mozzanat. De ha elburkolják, akkor is ott van. Ez egy tény. A beton lényegét nem érinti a felszín megjelenése, sokkal fontosabb történeteket rejt még. ● Design tárgyak, ékszerek, kísérletek: Horváth Anna, Tarcali Dávid és Péni Brigitta elképzelései
