Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Szántó András: Budai kirándulás
BUDAPEST 2015 szeptember 6 Vendége volt – többek között – Honthy Hanna, de az elegáns és szép Simon Böske is, aki az 1920-as években miss Magyarország, majd miss Európa lett. (...) Egy korabeli fotót szemlélve az is kitűnik, amiért kedvelt lehetett: a gesztenyefákkal övezett, hatalmas, árnyas kerthelyiség. (...) A tulajdonos halála után özvegye vitte tovább a céget, majd jöttek a háborús esztendők. Az 1943-ban bezárt vendéglő már nem nyerte vissza többé azt a funkcióját, hogy elegáns vendéglő és kávéháza legyen Pesthidegkútnak. A szovjet csapatok által istállónak, tankszerelőműhelynek használt, majd kocsmává lefokozott épületet a tulajdonos – baráti vagy elvtársi figyelmeztetésre – 1952-ben „önként” ajánlotta fel a magyar államnak. A II. kerület kultúrházat létesített benne.” (Megjelent a Hidegkúti Fókusz 2001. decemberi számának 14-16. oldalán.) A szerző „elegáns, úri vendégkörről” beszélt, ezt igazolja egy amatőr(?) rajz-levelezőlap sorozat is a vendéglő és látogatói karikatúráival. Mindenek előtt Szabó Lőrinc portréja tűnt fel nekem, mely 1920-ban készült a Wippner vendéglőben. A rajzokat készítő grafikus (a szignóját elemző barátom szerint) Várad Albert (Nagyvárad, 1896− Párizs, 1925) lehetett, aki a Színházi Élet és a Képes Újság illusztrátora is volt Byssz Róbert és Pólya Tibor kollégájaként, és karikatúrákon kívül – rövid életéhez mérten – nagyon sok színvonalas kottacímlapot és reklámgrafikát is készített. A vendéglő utóéletéhez kapcsolódik egy fotó-képeslap 1941 júliusából, melynek felirata: „Wippner Mihály vendéglője és kávéháza, Hűvösvölgy, Telefon: Pesthidegkút 10.” A képen jól látható a hétvégi vendégáradatra felkészülten várakozó 12 fős személyzet és az öttagú cigányzenekar. Utóhang A klasszikus kérdés: „van-e élet a halál után?” Hűvösvölgyre is igaz; az örök nosz talgiázásban úgy gondoljuk, hogy 100 évvel ezelőtt volt az „igazi”, a II. világháború után minden megszűnt, elsorvadt. A vélekedés ellenkezőjének bizonyítására felidézem a közelmúltat: A II. világháború után valóban minden megváltozott, a budapestiek kirándulókedve is nagyon nehezen tért vissza. Ezért elsorvadtak a hegyvidéki vendéglők, az államosítással nagy részük megszűnt. A Balázs vendéglő az állami vállalatnál még a 80-as évek végéig működött, azután leégett, és nem épült fel többé. A Hűvösvölgy utolsó gasztronómiai szenzációja szerintem a Gulyás Party volt, az Ibusz egyik legjövedelmezőbb belföldi vállalkozása. 25 éven át működött napi 250–400 vendéget kiszolgálva! Ez fejenként 15, később 30 német márka bevételt jelentett a cégnek! Vendéglátás szempontjából a „feltaláló” Gálffy János , és ő volt a vendéglős is 25 éven keresztül. János bűvészként szerepelt a legkülönfélébb műsorokban a világ sok országában, főként a Fővárosi Nagycirkusz produkcióiban. Később porondmesterként működött, és ezt a gyakorlatát ültette át a Gulyás Party működtetésébe is. Alapelve az volt, hogy „úgy bánok a ven dégekkel, mintha otthon a saját barátaimat fogadnám”. A villamos végállomástól mint egy két-háromszáz méterre lévő egység (akkori címén Vörös hadsereg útja 215.) naponta 6–8 kiránduló buszt és külföldi csoportot fogadott. A külföldi vendégek nagyon jól érezték magukat, egyrészt a jó minőségű gulyás és a remek borok miatt, melyekből annyit fogyaszthattak, ameny nyit akartak; másrészt azért, mert János minden egyes társasághoz a saját nyelvén beszélt pár mondatot, természetesen angolul, németül, franciául, továbbá a különböző arab nyelvjárásoktól, a finneken és észteken túl a japánokig és brazilokig mindenkihez! A rendezvényt a hivatalos kultúra-bajnok újságírók lenézték, szidták, giccsnek tartották. De sem a szolgáltatásaiban, sem anyagi eredményeiben, sem az elégedett és sokszor visszatérő vendégeiben a mai napig senki sem tudta felülmúlni...● A képek forrása a szerző gyűjteménye. Gulyás Party. Gálffy János a vendégek között – éppen édesanyámat átkarolva (eredeti fotó 1984-ből – minden vendég kapott ilyet!) Váradi Albert eredeti rajza a Wippner vendéglőről (postai levelezőlap, 1920.)
