Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Bőhm Ágnes: NEM TÜNT EL - Richter Gedeon hagyatéka
BUDAPEST 2015 augusztus 22 A gyáros unokája A film indított arra, hogy Délibáb utcai lakásán megkeressem Richter Andreá t, a gyáros unokáját, akit többek között arról próbáltam faggatni, miért hitte azt a nagyapja, hogy neki nem eshet bántódása? Miért gondolta az apja és a nagyszülei, hogy ha – az utolsó pillanatban – kitérnek a zsidó vallásból, akkor megmenekülnek? Andrea azonban 1944-ben csupán 9 éves volt. Emlékei ugyan vannak a nagyapjáról, Richter Gedeonról, de érdemi információkkal elsősorban apjáról, Richter László ról tud szolgálni. Egyáltalán nem rejti véka alá, hogy Richter László igazi asszimiláns magyar zsidó volt. Fia viselkedése, életmódja sokszor komoly fejfájást okozott Richter Gedeonnak. László – Andrea szerint is − szenvedélyes rabja volt a lóversenynek, sok pénzt elkártyázott, és többször előfordult, hogy úgy viselkedett, mint egy „igazi magyar dzsentri”. Richter László az evangélikus vallásra tért át 1932-ben, amikor – Richter Gedeon kifejezett kívánságára – feleségül vette a házasságkötéshez az áttérést minden bizonnyal előfeltételként támasztó híres pesti sebész, Lobmayer Géza lányát, az evangélikus Iloná t. Andrea elmondása szerint apja röviddel a német megszállás előtt, 1944 márciusában a Richter cég üzletkötőjeként utazott el itthonról Törökországba, egy export-import üzlet megkötése miatt. Az azonban nem valószínű, hogy Richter Gedeon a német megszállásról előre tudomást szerzett, és ezért menekítette volna ki fiát. Andrea két évvel idősebb Richter Gedeon hagyatéka Bőhm Ágnes Az igazi Richter Gedeon arcképének megfestését kísérli meg az a portréfilm, amelyet Nem tűntem el címmel forgatott Spáh Dávid . A műnek számos pillanata emlékezetes marad a néző számára. Például az az 1944 szep temberében játszódó jelenet, amikor Richter félénken, sárga csillagos, kopott kabátban feltűnik gyára udvarán, ahonnan addigra már végérvényesen kitiltották. A megtört öregembernek az „Ön hogy-hogy még itt van? – kérdésre adott fájdalmasan ironikus válasza: „A vonaton nem volt hálókocsi. Egy úriember a feleségét nem teszi ki egy ilyen tortúrának!” – valamit talán visszaad a gyáralapító rejtélyes karakteréből, elegáns stílusából és tragikusan kilátástalan helyzetéből. A nagyon fájdalmas végjelenetben, amikor elköszön alkalmazottaitól, a gyári kapusorompón keresztül, mivel azt már tilos volt átlépnie, ennyit motyog az orra alatt: „Mindenkinek minden jót! Ez itt valami, amit negyven évig építettem. Vigyázzanak rá! Menjenek dolgozni, maguk mehetnek.” NEM TŰNT EL
