Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Merényi György: Lechner Ödön 170 éve
BUDAPEST 2015 augusztus 25 az azt meghaladó kifejezési formák felé, az európai építészet számos irányzatát és törekvését fonva egybe, hogy lépésről lépésre kibomló, mindig megújuló, rendkívüli életmű jöjjön létre” – ezt már Sisa József írta Lechner száz esztendős jubileuma kapcsán annak a nagyszabású kiállításnak a katalógusába, amellyel az Iparművészeti Múzeum emlékezett az előző századforduló nagymesterére. Lechnert művészi elképzeléseinek gazdagsága, formaalkotó tehetsége a megújulást zászlajukra tűző 19. század végi mozgalmak kiemelkedő, meghatározó személyiségévé emelték. Életműve egyedülálló kivétel: honi művész kizárólag itthon megvalósított tervekkel világhírűvé vált! Különleges, egyedi stílusával egy olyan korban növelte városaink értékét, amikor a historizmus különböző válfajai, a szecesszió, a nemzeti stílusok és a korai modernitás együtt éltek az építészetben. Az UNESCO világörökség helyszínének is jelölt főművei: a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kőbányai Szent László-templom, a Földtani Intézet és a Postatakarék-pénztár épületei egy olyan folyamat állomásai, amelyben jól követhető az építőművészi teremtő akarat. Lechner a vizuális kultúrának ahhoz az örökségéhez is visszanyúlt, amelyet a kereszténység előtti hatások formáltak, és az indiai-perzsa formavilág analógiáit őrizték meg évszázadokon át. (Ennek példája a Pártos Gyulá val közösen terve zett Iparművészeti Múzeum.) Később a historizmussal szakítani kívánó épületeinek formavilágát és ornamentikáját a virágzó magyar népi kultúra motívumvilága ihlette. Mindeközben stílusteremtő törekvéseinek szolgálatába állította a korszerű anyagokat, építészeti szerkezeteket. Lechner, majd az őt követő építésznemzedék gazdag újraértelmezéseivel nyílt meg építészetünk virágzó korszaka. Lechnernél a korszerű szerkezetek alkalmazása mellett kiemelkedő szerepet kapott a Zsolnay építészeti kerámia, amelyben formateremtő törekvéseinek alkalmas anyagára talált. Az épületek művészi hatása a kerámia szín- és formagazdagságával is fokozhatóvá vált. Zsolnay Vilmos pécsi gyárának és Lechner Ödönnek az együttműködése valójában a reneszánsz kor eredményeihez hasonlítható. Az építőművészet és az iparművészet olyan szintézisének tekinthető, amely megfelelt a technika által egyre inkább meghatározott modern kor igényeinek. E szintézisben saját koruk megújuló művészi-építészeti világa, valamint a magyar népi hagyományok ismerete és innovatív felhasználása egyaránt fontos szerepet kapott. A Lechner Ödön és a pécsi Zsolnay-gyár által teremtett építészeti kerámiaművészet vizuális karakterét, „ízét-zamatát” a nyugati és a keleti kultúra ötvözéséből szükségszerűen megjelenő komplex hatásoknak köszönheti. Napjaink embere nem véletlenül tekint sóvárogva a gazdag múltra emlékeztető, színekben tobzódó épületekre, hiszen egy különleges, utolérhetetlen virágzás építészeti lenyomatát láthatja bennük. Életút és remekművek Lechner Ödön 1845. augusztus 27-én született Pesten, jómódú polgárcsaládban. Ügyvéd édesapja kőbányai téglagyárában már gyermekkorában ismerkedhetett az építőanyagokkal. 1865-től a József Ipartanodában (ebből nőtt ki a későbbi Műegyetem) Skalnitzky Antal tanítványa volt. Ezután a berlini építészeti akadémia következett, itt került kapcsolatba későbbi munkatársával, Pártos Gyulával valamint Hauszmann Alajos sal. 1875–78 közt Clément Parent párizsi irodájában reneszánsz kastélyok helyreállításán dolgozott. Hazatérése után Pártossal több pályázatot is megnyertek: a szegedi Városházát, a budapesti Drechsler-palotát (MÁV Nyugdíjintézet, később Állami Balett Intézet) és több pesti eklektikus bérházat is (Thonet-palota, Váci utca 11.) az ő terveik alapján építették. Meghatározó volt számára az 1889-ben Angliában A Földtani intézet folyosója
