Budapest, 2015. (38. évfolyam)
1. szám január - Czigány György: AELIA SABINÁHOZ - Angelo Soliman - Török András: Szórakoztató Budapest-történet, oldalnézetben
középperonos villamos ikerkocsiban, azaz »Bukfenc«-ben.” (Sokunk kedvencéről részletes tervrajz is van a könyvben.) A felhasznált források listája hosszú. Igazi alapkutatás képezi a könyv alapját: az eredeti levéltári anyag, valamint a még alig kutatott céges irathagyaték. Vannak aztán fotók, karikatúrák, plakátok, jegyek, bérletek, karszalagok, képeslapok, részvények, bélyegek, újságcikkek, a cég belső rendeletei, igazgatósági üléseinek iratai, levéltárakba került utasítások. Nehogy azt higgyük, hogy csak a BUDAPEST folyóirat átlagolvasójának szórakoztatása a cél (bár ez önmagában is nemes cél!), egy-egy kis fejezet a jövőben nyilván szakdolgozatok, PhD értekezések kiindulópontja lehet. A tömör és arányos Bevezető a budapesti közlekedést vázolja fel a kezdetektől 1914-ig, attól kezdve, hogy a közlekedés szinte teljesen magánügy volt, mint a középkorban. Elképesztő civilizációs ugrást tett meg a város a gründolás aranykorában. Az elmaradott provinciális kisváros olyan ütemű fejlődésbe kezd, hogy egy mindössze hat éves találmányt kezdenek bevezetni. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a legendás Ba lázs Mór személyes barátságban legyen magával Werner von Sie mens-szel. Hihetetlen, de Budapes ten épült ki Európa első belvárosi villamoshálózata. A háborús zűrzavaron, az 1919-es őrült ámokfutáson (amikor május 1-jén 29 villamos szerelvényt vörösre festettek, rajta sárga színű „Világ proletárjai egyesüljetek!” felirattal, és ezek egész nap üresen (!) közlekedtek), az utána következő szegénységen csak az egységes, fővárosi tulajdonú BSzKRT megalapítása tudott úrrá lenni. Jegyezzük meg azt a napot: 1922. december 27. Ekkor kezdődött a Horthy korszak konszolidációja. Ehhez egy hatalmas dollárkölcsön volt szükséges. A könyv persze nem csak a villamosokról szól, dehogy. Külön foglalkozik a busz, a trolibusz, a HÉV történetével. De mindent képes az egy-két három oldalpárra rúgó fejezetekben elmondani – mintha egy közismert, népszerű regényt olvasnánk, amit rajtunk, újszülötteken kívül mindenki ismer. A Beszkárt története a mából visszatekintve valóságos csoda. Egy jól szervezett, kiváló szakemberek vezette cég akkor is jól teljesített, ha a felső pozíciókban politikai kinevezettek élősködtek. Aztán jött a háború, a légitámadások (őrizzék meg a jegyüket, utána igyekezzenek ugyanarra a kocsira visszaszállni, ami nem volt mindig lehetséges, hiszen az utas néha csak roncsokat talált...), aztán a zsidótörvények, a nyilas idők, ostrom. Szigorúan villamos- vagy busz-perspektívából. Végül a háború utáni nehéz idők, a híres vállalat lezüllesztésének, szétcincálásának szomorú krónikája. A zárszó a Krónika című, könnyen áttekinthető, csinos és alapos kronológia. De ami még a fő mondanivalónál is fontosabb, az a kéttucat emberi sors, amelyek kirajzolódnak. Közöttük is talán a legérdekesebbek a karikatúrába illően krakéler, kommunista hajlamú Sajó villamosüzemi főmérnök vi selt dolgai 1919-ben, akit csendőr rokonai mentenek meg a börtöntől, és rakják ki az északi országhatáron. De érdekes a Muki villamosoknak az 1941-es balra hajts-ról jobbra hajts-ra való áttéréstörténete, és sok minden más. Például az, hogy milyen köriratban próbálták a Beszkárt dolgozókat nevük magyarosítására rávenni. ● (Libri, 2014, 271 o., 5990 Ft.) 27 BUDAPEST 2015 január KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ Budapest Főváros Levéltára, együttműködve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti Tanszékével kiállítással és tanulmánykötettel tiszteleg a mester emléke előtt. Ybl életműve szinte kimeríthetetlen, számos vonatkozása kínálja magát a tudományos bemutatásra. Választásunk azért esett a Kálvin tér környékére, mert itt koncentráltan jelentek meg a nagy építész alkotásai. Magánházak és középületek egyaránt megtalálhatók a válogatásban, de még díszítő kisarchitektúrájából is idekerült néhány alkotás. Szerzőink jóvoltából az épületek a kor gazdaság- és társadalomtörténetével kísérve tárulnak fel előttünk, rávilágítva arra, hogy egy építészeti alkotás sohasem választható el az őt körülvevő emberi közegtől. Ára: 3900 Ft Megvásárolható Budapest Főváros Levéltárának titkárságán (1139 Budapest, Teve u. 3-5.) HIDVÉGI VIOLETTA – MARÓTZY KATALIN: YBL-ÉPÜLETSORSOK AZ UNGERHÁZTÓL A KÁLVIN TÉRIG Budapest Főváros Levéltára Képünkön: „Vári járat a Nemzeti Galéria előtt” Rozanits Tibor grafikusművész munkája, BKV kiadás. Ára: 5000 Ft/db További Budapesttel kapcsolatos metszetek, képes levelezőlapok és egyéb kiadványok nagy választékban találhatók üzletünkben: 1091 Budapest, Üllői út 11-13. (a Kálvin térnél), www.budapestantikvarium.hu A Budapest Antikvárium ajánlata BUDAPEST TÉMÁJÚ RÉZKARCOK AZ 1970-ES ÉVEKBŐL Az utcák megnevezésével, házszámokkal és a Fővárosi Építőtanács által meghatározott szabályozási-vonalakkal. 20 szelvényben vászonra vonva, néhol – a szelvényeket nem érintően − a vászon beszakadva. Kiadó: Légrády Testvérek. Budapest, 1873-79 között. Litográfia. Méret: 52 x 72 cm. Ára: 25000 Ft A fenti térkép és még számos Budapest vonatkozású régi fénykép, képeslap, metszet megvásárolható a Múzeum Antikváriumban (1053 Budapest, Múzeum krt. 35.) és honlapjukon: www.muzeumantikvarium.hu A Múzeum Antikvárium ajánlata BUDAPEST LEGÚJABB TÉRKÉPE