Budapest, 2015. (38. évfolyam)
1. szám január - Stravinsky-maraton - Zappe László: Szemétlapáton, cseten
29 BUDAPEST 2015 január A Thália Színház, miközben nagyszínpadán kiismerhetetlen koncepció szerint vegyes színvonalú szórakoztatóipari programot bonyolít le, stúdióiban – beleértve a Mikroszkóp Színpadot is – ugyancsak kiismerhetetlen elvek szerint rendszeresen befogad alternatív előadásokat, újabban meg valamiért zavarba került társulatok produkcióit is. Így került az Új Stúdióba az Odüsszeusz szemétlapáton című bűbájos humorú gyerekelőadás. Délelőtt tízkor, tizenegykor a Stúdió „K”-ban is megállná a helyét, ahol néhány éve Zalán Tibor Thészeusz kalandjait megjelenítő, A rettentő görög vitéze is nagy sikerrel ment. Az Odüsszeusz-darabot a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Bárka Színház, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Francia Intézet koprodukciójaként mutatták be, aztán nem játszották, nem volt hol és miből. Szép gesztus a Tháliától, hogy befogadta. A baj csak az, hogy este fél nyolctól játsszák, havonta egyszer. A célközönség ilyenkor már jó esetben fogat mos és kedvenc kispárnáját, maciját, takaróját keresgéli. Lehet ugyan, hogy Philippe Genty mitológiaváltozatát fel nőtt értelemben kellene komolyan vennünk – az ismertető Monty Pythont emlegeti –, én azonban, miközben persze igen jól mulattam, végig úgy éreztem, hogy a különféle háztartási eszközökre, konyhakellékekre, a címszereplő szemétlapáton túl kefére, tésztaszűrőre, bonbonokra, kelkáposztalevelekre adaptált tengeri kalandokat legjobban kisebb unokáim élveznék. Így is remek persze a maga nemében, főképp azért, mert elsősorban Szorcsik Kriszta , de mellette Marofka Mátyás és Jerger Balázs is, Philippe Genty és Mary Underwood rendezésében pom pásan lelkesítik át a lelketlen tárgyakat, és derűjük, lendületük, mókás kedvük is bizonyára átragad még a leglelketlenebb nézőre is. De több apró gyermek társaságában talán még nagyobb lehetne az önfeledt öröm. Nem tudom, vajon hasonlóan befogadott előadásnak tekinthető-e az Oszd meg címet viselő játék, amelyet az Arizóna Stúdióban láttam, és az írás szerint: „zenés multi tasking egy részben, a Thália Színház és a Blue Duck Arts közös előadása”. Nem igazán tudom, mi az a multitasking, de már sejtem, a Blue Duck Artsról viszont még nem hallottam. Azt viszont tudom, hogy az alkotók egy része nemrég az azóta megszűnt KoMa kereti közt ügyködött. Nyilván kicsit lassú vagyok már, de engem semmiképpen sem a kék kacsa vonzott, hanem az előadást dramaturgként és rendezőként fémjelző Vékes Csaba , a versszövegeket szerző Valcz Péter és a színész Mohai Tamás . Szirmai Melinda és Fekete Fruzsina darabja, Vékes Csaba rendezésével együtt, eleinte dühített. Láttam már néhány színpadi visszaélést a csetelés újabb kori szokásával. Mint ilyenkor általában, csak lomha vérmérsékletem – nevezhetném persze jólneveltségnek is – óvott meg a botrányos kirohanástól. De aztán megszerettem a dolgot. A szöveg, a történet lassan kibontakozott az ifjúsági hablatyolás és a mindenbe belekotyogó mamával való huzakodás közhelykonfliktusai közül. A szokványtrióba belépett egy negyedik, egy költői lelkületű, mondhatni eszményi, nem e mai világból való fiatalember. És nemcsak betoppan – már ha e szónak a cseteléssel kapcsolatban van értelme –, hanem el is hódítja a bűbájos kislányt az ugyancsak kedves, de közhelyfiúcskától. A poént megpróbálom nem elárulni, bár anélkül éppen azt nehéz megsejtetni, ami a kurta darabocskát kicsit feldobja. Legyen elég annyi, hogy a számítógépes társalgás világában semmi sem biztos, a virtualitással sokféleképpen lehet trükközni. Egy gyermeke jövőjéért aggódó, az életben, a szerelemben, a házasságban csalódott anya pedig sok mindenre képes. Őt Kovács Vanda játssza, akinek arcá ról még mindig letörölhetetlen némi huncutság, féltett fiacskája pedig Mohai Tamás, aki még mindig igazinak tud látszani egy érettségi előtt álló, izgékony-sértődékeny fiatalember bőrében. Bánovits Vivianne éretlen butuskaként éppoly vonzó, mint megkomolyodó, mélyebb emberi értékekre fogékonnyá váló leányként. Mózes András meg egy komoly, lírikus alkatú fiatalemberről is elhiteti, hogy létezik. ● SZEMÉTLAPÁTON, CSETEN Zappe László Igor Stravinsky imádta a fényűzést és a pazarlást, romantikus szálak fűzték Coco Chanelhez, élete végén pedig a Scrabble lett a kedvenc időtöltése. Ami viszont zeneileg folyamatosan porondon tartotta, hogy mindig képes volt megújulni. 2015. február 7-én az ő muzsikáját élvezhetjük egy egész napon keresztül a Művészetek Palotájában a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szervezésében. Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar a Tavaszi áldozatot játssza, amely bár 1913-as bemutatójakor pofozkodásba fulladt, Fischer Iván szerint egyike azon zeneműveknek, amelyek megváltoztatták a világot. A nap során egy Alföldi Róbert rendezést is láthatunk: A katona történetét, amely a maga idejében még szokatlannak tűnő jazz-elemeket is tartalmaz. A kétszeres Kossuth-díjas gordonkaművész, Perényi Miklós és fia, Benjámin az ironikus és pikáns Olasz szvitet játsszák a Pulcinellából, amely a Stravinsky-életmű egyetlen csellóra és zongorára írott darabja. ● STRAVINSKY-MARATON A Budapesti Fesztiválzenekar rendezvénye Művészetek Palotája, 2015. február 7. Igor Stravinsky – egy zeneszerző, aki megváltoztatta a zenetörténelmet
